2023. november 21. kedd

nov. 21
13:48
Támogatni kell a gyerekek természethez való viszonyulását (Alternatív Energia)
Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra, köztük számos erdei iskola fejlesztésére - mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Madas László Erdészeti Erdei Iskola jubileumi ünnepségén pénteken a tárca közleménye szerint.
nov. 21
13:48
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Csád biztonsága kiemelt jelentőségű (hirado.hu)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a veszélyek korát éljük, két kiemelten súlyos konfliktus is zajlik a környezetünkben.
nov. 21
13:48
Bruce Willist kezdi teljesen elveszíteni a család – megtörten vallott a lánya (hirado.hu)
Rumer Willis szomorúsága határtalan édesapja demenciával való küzdelme közepette.
nov. 21
13:48
Orbán Viktor a biztonsági kihívásokról és a háborúkról is tárgyalt Svájc vezetőivel (hirado.hu)
A tárgyalásokon a magyar–svájci kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről és a jövő évi magyar EU-elnökségi tervekről volt szó.
nov. 21
13:48
A 21 éves Dárdai Márton még nem döntötte el, a magyar vagy a német felnőttválogatottat választja-e (m4sport.hu)
Dárdai Pál 21 esztendős fia, Márton a Kickernek adott interjújában elmondta, még nem döntötte el, hogy a jövőben a német vagy a magyar labdarúgó-válogatottban szeretne-e szerepelni.
nov. 21
13:48
A lánya sorozatosan elvetélt - csaknem 60 évesen adott életet unokájának egy magyar nő (Femcafe)
Negyvenhárom évvel lánya érkezése után a 60 év körüli magyar nő világra hozta a saját unokáját is.
nov. 21
13:48
Befektetéshez juthatnak a tiszta energia fejlesztéseken dolgozó innovátorok (Tiszta Jövő)
December 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba.
nov. 21
13:48
Mi okozhatta a belviszályt a világ legismertebb mesterséges intelligencia vállalatánál? (Rakéta)
Amint arról többször beszámoltunk, a hétvégén a feje tetejére állt az OpenAI, a világszerte ismert ChatGPT fejlesztője. Egyelőre a szövevényes dráma okai és végkifejlete sem látszanak pontosan.
nov. 21
13:48
Német gazdák: Ukrajna csatlakozása a családi gazdaságok halálát jelentené (Magyar Hírlap)
A Német Gazdaszövetség óva inti a döntéshozókat.
nov. 21
13:48
Megvan, kit indít a Jobbik Budapesten (Mandiner)
Brenner Koloman elindul Karácsony Gergellyel szemben.
nov. 21
13:48
Új globális gazdasági rend jön? India és Egyiptom teljesen elhagyja a dollárral való kereskedést (Helló Magyar)
Új gazdasági rend van kialakulóban, és a dollármentesítés az egyik alapköve ennek:
nov. 21
13:48
Kiszáll az állam: jelentősen csökkenti tulajdonrészét ezeknél a biztosítóknál (Forbes)
Csökkenti tulajdonrészét az állam a Vienna Insurance Group biztosítócsoport magyarországi üzletágában, vagyis az Alfa és az Union biztosítókban. Az eddigi 45 százalékos tulajdonrész 10 százalékra csökken.
nov. 21
13:48
Lezajlottak Orbán Viktor tárgyalásai Svájcban (Magyar Nemzet)
Az egyeztetéseken szóba kerültek a jövő évi magyar EU-elnökségi tervek is.
nov. 21
13:48
Európa sokkal jobb helyzetben vág neki a télnek az energiaellátást tekintve (Öko-drive)
Geoffrey Pyatt az amerikai külpolitika energiát érintő prioritásairól szóló sajtóértekezletén kifejtette, hogy az orosz energiaforrásoktól való függetlenedés révén az elmúlt évben csökkent Európa kiszolgáltatottsága.
nov. 21
13:48
Német prózamondó versenyt rendeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
20. alkalommal rendezte meg a “Ki mondja szebben?” című német prózamondó versenyt a Békés Vármegyei Német Iskolaegyesület. Az esemény célja az volt, hogy megszerettessék a gyerekekkel a német nyelvet. Emellett az is szerepet játszott, hogy a társaság tagjai aktívan kapcsolódjanak be a programba, és mondjanak ők is régi történeteket németül. A pénte
nov. 21
13:50
Ijesztő titkot rejt Taylor Swift magánrepülőgépe +VIDEÓ (Magyar Hírlap)
A repülőgép a babona szerint szerencsétlennek vélt 13-as lajstromszámot viseli.
nov. 21
13:54
Megvan Karácsony Gergely első kihívója: a Jobbik saját jelöltet indít Budapest élére (Blikk)
A Jobbik – Konzervatívok saját főpolgármester-jelöltet állítanak a 2024-es önkormányzati választásokon.
nov. 21
13:54
90%-ra növeli tulajdonrészét a VIG az Alfa Biztosítóban (korábbi Aegon) (ProfitLine)
A Vienna Insurance Group AG (VIG) és a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül a Magyar Állam – megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a VIG 55 százalékról 90 százalékra növeli a tulajdoni arányát a magyar vállalatcsoportban – beleértve a VIG összes magyarországi vállalatát - tovább erősítve ezzel operatív irányító szerepét. A tranza
nov. 21
13:54
Ismét több ezer baromfit kellett leölni a vírus miatt (Agroinform)
A madárinfluenza-vírus magas patogenitású variánsa ezúttal Békés vármegyében jelent meg.
nov. 21
13:54
Putyin szerint elfogultak az emberi jogokra szakosodott nemzetközi intézmények az ukrajnai konfliktus során (hirado.hu)
Putyin szerint Oroszországnak a "nyilvánvaló elfogultságuk" miatt "fel kellett adnia tagságát" a szakosodott szervezetekben.
nov. 21
13:54
Bruce Willist kezdi teljesen elveszíteni a család – megtörten vallott a lánya (hirado.hu)
Rumer Willis szomorúsága határtalan édesapja betegsége miatt.
nov. 21
13:54
Rangadóval folytatódik januárban a női kézilabda Magyar Kupa (m4sport.hu)
A Magyar Kézilabda Szövetség kisorsolta a női Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását.
nov. 21
13:54
Andrei Dósa: A fantáziálás és a prózaírás között hatalmas a szakadék (Könyves Magazin)
Augusztus végén a Helikon Margó Könyvek sorozatában, Koszta Gabriella és Horváth Benji fordításában jelent meg Andrei Dósa Füveskert című, merész vágásokkal élő, lírai hangú, látomásos prózakötete. A kétnyelvű, és mindkét műnemben alkotó, brassói szerző tavasszal a Margó vendége volt, majd ősszel újra a fesztiválra érkezett. Nemrég a hét könyve let
nov. 21
13:54
Komoly fejlesztés Szegeden (Magyar Hírlap)
Ismét ultramodern technikát kapott az egyetem.
nov. 21
13:54
Karácsony Gergely pénzhordó emberénél tartott házkutatást a NAV (Demokrata)
A 99 Mozgalom finanszírozása ügyében folytat eljárást az adóhatóság.
nov. 21
13:54
A Majdan-tüntetések tizedik évfordulójára emlékezett Zelenszkij (Mandiner)
"Tíz évvel ezelőtt végrehajtottuk az első ellentámadásunkat" – mondta az ukrán elnök.
nov. 21
13:54
Itt van Deutsch Tamás súlyos bejelentése: Durván belenyúlhatnak a törvénybe (Nyugati Fény)
Mi lesz ebből?
nov. 21
13:54
Így is el lehet jutni a Nobel-díj átadási ünnepségére (Magyar Nemzet)
Kreatív fiatalok jelentkezését várja a Magyar Innovációs Szövetség.
nov. 21
13:54
Origo: Pfuj, az Örkény Színház transzvesztitával gyalázza az Édes Annát! Kosztolányi: Hold my beer (Telex)
Kosztolányi Dezső soha nem írt nőnek öltözött férfiakról, az Örkény csakazértis belerakott egyet az előadásába – háborgott az Origo szerzője. Csak azt felejtette el, hogy de, írt.
nov. 21
13:54
Rossi: Amikor felbukkan egy olyan gyöngyszem, mint Dominik, óriási a felelősség az edzőkön (Telex)
A magyar futballválogatott kapitánya egy interjúban azt is elárulta, hogy örülne, ha a jövőben megmérkőzhetnének a spanyolokkal is.
nov. 21
13:54
Durva üzenetet kaptak Győrfi Pálék: "Nem ezért fizetem a kib***ott TB-t!" (naphire.hu)
Nagyon kiakadt a mentősökre egy budapesti nő, aki cskanem egy órát töltött a mentőautóban ülve.
nov. 21
13:54
Megvan az időpont, ekkor indulnak el Budapest karácsonyi villamosai (Roadster)
Újra ünnepi fényekbe öltöznek a fővárosi járművek.
nov. 21
13:56
Svájc vezetőivel tárgyalt Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
A tárgyalásokon a magyar-svájci kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről és a jövő évi magyar EU-elnökségi tervekről volt szó.
nov. 21
13:57
Mellétrafáltak az elemzők a lengyeleknél (Piac és Profit)
Lengyelországban nőtt az ipari termelés éves összevetésben októberben, amikor a becsültnél jelentősebben csökkentek a termelői árak. Szakértők másra számítottak.
nov. 21
14:00
Lezuhant egy repülőgép Úrhidán, itt vannak a részletek (BorsOnline)
Repülőbaleset történt Úrhidán, ketten megsérültek.
nov. 21
14:00
Változtat az MNB a bankok kötelező tartalékán (Portfolio)
Az eddigi választható 10-15% közötti szint helyett egységesen 10% lesz a bankok kötelező tartalékrátája 2024. január 1-jétől, ami egyelőre technikai jellegű változtatásnak tűnik, később azonban mozgásteret szűkítő döntésnek bizonyulhat a bankok számára.
nov. 21
14:00
Vlagyimir Putyin: Elfogultak a nemzetközi emberi jogi intézmények (Magyar Hírlap)
Úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösségben viszont kialakult a konstruktív párbeszéd, és az alapvető változások iránti igény.
nov. 21
14:00
Nagyon csúnya levelet kaptak a mentők, mert meghozták a lehető legjobb döntést (Magyar Nemzet)
Kemény szavak.
nov. 21
14:00
Összeütköztek a Sóstóin (Nyíregyháza)
Az egyik jármű épp a főútra kívánt hajtani, amikor az ott szabályosan közlekedő más kocsival ütközött.
nov. 21
14:02
Nem költhet a német kormány (Magyar Nemzet)
Zárolták a költségvetést
nov. 21
14:02
Újra jönnek a rendőrök a csomópontba (Nyíregyháza)
A csomópontban kedden és szerdán is aszfaltoznak.
nov. 21
14:04
Tessék vigyázni a tükrökre! (Nyíregyháza)
A tükröket kővel törték be.
nov. 21
14:06
Elkapkodták a befektetők az MBH Jelzálogbank zöld jelzálogleveleit, ugrik a részvényárfolyam is (Portfolio)
Sikeres volt az MBH Jelzálogbank keddi zöld jelzáloglevél kibocsátása, a bank az eredetileg hárommilliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján csaknem 7,5 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott - közölte a társaság.
nov. 21
14:06
Megvan a Jobbik főpolgármester-jelöltje (444.hu)
Brenner Koloman.
nov. 21
14:06
A pénzügyi válság küszöbére került Németország, miközben romokban a kormánykoalíció (hirado.hu)
Nem elég, hogy a német gazdaság vélhetően ebben a negyedévben is zsugorodik, most úgy néz ki, az alkotmánybíróság múlt heti döntése miatt akár egy széles körű pénzügyi válság is kibontakozhat az országban.
nov. 21
14:06
Hamilton a riválisoknál kémkedik, és elszámoltatja a Mercedes mérnökeit (m4sport.hu)
Még "kémkedni" is hajlandó Lewis Hamilton a riválisoknál, hogy minden eszközzel előrébb vigye a Mercedest.
nov. 21
14:06
Európa fegyverkezik, a német hadiipari óriás duplázza a bevételeit (vg.hu)
A német Rheinmetall hadiipari cég 2026-ra megduplázná bevételeit az európai fegyverkezésre alapozva.
nov. 21
14:06
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Csád biztonsága kiemelt jelentőségű (Magyar Hírlap)
Szerinte minden, ami a Száhel-régióban történik, megjelenik Magyarország határain is.
nov. 21
14:06
Igen a globális minimumadóra (Demokrata)
A minimumadó mértéke 15 százalék.
nov. 21
14:06
Kiderült Banksy keresztneve (Telex)
Robbie!

Keresés