2023. november 20. hétfő

nov. 20
10:24
Lesújtó hírt kaptak a nyugdíjasok: Súlyos dolog történt Magyarországon (Nyugati Fény)
Ez súlyos.
nov. 20
10:24
Rovanpera komoly önkritikát fogalmazott meg a Japánban elért harmadik hely után (Racing)
Kalle Rovanpera bár harmadik helyen zárta a Japán Rallyt, a verseny után komoly önkritikát fogalmazott meg.
nov. 20
10:24
Netrisk: az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal indult a kgfb-kampány (Üzletem)
A legmagasabb éves díj több mint 130 ezer forintot tett ki, a legalacsonyabb pedig kevesebb mint 8500 forint volt.
nov. 20
10:24
Baleset történt Dunaharasztinál, közel tíz kilométeres a torlódás (Telex)
A kocsisor a 34-es jelű Pestszentimre csomópontig is elér.
nov. 20
10:24
Nyíregyházi advent: szombattól már Önt is várja a forgatag! (Nyíregyháza)
November 25-től január 1-ig tart nyitva az ünnepi forgatag műsoros estekkel és több mint 50 árus részvételével. Aztán megjelennek a motoros Mikulások és felállítják az óriáskereket is. December 3-án, advent első vasárnapján a polgármester meggyújtja az adventi koszorún az első gyertyát, és felkapcsolja az ünnepi díszkivilágítást.
nov. 20
10:26
Bloomberg: az EU vezetői meg akarják buktatni Orbán Viktort (Magyar Hírlap)
Ám erre nem lesz esélyük, ha a magyar miniszterelnök szövetségese, Donald Trump újra visszatér a Fehér Házba.
nov. 20
10:26
Németh Szilárd: A szuverenitásvédelmi törvény lesz a heti főmenü (Telex)
A Fidesz múlt hétre ígérte, mégsem adta be tervezetét: most Németh Szilárd a hétre lebegtetett valamit.
nov. 20
10:30
A láncfűrésszel kampányoló Javier Milei nyerte az argentin választást (Privátbankár)
A jobboldali Javier Milei nyerte az argentin elnökválasztást - jelentette be a dél-amerikai ország választási bizottsága vasárnap.
nov. 20
10:30
Döbbenetes torlódás az ukrán-lengyel határon - sztrájkolnak a lengyel kamionosok (Infostart)
Mintegy háromezer, többnyire ukrán teherautó vesztegel a lengyel-ukrán határ lengyel oldalán - közölték vasárnap éjjel az ukrán hatóságok.
nov. 20
10:30
Bloomberg: meg szeretnék buktatni Orbán Viktort az EU vezetői (HírTV)
A Bloombergben megjelenő véleménycikk szerint Orbán Viktort megbuktatnák az Európai Unió vezetői, ám erre nem lesz esélyük, ha a magyar miniszterelnök szövetségese, Donald Trump újra visszatérhetne a Fehér Házba.
nov. 20
10:30
Kivonatolja a cikkeket, AI-t használ: felturbózta keresőjét a Google (Adózóna)
A Google több mint 120 országban tette elérhetővé a mesterséges intelligenciával felturbózott internetes keresőjét. Az újítás hamarosan a magyar felhasználók számára is elérhetővé válhat, írja a hvg.hu tech rovatában.
nov. 20
10:30
Veszélyes vírus kezdett terjedni Magyarországon: kevesen tudják, mit kell tenni ellene (Pénzcentrum)
Vigyázat újabb vírus terjed a Facebookon- írja a hvg.hu. Sajnos most történt egy baleset. Szerintem ismered őt. Sajnálom... - ezzel a szöveggel és rendkívükl hiteles képpek terjed a magyar közösségi médiában a vírus poszt.
nov. 20
10:30
Horner: Las Vegas betalált, de a programja tarthatatlan (m4sport.hu)
Meggyötörten távozik a Forma–1-es cirkusz Las Vegasból. Miközben a versenyt az idei egyik legjobbnak találta, Christian Horner szerint az F1-nek a folytatásban el kell gondolkodnia az extrém program módosításán.
nov. 20
10:30
Baleset miatt torlódik a forgalom az M5-ösön (Magyar Hírlap)
A Budapest felé vezető oldalon a 25-ös kilométernél megnövekedett várakozásra kell számítani.
nov. 20
10:30
Titokban utazna Moszkvába Elon Musk? (Magyar Nemzet)
Az amerikai vállalkozó meghívását megerősítették a moszkvai MI-konferencia szervezői.
nov. 20
10:30
"Ez megnyugtató hely" – így dicsérte Magyarországot az AP-nek egy hazánkba menekült ukrán zsidó (Mandiner)
Az egykori balatonőszödi kormányüdülőben jelenleg 250 ember él.
nov. 20
10:30
Dráma a Sztárboxban: Rácz Jenő úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy ájultan terült el a padlón (Digital Hungary)
Az utolsó negyeddöntőre maradt a legdurvább mérkőzés a Sztárboxban. Rácz Jenő azonnal lerohanta Kabát Pétert, aki nem győzött elszökellni az ütések elől, olykor pedig csak lefogni tudta a buldogként támadó séfet.
nov. 20
10:32
Szlovákia azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza a következő oroszellenes EU-s szankciót (Magyar Hírlap)
Abban az esetben, ha a szankciós csomag része lesz az orosz nukleáris üzemanyag importjának betiltása.
nov. 20
10:36
Kék bolygó – Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal (hirado.hu)
A hagyományos módszerekkel, adalékok és ízfokozók nélkül termelő Breier Farm mutatkozott be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának.
nov. 20
10:36
Perlik a Las Vegas-i szervezőket: kártérítést követelnek a hazaküldött nézőknek (m4sport.hu)
Jogi eljárást indít a Las Vegas-i Nagydíj szervezői ellen egy amerikai ügyvédi iroda a nézők péntek éjjeli hazaküldésének ügyében, kártérítést követelve.
nov. 20
10:36
Övön aluli: a Microsoftnál folytatja pályafutását a ChatGPT atyja, Sam Altman (vg.hu)
Altmant a múlt hét végén bocsátották el saját vállalatától, de nem maradt sokáig munka nélkül.
nov. 20
10:36
Ádám Martin a foci Eb-ről: Sör, remélem, lesz kint, a mulatós zenét meg visszük (Magyar Hírlap)
Eufória a csoportgyőzelem után.
nov. 20
10:36
Új cargo-partner megoldás veszélyes áruk szállítására (Agrárágazat)
A cargo-partner új Lcl szolgáltatása speciális megoldás veszélyes áruk szállítására Sanhaj és Koper között, hetente..
nov. 20
10:36
Az EU bevallotta, hogy nem tudja ellátni Ukrajnát lőszerrel – most távolabbra tekint (Mandiner)
Ukrajna hiába várja az EU által megígért 1 millió tüzérségi lövedéket, annak a harmada sincs meg eddig. Brüsszel egyre kétségbeesettebben ötletel, most már a fegyvergyártók kereskedelmi koncepciójába is belenyúlna, vagyis megmondaná, kinek szállíthatnak és kinek nem.
nov. 20
10:36
Meghalt a Maffiózók és a Nagymenők sztárja, Suzanne Shepherd (Magyar Nemzet)
Nyolcvankilenc éves korában érte a halál.
nov. 20
10:36
Annyi olívaolajat lopnak a spanyol boltokból, hogy a polcokhoz lakatolták az üvegeket (Forbes)
5500 forintnyi euró egy üveg olívaolaj, ez már Dél-Európában is sok. A trend jól jött a lopásgátló-üzletnek, a nyáron tizenkétszeresére ugrott a kereslet.
nov. 20
10:36
Közel az alku a Hamász túszainak elengedéséről? (naphire.hu)
Az izraeli csapatok "kiterjesztették" a Gázai övezetben folytatott hadműveletüket, miközben katari közvetítők közölték, hogy egyre közelebb kerülnek a Hamász által fogva tartott 240 túsz egy részének kiszabadításáról szóló megállapodáshoz.
nov. 20
10:36
"Két keréken a Nyíregyháza–Rakamaz–Tokaj tengelyen, a Bodrogzugban és a Zemplénben" műhelynap Rakamazon (Nyíregyháza)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
nov. 20
10:36
Tizenegy világvégi kolostor, amiért megéri útnak indulni (Roadster)
Indiától Örményországig találhatók olyan kolostorok, amelyek annyira elszigeteltek, hogy már a meglátogatásukhoz is több kilométert kell gyalogolni, vagy egy nagyobb sziklát kell megmászni.
nov. 20
10:38
A CIA volt vezetője szerint lenyűgöző az Egyesült Államok segítsége Ukrajnának (Magyar Hírlap)
David Petraeus tábornok úgy véli, Putyin rendesen meglepődött.
nov. 20
10:38
Szoboszlairól olyan képet osztott meg az ESPN, amilyet még soha (Mandiner)
A magyar válogatott csapatkapitányának arckifejezése mindent elárul.
nov. 20
10:38
Sting jövőre visszatér Budapestre (Magyar Nemzet)
A 17-szeres Grammy-díjas művész 2024. május 31-én lép fel az Arénában.
nov. 20
10:42
Kinek van igaza: a jegybanknak vagy a kormánynak? Erről is kérdezzük Simor Andrást a Klasszis Klubban (Menedzsment Fórum)
Az év elején több mint negyedszázados rekordot döntött, igaz, októberben már "csak" egy számjegyű infláció okán aligha lehet kétséges, mi lesz a fókuszban a lapunkat is megjelentető Klasszis Média Lapcsoport következő adásában. Melyre november 29-én, szerdán kerül sor, online és amelynek vendége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007-2013 közötti elnöke
nov. 20
10:42
Kisebb emelkedéssel nyithat a tőzsde (ProfitLine)
Kisebb pozitív korrekció várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, a további mozgást elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat befolyásolhatja az Equilor Befektetési Zrt vezető elemzője szerint. Pénteken a BUX 554,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 57 010,75 ponton zár.
nov. 20
10:42
Komoly bejelentés jött a benzinkutakról: készülhetnek az autósok, óriási roham várható (Pénzcentrum)
Tovább csökkennek az üzemanyagárak: szerdától a benzin literje 7, a gázolajé pedig 6 forinttal kerül majd kevesebbe.
nov. 20
10:42
Unokája zokogva közölte, hétvégén meghalt a legendás színésznő (Ripost)
Tragikus hírt közölt a színésznő unokája.
nov. 20
10:42
Horner: Las Vegas betalált, de tarthatatlan a programja (m4sport.hu)
Meggyötörten távozik a Forma–1-es cirkusz Las Vegasból. Miközben a versenyt az idei egyik legjobbnak találta, Christian Horner szerint az F1-nek a folytatásban el kell gondolkodnia az extrém program módosításán.
nov. 20
10:42
Tragikusan fiatalon vitte el a szívroham a focistát (BorsOnline)
Pótolhatatlan játékos volt, aki a pályán kívül is összefogta csapattársait.
nov. 20
10:42
Angliában arra köteleztek egy családot, hogy távolítsák el a szivárványos festést az erkélyükről (Magyar Hírlap)
Rontja a látképet, de a család nem tágít.
nov. 20
10:42
Régi videó bizonyítja: Tordai Csaba a balliberális oldal legbelsőbb köréhez tartozik (Mandiner)
Karácsony közeli szövetségese, a nemrég kampányfinanszírozási botrányba keveredett jogász adta át Navracsics Tibornak 2010-ben az Igazságügyi Minisztériumot.
nov. 20
10:42
Óriási árváltozás lesz a benzinkutakon szerdán – elindult a visszaszámlálás (Nyugati Fény)
Ez minden autóst érint.
nov. 20
10:42
Zelenszkij lefejezte az ukrán katonai egészségügyet (AC News)
Elképesztő az ukrán elnök, elvárja, hogy a hadsereg vezetése gyorsítsa fel az oroszok által megszállt területek felszabadítását.
nov. 20
10:42
Megpróbálták visszacsábítani a ChatGPT-t működtető OpenAI kirúgott vezérigazgatóját, de ő közben elfogadta a Microsoft ajánlatát (Media1)
A múlt héten derült ki, hogy alkalmatlanságra hivatkozva elbocsátották a ChatGPT mesterséges intelligenciás szolgáltatást működtető OpenAI cég vezérigazgatóját. Később megpróbálták őt visszacsábítani, de ő most már nem akar visszatérni, sőt már meg is találta új munkahelyét a Microsoftnál. Mostanra az is megvan, ki lesz az OpenAI ideiglenes vezetőj
nov. 20
10:42
Dobos Evelin szóhoz sem jutott, amikor kiütötték Kabát Pétert a Sztárboxban (Sassy)
A színésznő szerint nagyon megrázó volt látni az első sorból, ahogy Rácz Jenő kiütéssel győzte le ellenfelét.
nov. 20
10:44
Agrárkamara: Sikerrel lábalt ki a koronavírus-járvány okozta nehézségekből a hazai gombaszektor (Magyar Hírlap)
A járvány után emelkedett a gombafogyasztás, azonban még így is elmaradunk az európai átlagtól.
nov. 20
10:48
Ki a felelős az EU-s rekorder hazai inflációért? Klasszis Klubunkban Simor Andrással erről is beszélgetünk (Privátbankár)
Az év elején több mint negyedszázados rekordot döntött, igaz, októberben már „csak” egy számjegyű infláció okán aligha lehet kétséges, mi lesz a fókuszban a lapunkat is megjelentető Klasszis Média Lapcsoport következő adásában. Melyre november 29-én, szerdán kerül sor, online és amelynek vendége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007-2013 közötti el
nov. 20
10:48
Váratlanul Kijevbe érkezett az amerikai védelmi miniszter (HírTV)
Washington "rendíthetetlen" támogatásáról biztosította Ukrajnát Oroszország támadásával szemben.
nov. 20
10:48
Eleshet a jen, ha a jegybank nem lég végre határozottan (Portfolio)
A többi nagy jegybankkal ellentétben a Bank of Japan még mindig fenntartja ultralaza monetáris politikáját, de lehet, hogy a jen védelme érdekében a jegybanknak fel kell adnia laza monetáris politikáját – véli a Deutsche Bank elemzője.
nov. 20
10:48
Váratlanul Kijevbe érkezett az amerikai védelmi miniszter (hirado.hu)
Váratlanul Kijevbe érkezett hétfőn Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, hogy Washington "rendíthetetlen" támogatásáról biztosítsa Ukrajnát Oroszország támadásával szemben.
nov. 20
10:48
Lassuló infláció mellett drágulnak tovább az albérletek (vg.hu)
Az egekbe szökő bérleti díjak nagyobb tudatosságra sarkallják az albérletet keresőket.

Keresés