Hárfás Zsolt, mérnök, atomenergetikai szakértő szerint a német nagypolitika a saját érdekeit képviseli az emberek alapvető érdekei helyett, így "Németország az atomellenes energiapolitikájával szinte egyedül marad az unióban".
Egy vendégszurkoló arról panaszkodott a Manchester CityLiverpool angol bajnoki mérkőzés után, hogy az ellenfél szimpatizánsai szöget dobtak a szektorba.
A Barcelona vezetőedzője önkritikusan értékelt a Rayo Vallecano elleni döntetlen (11) után, ugyanakkor úgy véli, a játékvezető nem ítélt meg csapatának egy egyértelmű büntetőt.
Sok nő - különösen 60 év felett - bővebb fazonra cseréli a szűk farmernadrágját, nem véletlenül. A bővebb szárú farmerek kényelmesebbek, és magas vagy közepesen magas derékvonal jellemzi őket, amelyek sokkal jobban állnak az érettebb hölgyek számára, mivel segítenek vizuálisan elosztani a felesleget a derék körül.
Húsz ukrán drónt semmisített meg Oroszország légterében, a moszkvai, a tulai, a kalugai és a brjanszki régió felett a légvédelem vasárnapra virradóra - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Ugyan a magas inflációs környezetben nő a fogyasztói tudatosság, továbbra is meghatározóak az impulzusok a kelet-közép európai fogyasztók vásárlási szokásaiban - derült ki a Publicis Groupe felméréséből, amely 5 ország 110 ezer fogyasztójának bevonásával készült*. A GWI globális fogyasztói magatartáskutatóval együttműködésben végzett, Lengyelország
Nem tud Karácsony Gergely főpolgármester arról, hogy egy dubaji üzletember felhőkarcolót építene Rákosrendezőn. Mindenesetre azt mondta, nem támogatja az ötletet, mert belerondítana a világörökségi belvárosba. Varga Mihály pénzügyminiszter sem tud semmit az ügyről.
Noga Weisz a palesztin terroristák elől az ágy alá menekült, akik erre rágyújtották az egész házat. A 18 éves lány édesanyjával együtt szabadult tegnap este a fogságból.
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók néhány ízletes újdonsággal készülnek nekünk a következő héten is. Feltűnik a rég nem látott sztár, Eddie Murphy, valamint Jennifer Garner is. Folytatódik Gary Oldman sorozata is és még sok más újdonságra is számíthatunk. Listánkban leginkább az egyes szolgáltatók kiemelt premierjeire koncentráltunk, ez azo
November 19-én ünnepelte 40. születésnapját Adam Driver amerikai színész, aki elsősorban a Star Warsban alakított karakterének, Kylo Rennek köszönheti a világhírt.
A világjárvány és a klímaválság hatására ma minden korábbinál szigorúbb elvárásaik vannak a vendégeknek az éttermi higiéniai és a fenntarthatóság terén is. A felmérések szerint 10-ből 6 embernek fontosabb lett a tisztaság a járvány óta, 90 százalékuk pedig a környezetbarát szemléletet is kulcsfontosságúnak tartja.
Az MBH Bank Elemzési Centruma a hazai ingatlanpiac szinte teljes vertikumát lefedő, átfogó elemzést tett közzé. A tanulmány szerint a tavalyi év második felében a gazdasági körülmények változása, az infláció hatásai, valamint a monetáris kondíciók szigorítása fordulóponthoz vezetett a lakáspiaci folyamatokban.
A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett, a Bábelt (kritikánk Itt) is jegyző R. F. Kuang legújabb regénye időszerű és tűéles képet nyújt a modern könyvkiadás kellemetlen oldaláról. A Sárga a megjelenését követően egyből a sikerlistákon nyitott, és komoly párbeszédeket generált, ismételten jelezve, hogy szerzője a kortárs irodalom egyik legerősebb ha
Az Uga ukrán kereskedő-szervezete azt mondta, hogy a kijevi parlament „átgondolatlan" tervei a gabonakereskedelmi szabályok megváltoztatására teljesen leállíthatják Ukrajna kulcsfontosságú gabonaexportját.
November 20-án a BMW Group és az UNICEF a Gyermekek Világnapja alkalmából nemzetközi együttműködést jelentett be. A hosszútávú partnerség mottója a fiatalok jövőbe mutató oktatását zászlajára tűző "BRIDGE. Educating young people for tomorrow, today." A partnerség nagymértékben járul hozzá az UNICEF azon globális céljához, hogy az oktatáson keresztü
Ahogy ráfordultunk az adventi időszakra, megérkezett a karácsonyi reklámözön is. Van azonban egy olyan spot, amit világszerte lélegzetvisszafojtva várnak, mert minden évben könnyeket csal a nézők szemébe. Ez az angol John Lewis cég kétperces reklámfilmje, ami miatt idén a cég kénytelen volt magyarázkodni.
Megszólalt annak a magyar-izraeli fiatal nőnek a nagynénje, aki szombat éjjel szabadult ki a Hamász fogságából. Mint kifejtette, a 18 éves lány próbált elrejtőzni, de rágyújtották a házat, így menekülés közben elfogták a terroristák.