Úgy alakult, hogy a nemrégiben a kedvenc gyerekkori hőseimmel töltöttem az időt Lisszabonban. Két olyan figurával, akik barátsága, de legalábbis megkerülhetetlen munkakapcsolata, ami visszavonhatatlan hatással volt a popkultúrára, harminc éve tart töretlenül.
Az élőben eddig sohasem hallhatott Csillagok háborúja zenén túl pedig az istenek mitikus világába invitál a Müpa hangversennyel és tánccal egybekötött, lebilincselő előadása. Egy dolog biztos: ezen az estén egy percre sem fog eszedbe jutni semmi földi probléma.
Lengyelországban még mindig a szén az áramtermelés fő forrása és a háztartások több mint harmada is ezzel az energiahordozóval fűt. Az utóbbi adott egy ötletet az állami szénbányacégnek.
Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben 7 milliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél 500 millió forintos veszteség keletkezett - hangzott el az Erste Bank.
Miközben az Alpine az érkezését jelentette be, a Mercedes a maradását erősítette meg. Mick Schumacher megtartja jelenlegi F1-es szerepkörét – de mennyi ideje lesz rá?
A titok az, hogy valójában nincs is titok. Szoboszlai Dominik menedzsere a Bran Bar Fesztivál vendége volt, itt beszélt saját munkásságáról és Magyarország legértékesebb játékosáról.
Nem jelölt mogyoró allergén miatt hívtak vissza wasabis zöldborsó konzervet. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne fogyasszák el!
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket
A külföldi óriás ezzel egyértelművé tette, hogy a január 1-jén életbe lépő, a távszerencsejáték-piacra vonatkozó hazai törvénynek nem akar eleget tenni.
2024-ben újra esélye lehet Lewis Hamiltonnak arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon — vélekedik a brit pilóta korábbi csapattársa, a 2016-os év Forma-1-es bajnoka, Nico Rosberg.
Év elején, amikor a mesterséges intelligencia (MI) széles körben elérhetővé vált a kis- és középvállalkozások számára, senki sem számított arra, hogy az új technológia ilyen gyorsan elterjed. Egy friss kutatás szerint mára minden harmadik kkv alkalmazza az MI-t marketingcélokra, ezzel az eszköz gyorsan bekerült a legnépszerűbb marketingeszközök köz
Szeptember végéig csaknem 7 millió forint átalány-kártérítést fizetett ki a magyar vasúttársaság a késések miatt. A MÁV kártérítési szabályzata azonban kedvezőbb az utasokra nézve, mint az uniós szinten előírt minimum. Megnéztünk néhány példát.
A Biggeorge Property többségi irányítása alá tartozó Biggeorge REIT részvényei is megjelentek a BÉT-en. Míg az elsősorban lakó- és logisztikai ingatlanfejlesztéssel, ingatlanbefektetéssel és alapkezeléssel foglalkozó Biggeorge Property tavaly a BÉT Xtend szekciójában foglalt helyet, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működő és j
Már december elején megérkezhetnek az első M2A2 Bradley típusú harckocsik Horvátországba. Az amerikai tankok azonban még nem állhatnak szolgálatba, először ugyanis fel kell majd őket újítani.
A miniszterelnök azt is felvetette a levelében, hogy érdemes-e további támogatást nyújtania az EU-nak, ha Washington eközben úgy dönt, hogy visszafogja az ukrajnai segélyeket. Egy uniós diplomata szerint Orbán aláássa az Ukrajnával kapcsolatos döntéseket a vétós fenyegetésével.
Technológiai vezetők egyre gyakrabban adnak hangot azon aggodalmaiknak, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése nagyon kevés vállalat kezében összpontosul, és így túlságosan koncentrált az ellenőrzés a gyorsan fejlődő technológia felett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,41 pontos nyitás után minimálisan emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 56 458,76 ponton állt, ami az előző, keddi záróértékéhez képest 8,54 pontos, 0,02 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 8,13 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,3 milliárd forint volt, a vezető rész
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 69,3 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 30,
Az MNB idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt, 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, tippet oszt meg közösségi médiafelületein; ezzel indítja el a jegybank a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást, hitelfelvételt és digitális biztonságot támogató idei kampányát - jelentette be szerdán a Magyar Nemzeti Bank .
A miniszterelnök azt is felvetette a levelében, hogy érdemes-e további támogatást nyújtania az EU-nak, ha Washington eközben úgy dönt, hogy visszafogja az ukrajnai segélyeket. Egy uniós diplomata szerint Orbán aláássa az Ukrajnával kapcsolatos döntéseket a vétós fenyegetésével.
A 90-es évek ihlette megjelenések és trendek még mindig uralkodók a divatiparban. A 90-es évekbeli bob hajvágás pedig egy olyan rövid frizura trend, ami újra tombol és átnyúlik a 2024-es évre is. Szóval, ha épp újítani szerettél volna a loknijaidon, akkor ez egy tökéletes lépésnek bizonyul. A Marie Claire csapata két vezető londoni fodrász segítség