Drámai visszaesés látható a kockázatitőke-befektetések számában és volumenében is. A jelenség globális, régiós kitekintésben és idehaza is megfigyelhető. A cégértékek romokban, így a cégalapítók keserű mosollyal fogadnak el immáron rosszabb ajánlatokat is, csak legyen miből még pár hónapot kihúzni. A trendek ugyan pozitív, enyhülésre utaló jeleket
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) a környezetvédelmi célkitűzéseinek elérése, valamint a magyar emberek egészségének védelme érdekében szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket és erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi eg
Kiemelte, hogy 2023 az inflációcsökkentés, 2024 a növekedés helyreállításának az éve. A célzott és hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az infláció már októberben egy számjegyűre csökkent, a gazdasági növekedés helyreállítása pedig 2023 harmadik negyedévében megkezdődött. Mindez jó alapot biztosít ahhoz, hogy 2024-ben újra dinamikusan,
A közeljövőben tovább fokozódhat a már most is számos ágazatban és szakmában kimutatható szakemberhiány az EU-ban. A probléma kezelésére az Európai Bizottság komplex intézkedéscsomagot hirdetett: elsősorban a belső tartalékokat mobilizálnák, de megkönnyítenék a külföldről (unión kívülről) érkezők letelepedését is.
Hatalmas összeggel bukott le egy neves német újságíró. A legkomolyabb médiumok foglalkoztatták, többi között a Stern és a Spiegel külföldi tudósítójaként is dolgozott.
Míg Herczeg drogkereskedelem gyanúja miatt börtönbüntetését töltötte, társa, Marianna tudomást szerzett a hűtlenségéről. A dizájner dührohamot kapott a rácsok mögött, amikor szerelme elárulta neki, hogyan vett elégtételt a sérelméért.
Értékes kiadvánnyal gazdagodott a hazai marketingszakma: a Marketing Trendbookban 147 meghatározó marketinges és üzleti döntéshozó gondolatait ismerhetik meg az érdeklődők több mint 420 oldalon. A kiadvány stratégiai szintű publikációkon keresztül mutatja be a marketingszektor helyzetét, legfontosabb trendjeit, lehetséges jövőbeli növekedési iránya
Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája legnagyobb baja a címe, ez már önmagában is okozhatja a film bukását. Amikor levegőt kell venni egy filmcím kimondása közben, sosem jelent jót.
Összefogás és nyitottság – ez volt a két legfontosabb üzenete a Fiatal Vállalkozók Hete nyíregyházi rendezvényének. A szövetség egy értékközösséget is jelent – állítja az alelnök. Nyíregyházán helyi kis- és középvállalkozások, valamint nagy cégek ügyvezetői tartottak előadást.
Karácsony Gergely főpolgármesternek jó esélye van az újraválasztásra, ám az ellenzéki városvezetés ellenére a fővárosban is a Fidesz a legnépszerűbb párt - ezek a Republikon Intézet Budapest-kutatásának legfőbb megállapításai.
A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/6080. számú törvényjavaslatot a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be november 14-én 23 óra 12 perckor.
A Nasa november 11-én az összes, jelenleg a Marson dolgozó eszközével megszakította a kommunikációt, és csak két hét múlva, vagyis november 25-én veszi fel velük újra a kapcsolatot. A bonyodalom okózója nem más, mint a Nap.
Megszűnik a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat – ez derült ki abból, a november 14-én éjjel benyújtott törvényjavaslatból, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes neve fémjelez.
Az SC Ventures, a Standard Chartered bank befektetési és innovációs ága elindította a Libeara nevű tokenizációs platformját. A Libeara-t különálló szingapúri székhelyű vállalatként jelentette be ezen a héten kedden az SC Ventures. “A Libeara egy izgalmas új vállalkozás, a tokenizáció pedig számos eszközosztályt tesz szélesebb körben elérhetővé. Mi
Ugyan 5,2 százalékra emelte az idei hiánycélt a kormány, még ezt sem fogja tudni teljesíteni, ahogy 2024-ben és 2025-ben is lényegesen magasabb lehet a deficit a célnál derül ki az Európai Bizottság szerdán közölt friss előrejelzéséből. A brüsszeli testület szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt jövőre emelkedhet a GDP-arányos adósságráta. A Bizot
Nincs meglepetés: a jövő héten sem tűzik a parlament napirendjére a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját. Bár Novák Katalin egy hete jelentette ki az ATV kérdésére, hogy több érv szól mellette, mint ellene, Stoltenberg NATO-főtitkár pedig sürgette a mielőbbi ratifikációt.
Kinek van kedve mosogatással tölteni az idejét? A munkából hazatérve valószínűleg te is sokkal szívesebben kuckóznál be a kanapéra a kedvenc sorozatod és egy bögre gőzölgő tea kíséretében, minthogy órákig a mosatlannal bíbelődj.
A nyílt forrású Poro lefedné a kisebb-nagyobb európai nyelveket, és az átláthatóság vagy a megfelelőség tekintetében is igazodna az uniós követelményekhez.
Az talán egyértelmű, hogy mi a közös Curtisben és Kabát Petiben: mindketten az Újpest FC szurkolótáborát erősítik. Azonban nem csak emiatt a kedvenc színük a lila! Ez a szín ugyanis a hazai focicsapat mellett a koraszülöttekhez is köthető, akiknek világnapját november 17-én ünnepeljük. Erre pedig a két ex-focista egy nagyon megható videóval hívta f
Az Európai Bizottság információkérés céljából megkeresést küldött az Amazon online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon további tájékoztatást arról, hogy milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek terjesztésére és az alapvető jogok védelmére.
Az összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.
Az Európai Unió tervezete szerint a jövőben Dánia feladata lesz az orosz olajszállító hajók megállítása és ellenőrzése az Øresund tengerszorosnál. Koppenhága ezen felül blokkolhatja is a nem megfelelő papírokkal rendelkező tartályhajók továbbhaladását.
A lemosó kezelés gyéríti a fás részeken is áttelelő kórokozókat. A csonthéjas fák törzsének meszelését se felejtsük el! Az Agroinform.hu 2023. évi 46. heti növényvédelmi előrejelzése.