Az USA-ban évek óta küzdenek azért piaci szereplők, hogy legyen végre bitcoin ETF, olyan befektetési alap, amely hűen követi a bitcoin árfolyamát, és biztonságban van benne az emberek pénze. De vajon van-e ilyen Európában? Látszólag igen, de valójában mégsem.
A világ vezető jakuzzimárkája itthon is elérhető a kompromisszum nélküli pihenésre vágyók számára! A 45 éves múlttal rendelkező HotSpring első osztályú masszázsmedencéi luxus élményt kínálnak a telepítéstől kezdve, a karbantartáson át egészen a mindennapos használatig.
Izraelnek eszében sincs atomfegyvert bevetni, a török elnök Erdogan javaslata szerint Izrael nukleáris fegyvereinek ellenőrzésére azt a célt szolgálja, hogy bizonyítsa, a palesztinok mellet vannak – mondta a híradónknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő. A háború második szakaszába lépve, várhatóan kevesebb lesz a civil áldozat, a nemzetközi k
Nem felejti, aki látta – ha mesét írnának erről a titokzatos fáról, valahogy így kezdődhetne. Az egyre sötétebb, ködösebb, nyugalmas novemberi tájképet varázsolja mesébe illővé termésével ez a fa, de alig tudunk róla valamit is.
A főpolgármester jelenlegi jogi főtanácsadója már 2010-ben is kulcsszerepben volt: ő menedzselte le a Miniszterelnöki Hivatal átadását Navracsics Tibornak.
Szinte mindennaposak az iszlamista palesztin terrorszervezetet, a Hamászt éltető, Izrael-ellenes tüntetések az európai városokban. A tüntetők létszámából kiindulva készített általános "rokonszenvelemzést" a Neue Zürcher Zeitung.
Rácz Jenő megsemmisitő ütést mért Kabát Péterre, aki ijesztően összerogyott és elvesztette az eszméletét. Az egykori focistához azonnal beszaladt a párja és az orvosi stáb.
Mik azok az álhírek? Miért vagyunk rájuk fogékonyak? Hogyan készülnek és terjednek a kamu videók? Milyen hírekben bízhatunk meg? Ha téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, akkor itt az ideje ezeknek utánajárni! Álhírek felismerését segítő oldal indult gyerekeknek.
A Momentum úgy döntött, Kerpel-Fronius Gábort az V. kerületben indítja el a jövő júniusi választáson, ezt Kovács Alex Gábor helyi önkormányzati frakcióvezető felettébb zokon vette.
Tizenhárom év után új korszak kezdődik Hollandiában a november 22-i választásokat követően. Az Orbán Viktor után Európában a leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnökként kormányzó Mark Rutte távozása után most három, nagyjából egyenlő esélyekkel induló pártformáció szállhat ringbe. Visszainteget Timmermans, és különös szövetségesként tűnhet f
Az előadás a következő kérdéseket vizsgálja: Mekkora ma az infláció Magyarországon? Mi ennek az oka? Mi várható a következő hónapokban? Visszatérnek-e a korábbi árak? Mi a helyzet a kamatokkal? Mire számíthatunk a forint piacán? Mit érdemes most tenni? Miben tartsuk a megtakarításainkat?
Burkolatjavítás miatt sávzárás várható 2023. november 21-én, kedden az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Soroksári Duna-hídon.
Felemás érzésekkel búcsúzott Las Vegastól a Ferrari Forma-1-es csapata, hiszen a rajtelsőséget nem sikerült győzelemre váltania Charles Leclerc-nek, a monacói pilóta azonban méltó ellenfele volt a Red Bulloknak.
Sokak előtt ismert, hogy a nők részére lehetőség nyílik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően saját jogú nyugellátás megállapítására. A köznyelvben csak "nők 40" nyugdíjaként ismert saját jogú öregségi nyugellátásra való általános jogosultsági feltétel csupán a 40 évi jogosultsági idő megszerzése.
A hagyomány jó dolog. Nagyjából egy évvel ezelőtt már foglalkoztam a minimálbérek témakörével, és most ismét visszatérek ehhez. A vita eldőlt, jön a 10 és 15 százalékos minimálbér-emelés, visszatér a pozitív reálbérek időszaka. A költségvetés örül, talán a munkavállaló is, de nem túl nagy a reflációs rizikó?
A magyar labdarúgó-válogatott a második félidőben hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég montenegrói csapatot a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportelsőként végzett és a második kalapból várhatja december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.
Hatalmas özönvíz pénteken, havazás szombaton, napsütés vasárnap - Ez és rengeteg drámai pillanat jellemzte a Rally Világbajnokság szezonzáró japán versenyét. Íme a verseny teljes videós összefoglalója.