A Drága örökösök sztárja, Molnár Gusztáv egy éve vonult be az elvonóra, augusztus óta pedig immár a civil életébe visszacsöppenve próbálja újjáépíteni önmagát és a karrierjét. A színész egyelőre nem vállal nagyobb feladatokat, úgy érzi, még korai lenne a nagy visszatérés. Kapcsolata a fiával is rendeződni látszik, sőt, két év után végre személyesen
A mondás úgy tartja, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll – ez Szoboszlai Dominik esetében 50%-ot tesz ki, hiszen nemcsak édesanyja, hanem édesapja is teljes vállszélességgel támogatta a karrierjében.
Ukrajnában elfogytak az önkéntesek, aki teheti, az elmenekül, aki nem, az bujkál. Sok férfi több mint másfél éve nem meri kitenni a lábát a házból. Ha így megy tovább, akkor akár az egyetemistákat is besorozhatják.
A zöldség-gyümölcs ágazat helyzetét vázolta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága előtt Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Elsősorban az időszerű gondokra mutatott rá.
A második kalapba került a válogatott, ilyen jó helyen még sosem indultunk neki a csoportkörnek. Ellenfélnek jöhet például a francia–olasz–horvát trió, de a német–szlovén–görög is. A románokat és az osztrákokat viszont tuti nem kaphatjuk első körben.
Magyar bányából származó alapanyagból, de mégis titkos összetevőkből áll az a kerámiabetét, ami kályhákba, kazánokba építve jelentősen csökkentheti a mérgező anyagok kibocsátását. A Szegedi Egyetem találmánya nagy üzleti siker is lehet.
A Cuccagna nevű fesztivált Nápolyban járatták csúcsra, de az ország déli felében sokáig népszerű szórakozási forma volt azt nézni, ahogy az emberek ölre mennek egymással az ételért.
Köztudott, a magyar sport koronagyémántja, Milák Kristóf a nyárra pihenőt kért és kapott, mondván, szeptemberben majd újult erővel vág neki az olimpiai felkészülésnek. Ám azóta sem kezdte meg a kemény munkát. Ennek ellenére ő is, klubelnöke is optimista.
A rádióval kapcsolatban sok tévhit kering: például, hogy a fiatalok már nem hallgatják, vagy hogy bizonyos vásárlói csoportok elérhetetlenek vele. Ez azonban távol áll a valóságtól, mint az a Nagy Rádiós Napon Galavics András, az Atmedia rádió divízió és kereskedelmi vezetőjének előadásából is kiderült. De hogyan és mekkorát szól a rádió? Megtudhat
Idén több tisztán elektromos autó talált gazdára, mind dízel, az autóeladások közel 17 százalékkal nőttek, az eladások alapján még mindig a Volkswagen a legnagyobb gyártó az EU-ban, ráadásul piaci részes
Az 50 éves Szabó Ferencet a múlt szombat óta elnyelte a föld. Nem találják. A kisbéri férfit előző nap egy epilepsziás roham miatt a mentők a tatabányai kórházba vitték, ahonnan a kivizsgálások után másnap betegszállító fuvarozta volna haza. Ám egy másik városban, Oroszlányban tették ki a kocsiból, azóta elérhetetlen, nem tudnak róla semmit. Senki
Magyarország Európában a 18., a közép-kelet-európai régióban pedig a 3. piac, ahol az About You és a Klarna partnerségre lépett. A hazai felhasználók mostantól választhatják a Klarna fizetési módot, amikor az About You-nál vásárolnak. Ez azt jelenti, hogy a vásárlások kifizetését három kamatmentes részletre oszthatják, amelyek közül az elsőt a vásá
A 2021 nyarán indult lakossági program, amely 100% vissza nem térítendő támogatást ígért alacsony jövedelmű háztartásoknak napelem-telepítésre és fűtéskorszerűsítésre.
A világ nem lett rosszabb, csak mi szorongunk jóval többet, ami nem is csoda: a technika fejlődése olyan változásokat hozott az életünkbe, amivel nem mindig tudjuk tartani a lépést. Hogy mi a megoldás? Erről gondolkodik Széles-Horváth Anna.
A Corvinus egyetem konferenciáján leleplezték a mítoszokat, amelyek szerint a nők minden esetben kevésbé becsvágyóak és bátrak lennének döntéseikben a férfiakhoz képest. Egy a rendezvényen ismertetett tanulmány szerint ugyanis a csúcstechnológiai területen dolgozó amerikai női vezérigazgatók éppenhogy több kockázatot vállalnak, mint a férfitársaik.
Nem terheli közműadó fizetési kötelezettség a Magyar Telekomot 2024. január 1-től, miután az Országgyűlés törvényt fogadott el a hírközlési vezetékeket terhelő közműadó 2024. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezéséről. A távközlési társaság közleménye szerint a közművezetékek adóját 2013. január 1-jével vezették be, a törvény alapján a fogy
Fedezzen fel új funkciókat, kapjon tippeket a tervezéshez, dolgozzon egyszerűen és hatékonyabban: az Eplan eLearning kurzusaival a felhasználók számára a határ a csillagos ég. A megoldásszolgáltató Eplan világszerte értékes képzési tartalmakkal áll a felhasználók rendelkezésére akár tizenhat nyelven. Különlegesség, hogy az eLearning kurzusok megfe
2023. november 14-én, kedden adta át a Pulszky Társaság "Az Év Kiállítása" elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó elismeréseket a Budapesti Történeti Múzeumban. A díjátadó ünnepségen dicsérő oklevélben részesült a Sóstói Múzeumfalu időszaki kiállítása, amely 2022. október 28-a és 2023. június 4-e között fogadta a látogatókat.
A nyugati embargó főleg a stratégiai anyagokra, árucikkekre és szolgáltatásokra vonatkozik. Márpedig a ruházat nem tartozik ide, a katonai sem. Ki is használják ezt a helyzetet az érintett orosz cégek. Idén eddig több mint négymillió dollár értékben vásároltak olasz és német gyártóktól, jobbára masszív lábbeliket. Erre úgy jöttek rá az ukránok
A Black Friday és a kiberhétfő (Cyber Monday) közeledtével a csalók nagyobb sebességbe kapcsolnak, hogy minél több pénzt gomboljanak le a gyanútlan áldozatokról az év kereskedelmi tekintetben legforgalmasabb időszakában. A vásárlók 2021-ben 8,9 milliárd dollárért vásároltak webshopokban a Black Friday ideje alatt, az azt követő kiberhétfőn pedig év
Tovább nyomoztunk az Ecom Testvérek ügyében, akik több százezer forintért hirdetik a szinte biztos meggazdagodást ígérő tanfolyamukat. Legutóbbi leleplező videónk elég nagy port kavart, jó ideig a YouTube is letiltotta egy rejtélyes bejelentés miatt. Most a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag megtudta, milyen a pénzükkel kérkedő tesók családi hátter
Egy gallyakból, ágakból és kisebb farönkökből álló halom a kert egyik szegletében többezer különféle állatfajnak ad otthont, amelyek meghálálják, hogy otthont nyújtunk számukra a ház körül. Hogyan segítenek nekünk ezek az állatok, és hogyan építsünk nekik hosszantartó otthont?
A horvát válogatott 10-ra legyőzte Örményországot az Európa-bajnoki selejtezők D-csoportjában, így egyenes ágon jutott ki a németországi kontinenstornára.
Egy szállodai biztonsági szakértő elárulta, milyen veszélyes hibát követnek el a turisták a szállodai szobájukban lévő telefon használatakor.Carolyn Pearson, az utazási biztonságért felelős Maiden Voyage vezérigazgatója és alapítója szerint, aki a szállodai személyzet képzése mellett a turistákkal is megosztja biztonsági tanácsait, az egyik legvesz
Az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak mindaddig, amíg a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban.
Dárdai Márton még nem döntötte el, hogy a magyar vagy a német felnőtt válogatottban akar szerepelni, a szövetségi kapitány kijelentette: ő nem fogja győzködni a játékost.
Ahogy egyre hidegebbre fordul az idő, úgy teszik el a legtöbben a grillfelszerelést. Kevesebbet időzünk a kertben, és a nyáron oly jóleső csapatos grillpartiknak is fájó szívvel, de búcsút mondunk. Pedig nem kell ennek így lennie! Télen is élvezheted a grillezés örömét, ha betartod ezt a három szabályt!
Négy nap alatt ötven izraeli túszt engednek el, addig szüneteltetik a harcokat. A megállapodás meghosszabbítható. Izrael cserébe 150, izraeli börtönökben raboskodó palesztin nőt és kiskorút bocsáthat szabadon. Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
Három KDNP-s képviselő törvénymódosító javaslatot nyújtott be, ami a gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt érinti.
Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján - jelentette kedden az izraeli katonai rádió.