Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kilenc év után először csökkentek az ingatlanárak Magyarországon 2023 második negyedévében, amivel elvileg könnyebb lett lakást venni. Persze csak azoknak, akik nem hitelből, hanem saját jövedelemből vásárolnának. Összeszedtük, hogy látja most az MNB a lakáshelyzetet.
A költő-dalszövegíró a Petőfi Zenei Tanácsról, a palesztin–izraeli konfliktusról és arról is beszélt Veiszer Alinda műsorában, hogy ő tulajdonképpen egy angyal, már abban az értelemben, hogy nem született teljesen ide.
A világhírű popsztár, Snoop Dogg a teljes identitását építette a marihuánafogyasztásra, ezért a legújabb bejelentése mindenkit meglepett: azt állítja, mostantól felhagy a füvezéssel. Mint írja, hosszas megfontolás és a családjával való beszélgetés után döntött.
Immáron harmadik alkalommal nyerte el a Lidl Magyarország az Év Legvonzóbb Munkahelye díjat a kiskereskedelmi kategóriában, amelyet a PwC Magyarország által végzett kutatási eredmények alapján ítélt oda a zsűri. A PwC Magyarország idén már hetedik alkalommal kérdezett meg több mint nyolcvanezer magyar munkavállalót, egyetemi hallgatót, középiskol
A CBD olaj nem kábítószer, ezt rögtön az elején szögezzük le. Bár valóban a kannabiszból állítják elő, nincs benne a bódultságot okozó THC, így nem minősül drognak.
Sztárcsaládból jön, íróként a legsikeresebb, büszke a törött orrára, és súlyos depresszió után sikerült visszatérnie. 55. születésnapját ünnepli a hollywoodi sztár, Owen Wilson, akiről összegyűjtöttünk egy csokornyi olyan érdekességet, amire hozzá hasonlóan te is azt fogod mondani: "Wow!".
A fekete lyuk és az elméleti fehér lyuk épp egymás ellentétei: a fekete lyuk ellenállhatatlanul vonzza, míg a fehér ellenállhatatlanul taszítja az anyagot – na de mi történhet, ha ez a kettő találkozik?
Az adventi naptárról először mindig a gyerekkori szobánk sötétbarnára festett ajtófélfája ugrik be, amin egy vastag anyagon 24 darab zokni fityegett, benne 3-3 darab aprósággal. A fentebb lévőkből a nővéreim vették ki nekem a bonbont, egy pár hajcsattot, cukorkát, középtájon már magam pipiskedtem a felvarrt zoknihoz. Aztán hamar szertefoszlik ez a
15 hete halmozódik az Ötöslottó Jackpotja. A szerencsés, ha ma esete kihúznák a számait, 2,76 milliárd forintot nyerne. Ha viszont ez megtörténne, akkor sem szabadna hátradőlni. Először is 90 napja van a nyertesnek jelentkeznie a nyereményéért, másodszor pedig ekkora pénzzel tudni kell bánni. Ha valaki elherdálja, rossz befektetéseket tesz, hamar e
Míg a kiállított energetikai tanúsítványok között a CC, “korszerű” kategória a leggyakoribb, az ilyen vagy még kedvezőbb besorolású ingatlanból kevesebb mint 300 ezer lehet. A 2,8 millió családi házból 2,2 millióra tehető a szigeteletlen, gyenge és rossz energiahatékonyságú ingatlanoknak a száma.
A köznyelvben használt pöszeség szóról általában egy aranyos selypítő gyermek képe ugrik be a legtöbb embernek. Bár, nem áll messze a valóságtól ez a gondolat, mégis egy kis magyarázatra szorul, ugyanis a logopédiában a pöszeséget ennél sokkal tágabban értelmezzük - mondja Jaszenovics Gina gyógypedagógus, a Bajai logopédus oldal szakembere, aki elm
A Michelin-csillagos séf, A Konyhafőnök zsűritagja celebségről, sikerről, az iskolázottság hiányáról és a nehéz kezdetekről adott interjút Tóth Olivérnek, ami az InStyle Men magazin őszi lapszámában jelent meg. "Egy csepeli vendéglátóipari szakközépiskolából indultam neki a világnak. Nem volt szalagavató bálom, nem olvastam el azokat a kötelező o
"Gondolkodj másképp" - szólt a híres 1997-es Apple-reklám. Ez nyilvánvalóan kiváló tanács minden alkotónak, újítónak és vállalkozónak, de mégis mit jelent? És még fontosabb, hogyan lehet elérni. Nos, a titok, hogy nemcsak gondolkodni kell másképp, de ehhez először a világra is más szemmel kell tekinteni.
Egy ingatlannál a hőszivattyús fűtésre való átállást több tényező is befolyásolja, az egyik ezek közül, hogy milyen hőközpontot válasszunk, ez az eszköz ugyanis elengedhetetlen annak érdekében, hogy a hőt eltároljuk, amíg szükségünk nem lesz rá. A kiválasztásnál olyan kritériumok jönnek szóba, mint a megbízhatóság, a praktikum és a helytakarékosság
ELTE-OTP Kiberbiztonsági Ipari Labor (KIBERLAB) néven kutatólabort hozott létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az OTP Bank az ELTE Informatikai Karán. A pénzintézet tájékoztatása szerint a jövőben az OTP Bank és az ELTE számos aktuális kibervédelemmel kapcsolatos kutatási területen fog együttműködni. A kooperáció célja többek között a p