Olyan gyakran fordul elő ilyesmi, hogy a Fülöp-szigetek már újságíró-csoportokat is felenged a hajóira, hogy lássák a nehéz helyzetet a Dél-kínai-tengeren.
A virtuális valóság élmények és a valóságot feldolgozó nyers dokumentumfilmek világát egyesíti a Verzió Dokumentumfilm Fesztivál innovatív szekciója, a Vektor VR. November 23-29. között nyolc különleges alkotás lesz megtekinthető, melyek mind intenzív átlényegülést kívánnak a felhasználótól. Mit hozhat a VR és a dokumentarista műfajok összekapcsol
Új könyvében Kordos Szabolcs izgalmas, sokszor rejtetten maradó budapesti épületeket jár be, miközben olyan nagyéletű figurákat is bemutat, akik a semmiből érkezve nagyon magasra jutottak, majd mélyre zuhantak. Tudta, hogy a Magyar Rádió atombunkert rejt, vagy hogy Lady Diana egy egykori pesti bank lépcsőkorlátján csúszdázott?
A forint a jövőben várhatóan – a nemzetközi befektetők által igényelt magasabb kockázati prémiummal összhangban – gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása – olvasható az Egyensúly Intézet most megjele
A rekorddöntésre Papenburgban, a zárt Automotive Testing pályán került sor, amely két darab 4 km hosszú egyenessel rendelkezik, és amelyet gyakran használnak nagy sebességű teszteléshez a német gyártók. Azért választotta ezt a helyszínt a Rimac, mert a Nevera korábban itt már több mint 20 gyorsulási és fékezési rekordot döntött meg egyetlen nap ala
Meglepő kijelentést tett Fernando Alonso. A kétszeres spanyol világbajnok szív szerint egykori csapatát, az Alpine-t az F1-es élmezőnyben látná, de természetesen csak az Aston Martin mögött. Alonsónak több boldog pillanata is volt az enstone-i istálló versenyzőjeként, ugyanis mindkét világbajnoki címét náluk aratta. Azonban az egy évig tartó McLare
Már több mint tíz éve él boldog házasságban Ördög Nóra és Nánási Pál. A pár kapcsolata idillinek tűnik, ám nem tagadják, nekik is akadnak nézeteltéréseik.
A forint a jövőben várhatóan – a nemzetközi befektetők által igényelt magasabb kockázati prémiummal összhangban – gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása – olvasható az Egyensúly Intézet most megjele
Érdekes dolog történt a héten, a legolvasottabb cikkek közül így vagy úgy, de több is az autózáshoz kötődött. A benzinárcsökkentés híre mindent vitt, de erős versenyző volt az alulöltözött időjós is.
A Škoda Fabia RS Rally2 versenyautó használatát a versenyeken az autó megépítéséhez szükséges egyes alkatrészek gyártási, logisztikai és összeszerelésének igényes és összetett folyamatai előzik meg. A Skoda Motorsport bemutatta ezeket a folyamatokat. A folyamat leírását két részre bontva lehet bemutatni. Az első az első tengely. Ez rendkívül fontos
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a budakalászi Szent István-templom átadóján mondott beszédet.
Valószínűleg azzal már nem mondunk újdonságot, hogy a tejes manikűr az idei év egyik legnagyobb manikűr trendje. Most még eggyel tovább megyünk: jelenleg a milkshake körmökkel van tele az internet.Na de mi a különbség? A milkshake körmök egy plusz lépcsőfokot jelentenek a tejes manikűrökhöz képest, mivel jobban fednek, intenzívebbek és színesebbek
Nagyon körültekintőnek kell lenniük azoknak, akik szeretnék, hogy a Black Friday-szezonban (fekete péntek) megvásárolt termékek valóban örömet okozzanak. Egyrészt érdemes óvatosan kezelni a túlságosan csábító hitelajánlatokat, másrészt figyeljünk arra is, nehogy a valóságos akciók közé kevert csalások áldozatául essünk - derül ki a money.hu
Jelentős, 5500 fős leépítésre készülhet a Continental, a legnagyobb európai autóalkatrész-gyártó – írja a Bloomberg. A ManagerMagazin értesülései szerint a cég hétfőn jelentheti be az érintetteknek a fájdalmas döntést.
Holnap még helyenként ködös, borongós idő lesz, néhol esővel. Azonban a hét hátralevő részében a napsütésé a főszerep, annak ellenére is, hogy éjjelente megérkeznek az első fagyok.
A kompakt méretű Energreen az egyik legnépszerűbb távirányítású gép a világon, mely ott is képes dolgozni, ahol a nagyobb gépek már nehezen mozognak, vagy el sem férnek.