Az Öröklét című dal, illetve az egész lemez központi gondolata az örökkévalóság, a harmóniakeresés, a halál utáni élet, a tudatosodás, valamint az örök érvényű szerelem.
Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy maga dönthesse el, milyen technológiával előállított növényeket termeszt a saját területén, mondta az agrárminiszter Brüsszelben.
A Békés Vármegyei Önkormányzat „Hagyomány, érték, közösség Békés vármegyében” rendezvénysorozat újabb gyulai programja érkezett kedden, a Vígadóba. Az eseményen a Gyulai és Békéscsabai Szakképzési Centrumok valamennyi iskolája képviselte magát, ahol a térségből érkező diákok a vármegyei mesterségekkel ismerkedhettek. Nagy érdeklődés övezte kedden
Az örökzöld fa ideális választás dekoratív és funkcionális sövénykerítések készítéséhez. Ha sövénykerítést akarsz készíteni, ültess tuját, magyalfát, eukaliptuszt vagy Cryptomeriát.
Az akkumulátortechnológia fejlődése átformálja az energetikát, és az olcsóbb alternatívák megjelenésével megkérdőjelezi a gáztüzelésű erőművek életképességét. Az energiaellátás stabilizálására és a szakaszos megújuló energiaforrások ellensúlyozására tervezett óriás akkumulátorok egyre versenyképesebbek, mert a beruházási és működési költségek is je
Ázsia a világ legszélsőségesebb része abban a tekintetben, hogy ezen a földterületen mennyire szabadok a gazdaságok. Itt van a legjobb és a legrosszabb is.
A Paks II. Atomerőmű közvetlen építési szakaszba lépésével az eddigi igazgató Alekszandr Merten mint a fővállalkozó Atomsztrojexport (Asze) vállalat projektigazgatója átadja projektvezetői megbízatását Vitalij Poljanyinnak. Az új vezető fogja irányítani az új atomerőművi blokkok építését, az építéshez szükséges anyagok és berendezések valamint a te
Az Európai Unió javaslatot tett, hogy felszabadítsák a Lengyelországnak szánt 5,1 milliárd eurónyi forrást az energiafüggőség csökkentésére és a zöld energia fejlesztésére. A lengyel kormány néhány feltételt teljesített a jogállamisági eljárásban, így Brüsszel engedélyezte az előfinanszírozás kifizetését. Az új, várhatóan Donald Tusk által vezetend
A nemzeti konzultáció “kamatstopos" kérdése ellenére az egyik bank már tájékoztatta ügyfeleit: “A kamatstop 2023. december 31-ig tart, ezért januárban speciális lesz a kamatszámítása". Nagy Márton tárcája az atv.hu kérdésére közölte: “a meghosszabbításáról a kormány a következő hetekben határoz, majd ezt követően a konzultáció eredményére tekintett
Három év után jelentkezik Krúbi új nagylemezzel, amelyben beszól a komplett politikai elitnek, a magyar médiának, a hazai zeneiparnak, de leginkább önmagának. Albumkritika a III. Krúbi nagylemezről.
A tárgyalások két résztvevője megszellőztette a közelgő tűzszüneti megállapodás részleteit, kiderült az is, hány terroristáért adhat a Hamász egy izraeli túszt.
A klímasemleges gazdaságra való átálláshoz környezet- és klímabarátabb munkahelyekre van szükség, amelyek már úton is vannak: a megújuló energiákba történő befektetés másfélszer annyi munkahelyet teremt, mint ha a fosszilis iparágba fektetnénk be azt a pénzt.
Amit nem láttál jönni: a pandémia elhozta a nomance-et, azaz: a mai fiatalok romantika és szex helyett tiszta és ártatlan emberi kapcsolatokra vágynak.
Újra, immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Wageningeni Egyetem és Kutatóintézet (WUR), valamint a Tencent technológiai vállalat az International Autonomous Greenhouse Challenge versenyt.
A böngésző a böngészőben (browser-in-the-browser, BitB) támadás egy viszonylag új adathalász technika. A támadás jelentősen eltér a hagyományostól, ahol a
Az idei első félévben több mint hatmillió tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid autót adtak el világszerte a Canalys adatai szerint, ez majdnem felével múlta felül az egy évvel korábbit.