2023 43. hetén, egészen pontosan október 24.-ére virradó reggel magyar idő szerint a bitcoin nagyot ugrott, jó hatezer dollárt szinte “egyik pillanatról a másikra”, legalábbis pár óra alatt. Kétségtelen, hogy a kriptopénzek egészen extrém mozgásokra is képesek, de ez azért még itteni mércével mérve is látványos volt, a kérdés, hogy pontosan mi tört
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.
Az izraeli labdarúgó-válogatott a soron következő mérkőzéseit Felcsúton, Magyarországon játsza majd – jelentette be a miniszterelnök politikai igazgatója.
A vártnál rosszabbul alakult a foglalkoztatottság az Egyesült Államok versenyszektorában az ADP friss számai szerint, és ez inflációs és monetáris politikai szempontból is jó hír.
Komoly döntést hozott Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynő megelégelte, hogy több mint két éve rengeteg bíráló megjegyzést kap a közösségi oldalain, ezért elhatározta, a jövőben inkább egy másik módon, egy zárt közösségben osztja majd meg a magánéletének alakulását kizárólag azokkal, akik igazán szeretik őt.
A Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyként olyan fontos kulturális tere az országnak, amelynél fontos a digitalizáció, és fontos, hogy az adatok bárki számára elérhetők legyenek - közölte a NÖRI.
Az év első felében 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. Egyre gyakrabban végrendelkeznek házaspárok közösen, vagy egymással egyeztetve, a közjegyzők tapasztalatai szerint különösen akkor, ha a törvényi szabályozásnál többet juttatnának egymásnak vagy mozaikcsaládban élnek és korábbi ka
Az elmúlt időszakban a médiapiaci szereplők és a döntéshozók egyre inkább felismerték, hogy a podcast nem csupán egy új médiaformátum, hanem egy alapvető, piacformáló, tanító és inspiráló erő. Amíg az online és digitális platformok fokozták az információhoz való hozzáférést, a podcastok a rugalmasságukkal, a hitelességükkel és sokszínűségükkel új é
Joe Biden amerikai elnök hétfőn történelminek nevezett rendeletet írt alá a mesterséges intelligencia szabályozásáról. A cél a veszélyek kezelése mellett, hogy az Egyesült Államok megtartsa a vezető szerepét a területen.
2023. November 1. - A BITmarkets kriptotőzsde bejelentette natív platform tokenjének, a BTMT-nek nyilvános értékesítését, amely 2023. november elején kezdődik.
A Colosseumnál már a milliárdos ölébe ugrott Nati. A kémián kívül láthatóan az érzelmek is működnek, ugyanis a Nagy Ő koktélozás közben bevallotta, hogy szereti a lányt.
A vonatok nagy része Kelenföldre érkezik és onnan indul a vidéki állomások felé. A Déli és Kelenföld között félóránként egész nap pótlóbuszok közlekednek.
Győr – Két hónapja ismét rátalált a szerelem Fekete Dávidra, aki egészen addig úgy érezte, két kisfia mellé nem biztos, hogy még valaki belefér a szívébe. Réka azonban az első pillanattól megtalálta a közös hangot az énekes ikreivel, Dávid pedig nem zárja ki, hogy ha elérkezik az ideje, családot is alapítsanak.
Az egykori szépségkirálynőnek elege van a bántó kommentekből, éppen ezért drasztikus lépésre szánta el magát: a jövőben egy zárt közösségben osztja majd meg a magánéletének részleteit, és csak azokkal, akik igazán szeretik őt.
Ma már mindenki ismeri Balogh Levente nevét és arcát, amit a 2019-ben kezdődő, képernyős szerepléseinek köszönhet. A vállalkozó a fejébe vette, hogy az egész országnak megmutatja, hogyan kell jól üzleti vállalkozást indítani, és sikereket elérni a gazdasági életben.
Elfogadta a német kormány az illegális bevándorlás szigorítását célzó törvénytervezetet, amelyre hamarosan a Bundestag is áldását adhatja. Számos változtatás várható, és a rendőrségre rendkívüli szerep hárul, ehhez azonban mindenekelőtt több pénzt követelnek.
Tavaly októberben a barnamedvék visszaköltöztek Magyarországra. Egyik példányuk már át is telelt nálunk, a Bükkben élő Mihály nevet is kapott, ahogyan a szintén nálunk élő Gellért is.