A Siemens nemzetközi felmérésben vizsgálta a nettó zéró CO2 kibocsátáshoz szükséges infrastrukturális átállás jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait. 22 ország 1400 felsővezetőjének bevonásával, valamint mélyinterjúk alapján készített összefoglaló riportot a Siemens nemzetközi Smart Infrastructure üzletága, hogy felmérje, hol tart a 2050-es klí
Egy hazai technológiai innovációnak köszönhetően Magyarországon elsőként a Cofidisnél érhető el hitel úgy, hogy a pénz az igénylés elindításától számítva már akár 20 perc alatt meg is érkezik a számlánkra. Ehhez a tempóhoz nem kell meglévő ügyfélnek lenni, hiszen a fejlesztés lényege, hogy a hitelképesség igazolása és elbírálása egy automatizált fo
Tavasszal üzent hadat az illegális gyorsulási versenyeknek és résztvevőiknek a rendőrség; az összehangolt intézkedéseknek már van eredménye is - írják a honlapjukon.
A székrekedés hihetetlenül kellemetlen, és zavarja a mindennapi életét. A székletürítési képtelenség és a hasi diszkomfort érzés jellemzi, a székrekedés nagyon gyakori állapot.
Meghan Markle "frusztrált" amiatt, hogy Harry herceg visszavágyik az Egyesült Királyságba, hogy "visszakapja a régi életét" - állítja egy hollywoodi szakértő.
Hihetetlen szabályrendszernek kellett megfelelni a középkori Magyarországon. Volt, hogy hetekig tilos volt hancúrozni az asszonnyal. Vajon ezt betartottál?
Kifejezetten a kis- és középvállalatok (kkv) részére fejlesztett applikációt az ellátási lánc optimalizálás területén tevékenykedő Optasoft Kft. A Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Alap, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 2020-ban kiírt KKV START INNOVÁCIÓ pályázatra benyújtott Ipar 4.0 Logisztikai audit és termeléso
A Sandvik Coromant, a forgácsolószerszámok és szerszámrendszerek specialistája, korszerűsíti a régóta ismert CoroCut® 1-2 leszúrási és beszúrási termékcsaládját. A nagyobb stabilitás, a még nagyobb rugalmasság és a jelentős termelékenység-növekedés csak néhány azon előnyök közül, amelyeket az új CoroCut® 2 rendszer nyújt. A CoroCut® 1-2 már régóta
1969 januárjában világelsőként mutatta be automata kronográf szerkezetét a Zenith, máris három elérhető modellel, amiből a Chronomaster Original hamar meghatározó legenda lett. Most a jellegzetes, színes segédszámlapok mellé a megszokott…
Zúzapörkölt, mellé köretnek sok-sok nosztalgia. Különleges "osztálytalálkozót" tartottak az akasztói Bika kocsmában. Stadler Józsefre emlékeztek kedvenc helyén egykori focistái és barátai. Percenként hangzott el a mondat: emlékszel, amikor telt ház előtt játszottunk itthon a Fradival…? S jöttek elő a történetek az egyszer volt híres-hírhedt Stadler
A derékfájás nem csak napközben nehezítheti meg a mozgást, de akár az alvás közben is kínzó lehet. A nem megfelelő alvási pozíció pedig tovább ronthat az állapoton.
A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját Nápolyban vívták, ahol a Napoli a Real Madridot fogadta. A két gárda valóban remek mérkőzést vívott, vendéggyőzelemmel. A hazaiak szereztek vezetést – kissé váratlanul – Ostigard góljával a 19. percben. A spanyolok nagyon megnyomták a meccsnek ezt a szakaszát és fölényben játszva előbb Vinici
Valószínűleg nem harapnánk bele egy almába, vagy ennénk meg néhány szem szőlőt anélkül, hogy előtte megmosnánk őket. Megesszük a gyümölcs héját, és ki tudja, mi rejtőzik benne. De mi a helyzet a banánnal és az avokádóval, a vastag héjú gyümölcsökkel, amelyeket evés előtt meghámozunk? Az élelmiszerbiztonsági szakértők szerint ezeket is meg kell mosn
Időszámításunk előtt 210-ben hunyt el Kína első császára, Csin Si Huang-ti. A halálos csapdák, valamint a higanymérgezés csak néhánya azoknak az okoknak, melyek megakadályozták eddig a tudósokat, hogy feltárják az egykori uralkodó sírját. ShutterstockCsin Si Huang-ti seregeAz távol-keleti állam egyik legjelentősebb régészeti leletére 1974-
Elindult a Rail Cargo Group vasúti árufuvarozási szolgáltatása Bécs és Kijev között, az első tesztvonat közlekedtetésének tapasztalatait felhasználják majd a rendszeres összeköttetés kialakításában - közölte a Rail Cargo Group(RCG) kedden az MTI-vel.
A friss adatok szerint ennyiért nem nagyon kell a lakáshitel az ügyfeleknek, a személyi kölcsönt viszont akár ilyen drágán is felveszik. A kormány által egyelőre csak javasolt 8,5 százalékos lakáshitel THM-plafon eléréséhez még a legjobb ajánlatokat adó bankoknak is lejjebb kellene menniük az áraikkal, a többségnek pedig 1-2 százalékot is vágni kel
David Beckham futballistaként és üzletemberként is számtalanszor bizonyította már, hogy jóval több, mint egyszerű celebritás. A Netflix négy részből álló dokumentumsorozata végigvezet Beckham kanyarokkal tűzdelt életpályájának legizgalmasabb állomásain.
A változással nemcsak az ingyenes közterületi parkolás lehetőségét veszítenék el az autók gazdái, de regisztrációs adót, gépjárműadót és vagyonszerzési illetéket is fizettetnének velük.
Élete egyik legboldogabb születésnapját ünnepli Ivancsics Ilona. Egyetlen gyermeke, Bence ugyanis kilenc év után épp akkor költözött haza külföldről, amikor a színésznő 63 éves lett. Ilona úgy érzi, ezzel minden a helyére került az életében, és végleg maga mögött hagyhatja az elmúlt két év nehézségeit, fájdalmait.
A magánszemélyek közötti értékesítés hazai szintlépését mutatja, hogy a Vatera saját, a piactéren vásárolt tételek biztonságos és gyors továbbítását biztosító Vaterafutár szolgáltatásán keresztül minden második feladott csomag már valamelyik csomagautomatán keresztül jut el új tulajdonosához. A legtöbben könyvet és ruhát küldenek ezen a módon, de r
James Puckle a hagyományostól radikálisan eltérő töltényt tervezett a fegyverhez, hogy jobban fájjon a pogányoknak. A keresztényekre hagyományos golyóval lőtt.
A járvány után mindent elkapott az áremelési őrület az ellátási láncok akadozása miatt, így a lítiumot is. Ez aztán megtolta az elektromos autók árát is, megtörve a hosszú távú csökkenő trendet. Most azonban kezd helyreállni a korábbi állapot.
A friss adatok szerint ennyiért nem nagyon kell a lakáshitel az ügyfeleknek, a személyi kölcsönt viszont akár ilyen drágán is felveszik. A kormány által egyelőre csak javasolt 8,5 százalékos lakáshitel THM-plafon eléréséhez még a legjobb ajánlatokat adó bankoknak is lejjebb kellene menniük az áraikkal, a többségnek pedig 1-2 százalékot is vágni kel
Az Ázsia Játékok alkalmas arra, hogy még jobban megszilárdítsa Kína vezető pozícióját Ázsiában is – erről beszélt Nádasi Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Kína tagozatának elnöke az ATV Spirit Keleti Szemle című műsorában.
A mindennapokban is érzékeljük, hogy egyre drágul a megélhetés Magyarországon, különösen Budapesten. De mégis mennyivel jobb vagy rosszabb a hazai helyzet, mint a régió más országaiban tapasztalt? Megnéztük.
Lakosságarányosan aZ öt legtöbb szemetet termelő település közül négy Somogy vármegyében található. Ráadásul mind a négy nyáron közkedvelt úti célnak számít a Balaton partján.
A budapestiek mellett 815 hazai településről és 93 országból érkeztek már nevezések. "Örülök, hogy ismét sor kerülhet a futás szerelmeseinek ünnepére, a Spar Budapest Maratonra. Ez a sportesemény fővárosunk egyik nagy büszkesége. Hiszen az ember fizikai teljesítménye találkozik a természet ajándékával és az alkotó tehetséggel. A versenyen indulók
Megérkezett a Távol a világtól előzetese, melyet az egykori amerikai elnök, Barack Obama produkciós cége gyártott. A főbb szerepeket Julia Roberts, Ethan Hawke és Mahershala Ali játsszák.
Változtak a napelemes szabályok, várhatóan hamarosan újra fogadnak olyan lakossági felhasználókat, akik visszatöltik a többlet energiatermelésüket. Ez jó hír annak, aki napelemet tervez, bár a visszavétel nemrég kikalkulált ára nem túl magas. De vajon megtérül a napelembe való fektetés? Milyen szempontokat érdemes megfontolni? Szakértőt is megkérde
Az üzletasszony nem teljesen ismeretlen a TV nézők számára, hiszen korábban már a Feleségek luxuskivitelben című realityben is szerepelt. Polgár Tünde PSG Oglit okította a Kőgazdag fiatalokban.
Hamis telefontartozékokat – töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat – foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar megyei üzlet raktárában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). közleménye szerint Szlovéniában „bukott meg” először egy szállítmány, ott több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság. Ezután