A narancs télen az egyik legjobb C-vitamin-forrás, amelyből egy közepes méretű 70 mg-ot tartalmaz. Azonban idén sajnos nincs jó éve a narancsnak, emiatt nagyon elszállt az ára a narancslének is. Mit válasszunk helyette?
A Csuzsung rover adatai alapján a felszín alatt 35 méterrel egészen apró és több méteres kiterjedésű sajátos formációkat detektáltak kínai kutatók. A marsjáró egy évig működött a vörös bolygón, majd beszüntette tevékenységét és másfél éve nem mozdul. Valószínűleg a mindent belepő por akadályozza az ébredésben.
Országos átlagban 63 százalékkal nőttek a bruttó átlagbérek 2019 eleje óta. A különböző szektorokat nézve azonban több mint kétszeres különbség látható.
Az Audi javítása sajnos nem ment zökkenőmentesen, hiszen a megfelelő alkatrészek beszerzése lehetetlennek bizonyult Spanyolország ezen pontján a rövid határidő
Kocsis Máté szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal működése borítékolhatóan komoly támadás alatt fog állni, nemcsak a magyar baloldaltól, hanem a "mikroadományozóktól" is.
Az orvosi csapat pillanatok alatt megérkezett a szorítóba, a műsor után pedig a kiütés utáni hivatalos protokoll szerint kórházba szállították Kabát Petit kivizsgálásra. Sokáig úgy tűnt, minden rendben a sportolóval, pénteken azonban kiderült, biztosan műteni kell a térdét.
Nemsokára megjelenik A korona 6. évadának második felvonása is, azonban a rajongók hiába várják, hogy a sorozat bemutatja Harry és Meghan szerelmét, illetve a hírhedt kilépésüket.
Feljavította a globális félvezetőgyártók idei bevételelőrejelzését az International Data Corporation (IDC) amerikai elemzőcég, ami azonban még mindig elmarad a tavalyitól. Az IDC honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a globális félvezetőgyártók bevétele 526,5 milliárd dollár lesz az idén a legutóbb szeptemberben becsült 518,8 milliárd doll
13 izraeli és 4 külföldi túszt adott át a palesztin terrorszervezet majdnem hétórás késlekedés után szombat este. Noga Weisz az édesanyjával együtt szabadult ki, édesapját továbbra is eltűntként tartják számon.
Egy depressziós személy segítése nem könnyű feladat. Sokszor a segíteni vágyó fél tehetetlennek, akár dühösnek érzi magát. Azonban minél többet tudunk a depresszióról, a hatásáról és a kezeléséről, annál jobban tudunk majd segíteni.Tünetek megismeréseAhhoz, hogy megfelelő segítséget nyújtsunk egy depresszióval küzdő embernek, első lépésként érdemes
Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek - hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtöki közleményében.
Diéta, edzés és fegyelmezett életmód – ez a titka az 1980-as, 90-es évek akcióhőseinek. Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Jean Claude van Damme manapság is elképesztő formában van, dagadnak az izmaik, főszerepet lehet osztani rájuk egy akciófilmben. Nem meglepő, hogy a Feláldozhatók című filmekben előszeretettel alkalmazták a színészeket
Az idei Forma-1-es legutolsó időmérő edzésének egyik legnagyobb negatív meglepetése Carlos Sainz volt. A spanyol pilóta szerint hibáztak csapatként a kvalifikáción, de a riválisainak kétes viselkedése is nagy szerepet vállalt a korai búcsújában. A kétszeres futamgyőztesnek – akinek a mostani volt ferraris karrierje első Q1-es kiesése – a mostani hé
Vadgázolás esetén a legfrissebb jogszabályi változásokban vannak pozitívumok az autósok számára – véli Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke.
Meglehetősen sok jóslat látott napvilágot az idei évet illetően az esztendő végéhez közeledve az inflációról, illetve a kereslet alakulásáról. Amit tudni lehet, az az, hogy az infláció akkor kezd visszaesni, ha a kereslet szűkül – így nem lehet meglepő, hogy az év utolsó hónapjaiban produkált forgalom sokaknak igazi feketelevest jelenthet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.