2023. november 23. csütörtök

nov. 23
7:15
Sokan még mindig rosszul tudják, hogyan kell lázat csillapítani: ezek a leggyakoribb tévhitek (Life)
Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban a lázcsillapítással kapcsolatban. Ha szóba kerül a téma, komoly vitát szül, hogy mikor kell beleavatkoznunk a test védekező működésébe és egyáltalán szükséges-e mindenáron csillapítani a lázat. Most ezt a témát járjuk körül.
nov. 23
7:15
Jó nagy kettős-krátert ütött a Holdon egy kínai rakéta és a titokzatos szállítmánya (Rakéta)
Az Arizonai Egyetem kutatói szerint egy kínai Hosszú Menetelés 3C rakétatest csapódott a Holdba a 2014-es Csang-o–5-T1 küldetést követően, amely egy titkos hasznos terhet is hordozott, és a kettő együtt a Hold túlsó oldalán egy kettős krátert hozott létre.
nov. 23
7:15
Szijjártó Péter: A közép-ázsiai együttműködés soha nem volt még annyira fontos, mint most (Magyar Nemzet)
Biztosítani kell a Kelet és Nyugat közötti összeköttetéseket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Azerbajdzsánban.
nov. 23
7:15
Többen meghaltak ételmérgezésben egy romániai kórházban (Mandiner)
A halételt "ünnepi ebédként" kapták egy közeli kolostorból, az apát tagadja, hogy ők okozták a tragédiát.
nov. 23
7:15
Magyar-osztrák határháború: 27 (!) centet követel az ügyvédi iroda (Autószektor)
Az NZP Nagy Legal iroda, 27 cent, plusz kamatokat követel az önkormányzattól, mert az ügyvédi iroda képviselői nem tudtak a schattendorfi határátkelőn keresztül közvetlenül a magyarországi Ágfalvára utazni az ügyfelekhez. A német-magyar ügyvédi iroda szerint a Sopronon keresztül történő elterelés okozta ezeket a többletköltségeket. Az orf.at cikke
nov. 23
7:15
Videó: ez a hihetetlen trükk szinte lemeríthetetlenné teszi az iPhone-okat (Helló Magyar)
Folyamatosan érkeznek a hírek a használhatatlan akkumulátorokról, de most egy csapásra megoldódhatnak a problémák:
nov. 23
7:15
Kövér: Hitler 12 év alatt küldte padlóra Németországot, a mostaniaknak ennyi idő sem kell (Telex)
Az Országgyűlés elnöke számára Pressman nem létezik, az ellenzék jelentős része hazátlan bitang, az ENSZ pedig propagandaeszköz. Bayer Jászapátin elmondta, mikor jöhet a következő Békemenet.
nov. 23
7:15
Egy szerethető hely, ahol minden együtt van – Malom és Kacsa (Roadster)
A Malom és kacsa egy olyan vonzó és szerethető pont a tatai tó partján, amely sok minden egyben: elsősorban étterem, de közben rendezvényközpont is, bizonyos estéken átvált pódiummá, ahol színészek és zenészek szórakoztatják a nagyérdeműt, szállást is kivehetünk itt, és nem mellékesen építészeti szempontból is jelentős, ugyanis gyönyörűen felújítot
nov. 23
7:21
Shane Tusup apa lesz (Metropol)
Apa lesz az edző, óriási a boldogság a szerelmesek háza táján.
nov. 23
7:21
Szijjártó Péter: Mielőbb békére lenne szükség (HírTV)
Egyes európai politikusok háborús pszichózisban szenvednek és a Fortnite nevű videojátékba képzelik magukat – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Zürichben.
nov. 23
7:21
Közlekedési szabályokra van szükség a világűrben a balesetek elkerülése érdekében (hirado.hu)
Olyan ütközések is előfordulhatnak, amelyek láncreakciót indítanak el, és hatalmas károkat okoznak.
nov. 23
7:21
Ferrarival, pénzkötegekkel provokáltak a mogyoródi adócsalók (BorsOnline)
A Tiktokon is folyamatosan hencegtek a temérdek pénzzel.
nov. 23
7:21
Mennyi gombát szedhetünk engedély nélkül? (Agrofórum)
A mérgező gombákat a mesékben gyakran láthatjuk varázsgombaként, vagy az a tévhit kapcsolódik hozzájuk, hogy a „szép piros gomba biztos finom”, és előszeretettel szedik le. Igen, szép is és piros is, de aki nem figyelt annak idején biológiaórán, az könnyen bele is esik ebbe a csapdába. Nem véletlenül van az a mondás, hogy „ami a madárnak étel, az a
nov. 23
7:21
Rékasi Károly összeomlásai durván bicskanyitogatók, hatalmas népharag zúdul most Farm VIP sztárjára (Promotions)
Kikezdték a tévénézők a Farm VIP sztárját, Rékasi Károly nem ússza meg
nov. 23
7:21
Medvegyev viccet csinált Finnországból (Magyar Hírlap)
Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese vicces kedvében volt.
nov. 23
7:21
Elektromos teherautók érkeztek a Lidl flottájába (Villanyautósok)
Négy elektromos és hat LNG teherautóval kezdi meg a flottája zöldítését a Lidl.
nov. 23
7:21
Változhat az EU-s szabályozás Sam Altman kirúgása miatt (Fintech)
Óriási vihart gerjesztett Sam Altman közelmúltbeli kirúgása, a hullámok még a tech világon túlra, az EU csúcsintézményeibe is elértek.
nov. 23
7:23
"Boldog együtt töltött éveket" – Végre megtörtént, tündéri aprósággal bővült Tóth Vera családja (BorsOnline)
.
nov. 23
7:23
Eltűnő és új foglalkozások a generatív AI árnyékában (Fintech)
Egy friss kutatás szerint a pénzügyi szakemberek közel háromnegyede (73%) gondolja úgy, hogy a generatív AI végső soron átveszi a helyüket.
nov. 23
7:24
Pintér Sándor bekeményít: jön a háziorvosi körzetek megszüntetése és újrarajzolása (Menedzsment Fórum)
A következő három évben nagy átalakulások jöhetnek a háziorvosi praxisok területén.
nov. 23
7:27
A szélsőjobb győzött Hollandiában: Orbán Viktor elsők között gratulált Geert Wildersnek (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök elsők között gratulált Geert Wildersnek, aki a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetőjeként a legtöbb mandátumot szerezte a Hollandiában szerdán tartott előrehozott parlamenti választáson.
nov. 23
7:27
ORFK: Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 75 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
nov. 23
7:27
A keresetek alakulása 2019 és 2023 között (HR Portál)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a vállalkozásoknál 17,8%-kal 571 300 forintra, míg a költségvetésben 0,5%-kal 512 100 forintra nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az utóbbi, lényegesen visszafogottabb emelkedés hátterében – amely leginkább a közigazgatás, védelem területét érintette – a már említett 2022. február
nov. 23
7:27
Itt a letiltott videó: az Ecom Testvérek titkai (Pénzcentrum)
Egy pontosan meg nem nevezett "szerzői jogi eltávolítási kérelem" miatt letiltotta a YouTube az Ecom Testvérekről szóló tényfeltáró videónkat. Immáron másodjára. A Pénzcentrum vitatja a "troll" bejelentését, melyet direkt támadásnak tekintünk, és kiemeljük, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága rendkívül kiemelt jelentőségű alapjog a demokrácia vil
nov. 23
7:27
Erőtől duzzadva ébredt csütörtökön a forint (vg.hu)
Erősödött a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz.
nov. 23
7:27
Véletlenül meztelenül köszöntött fel egy színészt a 88 éves Judi Dench (Magyar Hírlap)
Nem tudta, mi az a FaceTime.
nov. 23
7:27
Dobrev és a hungarizmus (Mandiner)
Dobrev félig bulgáriai, félig magyarországi csúcskommunista szülők sarja, aki Klara Petrova Dobreva néven született.
nov. 23
7:27
László megszállottan féltékeny volt, halkéssel ötször hátba szúrta a feleségét, most elítélték (Telex)
Az Írországban élő korábbi katonának és képzett pilótának szabadulása után azonnal el kell majd hagynia az országot, ahonnan végleg ki is tiltották.
nov. 23
7:33
A szélsőjobb győzött Hollandiában: Orbán Viktor az elsők között gratulált Geert Wildersnek (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között gratulált Geert Wildersnek, aki annak a szélsőjobboldali Szabadságpártnak (PVV) a vezetője, amely a legtöbb mandátumot szerezte a Hollandiában szerdán tartott előrehozott parlamenti választáson.
nov. 23
7:33
Fontos vita lesz ma a parlamentben: Rogán Antal nagy újítását tárgyalják (Portfolio)
A nemzeti digitális állampolgárság program megvalósítását célzó törvényjavaslatot tárgyalja csütörtöki ülésén az Országgyűlés.
nov. 23
7:33
Újabb nehézség akadályozza Indiában a beomlott alagútban rekedt munkások kimentését (hirado.hu)
A hegyes domborzat azonban nem könnyíti meg a munkát, a mentés során használt gépek rezgése pedig már további omlásokhoz vezetett.
nov. 23
7:33
Erősödött csütörtök reggelre a forint (hirado.hu)
Csütörtök reggeli jegyzésén a forint 0,5 százalékkal áll erősebben a novemberi kezdésnél az euróval és a svájci frankkal szemben, valamint 3,5 százalékkal erősebben a dollár ellenében.
nov. 23
7:33
Egyedülállót alkotott az önvezetésben Németország (autopro)
Iparági összefogásban olyan módszertant dolgoztak ki, ami segíthet biztonságosabbá tenni az önvezető autókat.
nov. 23
7:33
Shane Tusup és jegyese babát vár: "Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor gyönyörű ajándék" (Ripost)
Máris érkezik a baba a boldog szerelmesekhez.
nov. 23
7:33
Tragikus statisztika: tavaly ölték meg a legtöbb nőt az elmúlt 20 évben (vg.hu)
A legtöbb nőt Afrikában gyilkolják meg.
nov. 23
7:33
Joe Biden megint borította az asztalt (Magyar Nemzet)
Újabb súlyos diplomáciai hibát követett el az amerikai elnök.
nov. 23
7:35
Argentínában tárgyalnának az ukrajnai békéről (Magyar Nemzet)
Békekonferenciát szervez az új elnök.
nov. 23
7:39
Benéz ma megint 380 alá a forint? Itt vannak a reggeli árfolyamok (Privátbankár)
Van esély rá, hogy ma jól jár, aki eurót váltana.
nov. 23
7:39
Szoboszlai Dominik második lett (Infostart)
Végül a 2. heyre futott be Szoboszlai Dominik a SofaScore eredményközlő oldal egyéni teljesítményt tükröző pontszámai alapján, ami az Eb-selejtezőket illeti.
nov. 23
7:39
Rasszista üzenetet tett ki Istenes Bence, Rácz Jenő stílusosan reagált (Metropol)
Egyre többen fogják a fejüket az RTL műsora miatt.
nov. 23
7:39
Rekordot döntött a Rába árbevétele (ProfitLine)
Az első háromnegyed évben és a harmadik negyedévben is rekord mértékű, az elmúlt húsz év legmagasabb árbevételét érte el a Rába Járműipari Holding Nyrt. - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
nov. 23
7:39
Rendkívüli hír: a Hamász egyetlen túszt sem enged szabadon, mégsem állnak le a harcok (ATV)
Tzachi Hanegbi, Izrael Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője szerint a Hamász egyetlen túszt sem enged szabadon péntek előtt. Egy izraeli forrás ennek kapcsán a Haaretz nevű lapnak úgy fogalmazott, hogy a gázai harcok nem állnak le addig, amíg nincs végleges időpontja a megállapodásnak.
nov. 23
7:39
"Most már olyan szabad vagy, mint a szeretett madaraid" – Belehalt a rákba a 2 éves pici lány, édesapja összeomlott (Ripost)
A család fájdalma felfoghatatlan a tragikus veszteség miatt. A tündéri lány az utolsó pillanatig küzdött az életéért.
nov. 23
7:39
Illyés Gyulát bemutató szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten (Könyves Magazin)
A Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházánál megtekinthető kerítéstárlat a negyven éve elhunyt szerző életútjának fontos állomásait tekinti át.Nyitókép: Illyés Gyula és felesége, Kozmutza Flóra 1979-ben. Forrás: Wikipedia
nov. 23
7:39
"Nagyon örültünk a lehetőségnek" – váratlan segítséget kapott Levi (BorsOnline)
Két alkalmas terápiát nyert az eszközökre váró Levi.
nov. 23
7:39
A digitális állampolgárságról szóló javaslatot tárgyalja a parlament (Magyar Hírlap)
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdődik.
nov. 23
7:39
A Gyurcsány-korszakban is tevékeny szerepet vállalt Karácsony főtanácsadója: Tordai Csaba (Mandiner)
Üres papírokkal való "tájékoztatás"; államtitkok magáncégbe való kiszervezése – a 2010-es éveket megelőző időszak is mozgalmas volt Tordai Csaba számára.
nov. 23
7:42
Ma lesz jó pénzt váltani? Jól indította a napot a forint (Menedzsment Fórum)
Lehet, hogy ma megint 37-tel kezdődő euróárfolyamot fogunk látni?
nov. 23
7:45
Lezárták a Niagara-vízesésnél lévő amerikai-kanadai határátkelőt egy jármű felrobbanása miatt (HírTV)
A Fox News úgy tudja, hogy az FBI terror-cselekmény kísérletének gyanújával vizsgálja az incidenst.
nov. 23
7:45
Szokatlan veszélyre figyelmeztet az Európai Űrügynökség (Portfolio)
A Föld körül keringő műholdak egyre növekvő száma miatt űrbalesetek veszélyére figyelmeztet az Európai Űrügynökség (ESA).

Keresés