Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentett be haladéktalanul, nem volt megfelelő a belső ellenőrzési és információs rendszere és a monitoring tevékenysége, problémák merültek fel a be
Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására hétfőn.
Az Európai Bizottság keddi költségvetési jelentésében – a Bloombergnek nyilatkozó, az ügyet ismerő névtelen források szerint – Franciaországot az Európai Unió költségvetési irányelveinek megsértése miatt figyelőlistára teszik, míg Németországot és Olaszországot elmarasztalják, mert nem tartják be teljes mértékben az előírásokat.
Három hónapos csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben 1,10 közelében ma reggelre, és ez a forint euróval szembeni árfolyamában is érződik: kicsit gyengült a forint, tegnap a 380-as szint felett is járt az árfolyam, és ma reggel is egy kritikusan fontos technikai szinten billeg. A ma délutáni MNB kamatdöntés elvileg nem hoz izgalmakat a piacon
A felnőtt csapatok Európba-bajnoki selejtezőmérkőzései mellett az U21-es férfi válogatott is a kontinensbajnokságon való részvételért küzd. A Ferencváros a férfi vízilabda BL-ben, a Tatabánya a férfi kézilabda Európa-ligában érdekelt. Lesz még jégkorong, curling és lósport élőben a sportcsatornákon.
Thaiföld gazdasága egy éve nem nőtt olyan lassan, mint az idei a harmadik negyedévben, a GDP növekedése 1,5% volt éves összevetésben, ami elmaradt a várt 2,4%-os növekedéstől - számolt be a CNBC.
A vállalat fenntarthatósági céljaihoz igazodva a legmodernebb raktár környezetbarát kialakítású, és várhatóan "nagyon jó" minősítést kap a BREAMM-től, a világ legjelentősebb épületek környezetvédelmi értékelési módszerétől és minősítési rendszerétől. A raktárat napelemek telepítésére is előkészítették. Benoit Rivallant, az Apollo Tyres Europe elnök
Nancy Faeser leszögezte: a szervezeteknek fel kell lépniük a zsidóellenességgel szemben és mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az antiszemitizmus ne terjedjen tovább.
Tűzszünetről tárgyalnak a Hamász képviselői az izraeli erőkkel. A szünet egyelőre csak a Gázai övezetet érintené, és csak annyi ideig tartana, amíg a segélyeket be tudják szállítani a területre, illetve a túszaikat elcserélné a hadban álló két fél.
Az antiszemitizmus elleni erőteljesebb fellépésre kérte a németországi muszlim szervezeteket a német belügyminiszter a Funke médiacsoport által kedden közzétett interjúban, nem sokkal a nap folyamán kezdődő, kétnapos Németországi Iszlám Konferencia (DIK) előtt.
Lezárult egy 3,8 milliárd forintos foglalkoztatási program Békés vármegyében, amely 2016 és 2023 között a hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerőpiaci integrációját tűzte ki célul - közölte a projektkoordinátor Békés Vármegyei Önkormányzat közleményben az MTI-vel.
A magasabb minősítésű, befektetésre ajánlott vállalati kötvényeket javasolja a befektetőknek a Morgan Stanley, jövőre ugyanis több bóvli kategóriájú kötvény lejárata is esedékes, ami jelentős kockázatot hordozhat egyes vállalatok számára – számol be a Reuters.
Az MSZP-s Harangozó Tamás az Országgyűlésben beszélt arról, hogy sokakban megbotránkozást és félelmet keltett Szekszárdon, amikor kiderült, hogy a terrorista cselekményért jogerősen elítélt és közügyektől eltiltott bűnöző, Budaházy György a helyi Garay János Gimnázium dísztermében fog "léleképítő" előadást tartani.
Mészáros Melinda szerint felmerült, hogy középtávon, minimum négyéves időtávon esetleg próbáljuk a két kötelező legkisebb bérelemet egymáshoz közelíteni.
A károsultakat képviselő Magyar György ügyvéd szerint viszont az országos bányakapitányság szeptemberi határozata jogalapjául szolgálhat egy kártérítési pernek.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti keddi játéknapján a címvédő Denver Nuggets 107–103-ra nyert a Detroit Pistons vendégeként.
Dr. Borsos Attilát, a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának tudományos dékánhelyettesét, docensét irányítótestületébe választotta a rangos nemzetközi Közúti Közlekedésbiztonsági Módszerekkel és Elméletekkel Foglalkozó Szervezet (Ictct). Az oktató a testületi tagság mellett a legjobb szóbeli előadás díját is el
Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentett be haladéktalanul, nem volt megfelelő a belső ellenőrzési és információs rendszere és a monitoring tevékenysége, problémák merültek fel a be
Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására. A mostani szállítmánnyal páncéltörő és légvédelmi fegyverek érkeznek Ukrajnába. A hideg, saras tél beköszöntével várhatóan ismét változni fog a harci taktika, és Oroszország az ukrán inf
A globális befektetők több mint 25 milliárd dollárt vontak ki a kínai részvénypiacról az ország gazdasági növekedésével és az ingatlanszektorral kapcsolatos aggodalmak miatt. Ezzel az év első hét hónapjában Kínába áramló tőke közel háromnegyede elhagyta az országot - írta meg a Financial Times.
A fenntartható gazdálkodás tekintetében nem állunk rosszabbul, mint az amerikai gazdák, csak a tengerentúlon a nagy számok törvénye alapján többen alkalmazzák már ezt a technológiát.
Az amerikai Cravo Equipment Ltd. új, ráadásul az eddigieknél olcsóbb megoldást kínál a szabadföldi dísznövények fagy, eső, harmat, jégeső, szél és hőség elleni védelmére.
Magyarország „aranykorának” báját idézve a Dorothea Hotel egy páratlan belvárosi utazásra invitálja vendégeit, ahol a múlt és a jelen finoman összefonódik.
Lassan, módszeresen fonja ujjait a nyakunkra a Hajsza, a szorítás egyre erősebb és erősebb, s egészen a sorozat végéig nem is enyhül – rejtett mestermű a Netflixen ez a három évados széria, amelyben egy veszedelmes belfasti kéjgyilkos utáni nyomozást követhetünk. A főszerepben az élete alakítását nyújtó Gillian Anderson és a hátborzongatóan tehetsé
Az Európai Parlament által közzétett friss Eurobarométer felmérés alapján Európában átlagosan a polgárok 48 százaléka bízik a közszolgálati televízióban és rádióban mint hírforrásban. Azonban Magyarországon csupán 25 százalék hisz az állami médiának, ezzel az 27 EU-tagállam közül a legalacsonyabb bizalmi mutatóval rendelkezik. Még a lengyel közmédi
Kisida Fumio japán miniszterelnök azonnal elítélte a bejelentést, és biztosított mindenkit afelől, hogy Japán védelmi rendszere készen áll bármilyen váratlan szituációra.