Az EA és a FIFA tavalyi szakítása után szeptember végén jelent meg a kiadó első FIFA-mentes focis játéka, az FC 24, de hiába várták sokan, hogy az új kezdet új alapokra helyezi majd a játékot, végül minimális fejlesztésekkel majdnem ugyanolyan lett, mint az elődei.
A tavalyi 17 millióhoz képest idén 1,5-2 millió szállal kevesebb krizantém kerül az árusokhoz. A termesztők kiadásai jelentősen megemelkedtek az elmúlt időszakban, amit nem tudnak érvényesíteni az áraikban.
Rendkívüli visszhangot váltott ki a legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild békemanifesztuma. Az újság a zsidóellenes tüntetésekre utalva arra figyelmeztetett, hogy a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadása óta Németország a gyűlölet új dimenzióját tapasztalta meg. A kiáltvány szerint a demokrácia, az ország van ves
A Miniszterelnöki Irodát Vezető államtitkár szerint a Tiszához hasonló, nagy formátumú államférfiakat lehet szeretni, lehet gyűlölni, de soha nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.
Az év első felében 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. Egyre gyakrabban végrendelkeznek házaspárok közösen, vagy egymással egyeztetve, a közjegyzők tapasztalatai szerint különösen akkor, ha a törvényi szabályozásnál többet juttatnának egymásnak vagy mozaikcsaládban élnek és korábbi ka
Az ukrán kémszolgálat szervezte meg tavaly a Putyin orosz elnök "főideológusa" elleni merényletet, amelyben a lánya halt meg. A Washington Post szerint egy macskahordozóba rejtették a becsempészett pokolgép részeit.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány első évében 1,5 millió potenciális életévet veszítettek el a koronavírus-fertőződés miatt kialakult betegségek szövődményeinek áldozatai.
A fenntarthatóság alapvetően rólunk szól, hogy meg tudjuk-e őrizni Magyarországot, a Kárpát-medencét és a Földgolyót olyannak, amilyennek megismertük - fogalmazott Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Pannon Egyetem fenntarthatósági hónapjának nyitórendezvényén Veszprémben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton felszólította Izraelt, hogy állítsa le a Gázai övezet támadását. Az államfő a hétvégén egy törökországi palesztinpárti nagygyűlésen is részt vett. Erdogan az elmúlt napokban a korábbinál keményebb hangnemet ütött meg Izraellel szemben. Lemondta izraeli látogatását, és szabadságharcosoknak, nem pedig terror
2023. november 1-jével újabb mérföldkőhöz ér az ügyészségi nyomozás szervezetének 2019. február 1-jével kezdődött megújulása, amelynek keretében a meglévő öt regionális nyomozó ügyészséghez egy hatodik szervezeti egység, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is csatlakozik.
Újabb túszok szabadon engedésére készül a Hamász - közölte Abu Ubaida, a szélsőséges palesztin szervezet fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője kedden, a Telegram közösségi oldalon közzétett videóüzenetben.
Megállapodást kötött a ManpowerGroup és az EIT InnoEnergy Skills Institute, hogy együttes erővel 2025 végéig 800.000 dolgozót képeznek ki, hogy megfelelő mennyiségű munkaerő álljon rendelkezésre az EU-ban az akkumulátoripari beruházások minden területén. Ez ugyanakkor csak az egyik része a két szervezet közötti együttműködésnek, amelyet a megújuló
A legnagyobb európai közlekedési cégeket összefogó testület, a European Metropolitan Transport Authorities elnökévé választották két évre Walter Katalint, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány első évében 1,5 millió potenciális életévet veszítettek el a koronavírus-fertőződés miatt kialakult betegségek szövődményeinek áldozatai.
A volt miniszterelnök a koronavírus-járvány kezdeti időszakában osztotta azt az álláspontot, hogy a járvánnyal "a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról" - hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.
Mihajlo Fedorov, Ukrajna minisztere gyilkos robotokból álló hadsereget építene, és abban bízik, hogy mindebben a segítségére lesz Barnes Wallis angol mérnök is.
Az öntvénykészítő fémöntvényeket állít elő jellemzően az autóipar számára. Feladata, hogy speciális, olvasztókemencében felmelegítse a fémeket a megfelelő hőmérsékletre, Melegítés előtt gondoskodik arról is, hogy a fémek megfelelő keveréke kerüljön az olvasztókemencébe. Ezután a fémeket gépekkel formákba önti, például alakzatokba vagy alkatrészekbe
Az őszre beérő gyümölcsök nem csak frissen vagy befőttként fogyaszthatók, számtalan formában felhasználhatjuk őket megannyi ínycsiklandó étel alapanyagaként. A télre készülve nemcsak vitamin- és rostforrásként van jelentőségük, de a borongós szürke napokon a színes gyümölcsök látványa a hangulatunknak is jót tesz.