Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
Jelentős tömeget lehet ilyenkor megfigyelni a hazai temetők környékén és a hozzájuk vezető utakon. A megfelelő figyelem és óvatosság segíthet elkerülni az ilyenkor jellemző bűncselekményeket. Fontos a zárt táskaviselés, a készpénz és a drága ékszerek elkerülése is.
Orbán Viktor megérkezett Kazahsztán fővárosába, Asztanába a Türk Államok Szervezeteének 10. csúcstalálkozójára. A korábbi tájékoztatás szerint november 2-án tesz a magyar miniszterelnök hivatalos látogatást Kazahsztánban, a jelek szerint azonban már megérkezett a magyar kormányfő.
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor teszi közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
A Bandcamp zenei platform másfél éven belül másodjára cserél gazdát, a dolgozók felét elküldték, a felület jövője bizonytalanná vált. Az oldal rengeteg előadónak jelent a Spotifynál jóval kedvezőbb bevételi forrást, de a Bandcamp a zenei sajtóban is hiánypótló szerepet tölt be.
A versenybe újra beszálló Völgyi Zsuzsi-Kunovics Katinka páros a kiesésük után újult erővel tért vissza az Ázsia Expressz egyre szűkülő mezőnybe: Zsuzsi viszont nem bírta sokáig, a gyermekeit hiányolja.
A párizsi ügyészség szerdán bejelentette, hogy eljárást indít egy, a közösségi oldalakon megjelent felvétel miatt, amelyen csoportba verődött utasok antiszemita rigmusokat skandálnak a francia fővárosban a metróban.
A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki a forint árfolyamát.
Az orosz mezőgazdasági minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy fél évre tiltsa meg a durumbúza exportját - közölte a TASZSZ szerdán. Oroszország a világ vezető búzaexportőre, de durumbúza-termelése és -kivitele csekély.
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor ttte közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem változtatott az irányadó kamaton. Jerome Powell elnök 19:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
Rengeteg sorozat és film készült már a halloween szerelmeseinek, és megannyi karaktert adtak nekünk inspirációként, az egyik ilyen a nemrég újra reflektorfényt kapott sorozat, az Addams Family, amiben minden egyes karakter megérdemelne egy önálló epizódot. Halloween alkalmából a hírességek teljesen átalakultak, néhányuk megjelenése pedig valódi műa
"Tekintettel a piaci feltételekre, így például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piacának lassú felfutására, a cég egyelőre nem foglalkozik újabb akkumulátorgyártó telephely megnyitásával" - áll a Volkswagen cseh leányvállalata, a Skoda Auto közleményében. A Volkswagen Kelet-Európában keresett helyszínt az elektromos autók akkumu
A Nemzetközi Energiaügynökség új jelentése is rávilágít a földgázimport jó részének kiváltására alkalmas jelentős hazai biometán-potenciálra. A magyar biometán-vagyon kiaknázásával olyan, az energiafüggetlenséget erősítő hazai megújuló forrást vonhatunk be az energiaellátásba, amely hozzájárulhat a napelemek által okozott kihívások megválaszolásáho
A félévszázados Demjén-dalokra mindenki emlékszik, Mester Tamás nótáiból meg egyet sem tudnék megnevezni. Megbukott a recept, vagy világsztár, csak én nem nézek híreket?
A felnőttek (25-64 évesek) mintegy 8%-a vett részt valamilyen oktatásban, képzésben Magyarországon egy tavalyi felmérést megelőző négy hétben, ami elmarad a közel 12%-os uniós átlagtól – derül ki az Eurostat adataiból. Az országos mutató mellett egyik magyarországi régióban sem éri el az EU-átlagot az oktatásban, képzésben résztvevő 25-64 évesek ar
Ezúttal nem változtatott a feltételeken a Federal Reserve, egyben továbbra is szigorú jegybanki politikát ígér. Hektikusan alakulnak a gazdasági folymatok az USA-ban, sok múlik azon, milyen iránymutatást ad a jegybank.
Ázsiában vegyes mozgásokkal telt a kereskedés, Európában pedig emelkednek a főbb tőzsdék, a magyar piacon azonban ma nincs kereskedés. A hangulat délután az amerikai és az európai tőzsdéken is jelentősen elkezdett javulni, miután az USA-ból a vártnál gyengébb gazdasági adatok érkeztek, amelyek a kamatvárakozások szempontjából pozitívnak tekinthetők
A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki a forint árfolyamát.
Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére.
Az amerikai jegybank, a Federal Reserve magyar idő szerint este 7-kor ttte közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem változtatott az irányadó kamaton. A kifejezetten soványka közleményben kiemelték az erős gazdaságot, valamint hangsúlyozták a jegybank adatvezérelt jellegét. Jerome Powell elnök 19:30-kor tar
Gáspár Győző egy podcastban mesélt az általa látogatott Fradi-meccsekről, felfedte a polgármesteri ambícióit is, s a beszélgetés során szóba került gyógyszerfüggősége és Curtis is.
A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki a forint árfolyamát.
Vonattal ütközött egy gépkocsi Dunakeszi és Göd között szerda délután, a helyszínelés és a műszaki mentés idején mindkét vágányon szünetel a forgalom - közölte a Mávinform.
A kincstár azonnali terve egy jelentős, 112 milliárd dolláros adósságárverést foglal magában a jövő héten, amelynek célja a november 15-én lejáró 102,2 milliárd dolláros kötvények visszafizetése, valamint további 9 milliárd dollárnyi forrásbevonás. A bejelentésre akkor került sor, amikor a kincstári hozamok 2007 óta a legmagasabb szintre emelkedtek
Több mint 260 civil vesztette életét Ukrajnában taposóaknák és más robbanóanyagok miatt a 20 hónapja dúló háború kezdete óta - közölte szerdán az ukrán vezérkar a Telegram közösségi oldalon.
Nagy mennyiségű hamut és lávát lövell a magasba egy vulkán a távol-keleti Kamcsatka régióban. Több út vált járhatatlanná, a környező iskolákat azonnal bezárták.
Mivel több ezer exobolygót ismerünk, és az elkövetkező évtizedekben valószínűleg több tízezret fognak felfedezni, csak idő kérdése lehet, hogy felfedezzünk egy bolygót, amelyen élet van.