A Ferrari kitalálta, hogy kitől hajtaná be a Carlos Sainz autójában a pálya hibája miatt keletkezett óriási anyagi kárt. Az olasz istálló a Las Vegas-i Nagydíj részvényeseivel fog privát beszélgetéseket folytatni a téma kapcsán. A Ferrari spanyol pilótája még az első szabadedzésen hajtott át egy nem megfelelően rögzített csatornafedél felett, ami ó
A kannabisztermékek egyre erősebb hatásúak és változatosabbak Európában, a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek közötti együttműködések pedig új biztonsági kihívásokat jelentenek a kontinensen - figyelmeztetett legfrissebb jelentésében az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete.
Az igazgatótanács pénteken menesztette a ChatGPT-vel világhírűvé vált cég két legfontosabb emberét, ám alig egy nappal később már arról szóltak a hírek, hogy lehetséges, hogy mindent visszacsinálnak, és inkább ők mondanak le.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton egy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
Az új Century megjelenését úgy tervezték meg, hogy az impozáns elegancia képét sugározza. Még ha profilja egyértelműen el is tér a korábbi szedánoktól, az autó megőrizte az összetéveszthetetlen Century stílust. Ez túlmutat a mindenütt megjelenő főnix emblémákon. Az új modell örökli a Century egymást követő generációi által kialakított hagyományt, a
Orbán Viktor a Puskás Arénában nézte végig a magyar válogatott meccsét. A miniszterelnök a szurkolásból is bőven kivette a részét, például együtt énekelte a közönséggel a Nélküled című dalt, amiről még egy videót is megosztott a közösségi oldalán.
Hajlamosak vagyunk a betegségekre valamiféle kivédhetetlen sorscsapásként tekinteni, pedig a tudomány tényei és a számok egészen mást mutatnak: a személyes döntéseinknek, a tudatos választásainknak meglepően nagy hatásuk van az egészségünkre. Most mutatunk pár olyan tippet, amellyel hatalmasat léphetünk előre az egyéni ártalomcsökkentés útján!
A színfalak mögött folytat majd egyeztetéseket a Ferrari Forma-1-es csapata a Las Vegas-i Nagydíj szervezőivel, hogy kompenzációt kapjanak a balesetért, amit Carlos Sainz szenvedett el a nyitóedzésen.
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában azonban pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek, míg Amerikában kisebb negatív irányú elmozdulásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából eseménydúsan indul a hét, idehaza az MNB a befektetési alapok friss prudenciális adatait és a pénzügyi számlák előzet
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a tavalyi zárszámadást, a jövő évi adótörvényeket és a globális minimumadóról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.
Lewis Hamilton számára egyre fontosabb, hogy a versenypályán kívül is megalapozza a stabilitást, tisztában van ugyanis azzal, hogy ő sem versenyezhet örökké.
Ismét elindult az Európai Mézes Reggeli kampány. A program elsődleges célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét, a méhek nélkülözhetetlenségét.
A múlt héten az ENSZ Fejlesztési Programja hivatalosan is elindította új kezdeményezését, amely a “digitális közinfrastruktúra megépítését” (DPI – digital
A hódmezővásárhelyi Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató olyan intézmény az egyházmegye gondoskodást nyújtó feladatkörében, amelyben mindenkire jut figyelem a saját otthonában élő, de segítségre szoruló időstől a hajléktalan személyekig. Hős Sándor intézményvezető és munkatársai az általuk nyújtott szolgáltatás során úgy tekintenek az ellátotta
A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.