Még sosem biztosította be csapat hat futammal az idény vége előtt a bajnoki címet a Forma–1 történetében. De tényleg a Red Bullé az eddigi legdominánsabb év? Sergio Pérez hiányzó pontjaival a bikások több mutatóban is elmaradnak a Mercedes-éra statisztikáitól.
A magyar családokban a nagyszülők 96 százaléka tartja valamilyen formában a kapcsolatot az unokákkal, a családok nagy részében pedig jól megértik egymást az idősebbek és a fiatalok (86 százalék).
Komolyan felborult az ORB2-ben a tegnap esti sorrend a Diósgyőr Rally első két vasárnapi szakaszán, ami után Lakatos Tamás vette át a vezetést, míg a bajnokság első két helyén álló Czékmány Norbert és Zoltán Kevin komoly hátrányba került.
A Psyche 16 nevű aszteroida a csillagászok szerint több milliárd tonna nemesfémet tartalmaz, de az ezt megvizsgáló űrszonda indulása már egy éve csúszik.
A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég - köz
A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég – köz
A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt", amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak.
Erős robbanást lehetett hallani Ankara belvárosában a török parlament és a belügyminisztérium közelében vasárnap - jelentették török médiaforrások vasárnap.
Közöttetek is vannak sokan, akik októberben születtek - ebben a kvízjátékban 11 hírességet mutatunk, akik szintén ebben a hónapban látták meg a napvilágot.
Tóth Gabi rendkívül nehéz időszakon van túl, ám úgy tűnik, végre kezdi megtalálni saját szabadságát az elmúlt időszak botrányai után. Az Instagram oldalán megosztott idézet legalábbis erről árulkodik.
A török belügyminisztérium közlése szerint két öngyilkos terrorista támadta meg a tárca épületét, az egyiket ártalmatlanították, de a másik felrobbantotta magát.
Hamarosan eléri a 3 milliárd eurós célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) által Ukrajnának folyósított pénzügyi támogatás - közölte pénteken a londoni pénzintézet.