Már szinte biztos, hogy januárban sem érkeznek be a zárolt eurómilliárdok. Johannes Hahn költségvetésért felelős biztos közölte: az Európai Unió Tanácsa megtiltotta, hogy új jogi kötelezettségvállalás jöjjön létre a közhasznú alapítványokkal bármely európai program végrehajtására, ugyanis összeférhetetlenség kockázata áll fenn a vezetésüket illetőe
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a hazai használtautó-piac: a DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát az elmúlt hónapban, ami 8,1 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló idősz
Az email kommunikációról, mint platformról, évekkel ezelőtt sokan azt mondták: hamarosan lejár az ideje, mert elavult, nem képes felvenni más felületekkel a versenyt. Ám az idő ezt a jóslatot megcáfolta. Igen, azok számára az email, mint marketinglehetőség elérhetetlen, akik nem értékteremtő módon állnak hozzá a kérdéshez. Viszont néhány egyszerű t
Sam Altmant, az MI-forradalom élharcosát, az OpenAI társalapítóját és főnökét néhány napja váratlanul elbocsátotta a cég igazgatótanácsa. Mire Altman bejelentette, hogy a Microsofthoz csatlakozik.
A bajor prémiumgyártó németországi ügyfelei a luxuslimuzin opcionális extrafelszereltségi palettájának új tételeként rendelhetik meg a nagymértékben automatizált járművezetés lehetőségét.
Frissítés: Az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, Herceghalom térségében a 23-as km-nél egy teherautó pótkocsija felborult. Egy sáv járható, a torlódás elérte a 11 km-t. A rendőrség a 27-es jelű Herceghalom csomópontnál elkezdte leterelni a forgalmat, de aki teheti, már Bicskénél letérve, majd Biatorbágynál visszatérve az 1-es főúton kerül
Az algoritmikus ajánlások mára egyet jelentenek a platformhasználattal: a személyre szabott tartalmak és hirdetések éppen annyira velejáró elemei online jelenlétünknek, mint a csevegés a barátokkal vagy a posztolás az éppen aktuális utazásunkról. Az ilyen ajánlórendszerek ugyanakkor közel sem hibátlanok. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH
Az idén aláírt adásvételi szerződések mindössze 6 százalékával vásároltak új ingatlant a fővárosban, ahol a tranzakciók 53 százalékát az 1873-ban létrejött egységes Budapest fennállásának első száz évében épített épületek lakásai tették ki – közölte a Duna House, a főváros fennállásának 150. évfordulójára, saját adatai alapján készített elemzésében
Az MBH Bank Makronóm Makroverzum konferenciája hétfőn, november 20-án a magyar gazdaságstratégia legfontosabb kérdéseit tárgyalta. A digitalizáció mellett a kiszámíthatóság és a tervezés a fejlődés legfontosabb záloga. Erről beszélgettek vezető vállalatok képviselői a rendezvény első kerekasztalblokkjában.
Az európai országok növekvő védelmi kiadásai és fegyverzetkorszerűsítési programjai által kínált lehetőséggel élve a német Rheinmetall 2026-ig meg kívánja duplázni értékesítési árbevételét – jelentette be a hadiipari gépgyártó és autóipari beszállító konszern kedden egy befektetői konferencián. A rendezvényen bemutatott terv alapján a konszern 2026
Telt ház mond beszédet ezekben a percekben Orbán Viktor Zürichben. A magyar miniszterelnök az idén 90 éves svájci konzervatív hetilap, a Weltwoche ünnepségén lépett pódiumra.
Miért és pontosan hol van atombunker Budapest közepén? Miért csak egy hónapig "élt" a főváros Konstantinápoly nevű vigalmi negyede a XIX. században? Minderre és még sokkal több érdekességre derül fény az Egy város újabb titkai című könyvből. #könyvajánló
Szombaton tartják a 23. Tatai Vadlúd Sokadalom elnevezésű madárfesztivált, amelyen a sok ezer lúd, réce, sirály és rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják az érdeklődőket.
Nagy baj lehet abból, ha jelentősebb fedezetkiegészítési felhívásnak (margin call) vagy nagyobb ügyfélvisszaváltásoknak kell eleget tenniük az euróövezeti árnyékbankoknak. A helyzet az, hogy nincs elég likviditásuk ezek teljesítésére – írja az Európai Központi Bank (EKB) jelentésére hivatkozva a Reuters.
A tanácskozás témája lesz továbbá a V4-es országok korszerű gazdasági fejlődésének és a régió stabilitásának biztosítása, valamint a határokon átnyúló együttműködés is.
Stratégiai fontosságúnak nevezték az állam jelentősebb tulajdonszerzését meghatározó biztosítókban. Úgy tűnik, a helyzet mostanra megváltozott, mert az Uniont és Alfát (egykori Aegon) birtokló Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoportban a 45 százalékos állami tulajdonrészt 10 százalékra csökkentik.
A műsorvezető annak a három embernek kért kegyelmet a köztársasági elnöktől, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. Elmondása szerint most a baloldali ismerőseinek jelentős része azt állítja róla, hogy benyalt Orbánnak.
Subrahmanyam Jaishankar, India külügyminisztere szerint a világ országainak inkább meg kellene köszönnie, hogy az orosz olaj vásárlásával fékezték a globális inflációt.
85 éve áll a színpadon, a közönség pedig mai napig elkapkodja a jegyeket a koncertjeire. Vásáry Tamás zongoraművész és karmester legutóbb a Zeneakadémián adott álló vastapsot kapott koncertet, hamarosan pedig ázsiai körútra indul – ismét. Minden jegy elkelt arra a szeptember 3-i előadásra, amin Vásáry Tamás 90. születésnapját ünnepelték. A hatalmas