Több mint két éve tartó lejtmenet után októberben ismét emelkedtek a globális okostelefon-értékesítések, elsősorban a fejlődő piacok fellendülésének köszönhetően – derül ki a Counterpoint Research adataiból.
A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel épül be a gazdaságba, az iparba és változtatja meg az életünket. Egy új ipari forradalom tanúi vagyunk. Az MI nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi tudást: hatékonyabbá, gyorsabbá, jobbá teszi a döntéseket és az üzleti folyamatokat. A kérdés ma már nem csak az, mire lesz képes a mestersége
Nem jó a hangulat a magyar tőzsdén a piacnyitást követően, a blue chipek közül a Richter, az OTP és a Mol árfolyama is esik, miközben csak a Magyar Telekom jegyzése került feljebb. A Mol árfolyama kifejezetten fontos szinten tartózkodik jelenleg, a befektetőknek érdemes közelről figyelniük a részvényt.
Az 5G hálózatra épülő digitális ipari fejlesztések, többek az olyan alkalmazások, mint a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia, illetve a hálózatba kapcsolt gépek megoldást jelenthetnek az egyre öregedő társadalom foglalkoztatására, mert képesek kiváltani a nagy fizikai terheléssel járó és kockázatos munkafolyamatokat – hangzott el a
Törökország hivatalosan felkéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy ellenőrizze Izrael nukleáris fegyvereinek birtoklását. Az izraeli hírszerzés csődje és a hadsereg képtelensége arra, hogy valós időben megbirkózzon a Hamász támadásával, gyökeres változást hozott Ankara megítélésében. Káncz Csaba jegyzete.
A KKV-k (kis- és középvállalkozások) számára is kulcsfontosságú tényező az üzleti sikerhez a toborzás és a tehetségek megszerzése. Hogyan lehet megfelelően vonzani a tehetségeket és milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a toborzási folyamat eredményes és költséghatékony legyen? Hogyan lehet optimalizálni a folyamatot úgy, hogy a jelölté
Ugrással kezdett csütörtökön reggel a forint az euróval szemben, aztán a délelőtti német beszerzésimenedzser-index adat hatására 380 alá jutott az euróval szemben. Délután az amerikai munkaszüneti nap (hálaadási ünnep) miatt csendesebb kereskedésre és alacsony forgalomra lehet számítani.
Berki Mazsi a közösségi médiában tudatta, hogy a nagy sztárbox készülődés közepette nincs ideje betegnek lenni sem, ezért, hogy feltuningolja a szervezetét vitamin infúzióval. A szintén a social médiában hírnevet szerzett gyermekorvos poszttal reagált- szúrta ki a Blikk. Dr. Novák Hunor felhívta a figyelmet többek között arra, hogy ezek a kezelések
A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bakuban.
Meghan Markle és Harry herceg felejthetetlen esküvőjét milliók kísérték figyelemmel világszerte: a nagy napon a sussexi hercegné csak úgy ragyogott a boldogságtól, káprázatos menyasszonyi ruhája pedig maga volt az álom, melyhez tökéletesen passzolt a fejét díszítő tiara.
A nagy hangú, trágárságáról elhíresült fiatal a személyiségi jogainak megsértése miatt perelte be a pécsi ciszterci gimnáziumot, természetesen a Tasz segített neki.
A vállalatok visszafogott toborzással működtek az elmúlt időszakban a változékony gazdasági környezet miatt, a fluktuáció által érintett cégek aránya viszont nem csökkent tavalyhoz képest, sőt kis mértékben nőtt is. Ennek oka a csökkenő hirdetésszámmal párhuzamosan megnövekedett munkavállalói aktivitás: az elmúlt évben a vállalatoknak több mint hár
A diákhitelezés intézményrendszerének átalakításáról szóló rendeletmódosítási javaslatot bocsátott társadalmi egyeztetésre a Gazdaságfejlesztési Minisztérium azzal a céllal, hogy az MFB kapacitásainak a kihasználásával, bizonyos párhuzamosságok megszüntetésével költséghatékonyabban működhessen a diákhitelrendszer.
Élelmiszer-ellátás, klímaválság, energiabiztonságunk jelene és jövője – e három globális problémát tartja legfontosabbnak az a közel tízezer néző, aki az MVM Future Talks hat mini dokumentumfilmje közül választotta ki a november 23-án 18 órától élőben sugárzott talk show-ba kerülő három témát. A műsorban a tudomány nagyágyúi és sztárnagykövetek vit
A WHO több információt kért Kínától a gyerekek körében nemrégiben kitört légúti megbetegedések és diagnosztizálatlan tüdőgyulladás kapcsán - írta meg a Sky News.
November 22-én megnyitott az ország legmagasabb épületének tetején a VIRTU Restaurant. A MOL Campus 28. emeletén található ez a top gasztronómiai élménypont, mely nemcsak elhelyezkedésében és megjelenésében tör a legmagasabb szintre, hanem a hazai és regionális konyha legjavát kínálja vendégeinek, kiváló minőségben.A 150 férőhelyes fine service étt
Az orosz légierő Szu-25-ös támadó repülőgépeinek legénysége megsemmisítette az ukrán fegyvereserők álcázott, megerősített terepállásait és páncélozott járműveit – erről tettek közzé felvételeket.
Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
A francia és a német gazdaság is nehéz helyzetben van novemberben, nem javul érdemben a helyzet a szolgáltatószektorban és a feldolgozóiparban - ez derül ki a frissen közölt BMI-statisztikákból.
Egy TikTok-videó verte ki a balhét, ami miatt Yohan Croizet kegyvesztetté vált Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnél a nyári felkészülés kezdetén - írja a Sportal. A focista hazudott, és rehabilitáció helyett nyaralni ment a barátnőjével. A dolog úgy derült ki, hogy a fiatal lány közzétett a kiruccanásról egy videót a TikTokon.
Súlyos milliókat keresnek a celebek a Sztárboxban: állítólag a felkészülés alatt havi 2 millió forintot kaphattak, az élő adásokért pedig 5-10 millió forint lehet a gázsi - attól függően megnyerték-e a mérkőzésüket.
Mintha a kormány sem hinné el a KSH által kimutatott egyszámjegyű inflációt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) ugyanis bejelentette: a kötelező bolti akciózást 2024. június végéig meghosszabbították. A tárca erről kiadott közleményében egyúttal odaszúrtak a jegybanknak is.
Meghan Markle és Harry herceg felejthetetlen esküvőjét milliók kísérték figyelemmel világszerte: a nagy napon a sussexi hercegné csak úgy ragyogott a boldogságtól, káprázatos menyasszonyi ruhája pedig maga volt az álom, melyhez tökéletesen passzolt a fejét díszítő tiara.
Tíz százalék alatti éves kamattal hirdette meg az új inflációt követő állampapír-sorozatot az Államadósság Kezelő Központ. A kamatprémium legalább nőni fog, főleg a futamidő második felében.