2023. október 16. hétfő

okt. 16
9:12
Shakira dühbe gurult, a rajongójával lökdösődött (Magyar Hírlap)
Nehéz időszakon megy keresztül.
okt. 16
9:12
Százéves a Walt Disney: mit adtak nekünk az amerikaiak? (Mandiner)
Az amerikai hazafias propagandától sikerült eljutni a woke ideológiai nyomulásig; lássuk, hogyan!
okt. 16
9:14
Nem bírta idegekkel a taxis, hogy valaki meg akarja előzni – feltépte az ajtót és köpni kezdett (Mandiner)
Az egészről pedig videó készült.
okt. 16
9:15
A németek féléve folyamatosan élvezhetik a nagykereskedelmi árak csökkenésének előnyeit (Piac és Profit)
Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak szeptemberben az egy évvel korábbiakhoz mérve, havi összevetésben viszont nőttek - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.
okt. 16
9:18
Ugrik a zloty a lengyel választási eredményekre, ami a forintot is magával húzhatja (Portfolio)
Ugrással kezdte vasárnap éjjel a kereskedést a lengyel zloty a tegnapi választások utáni első exit pollokra, és ez azóta is kitart, mert az alacsony feldolgozottsági adatok mellett is úgy tűnik, hogy az ellenzék alakíthat majd kormányt Lengyelországban. A helyzet azonban távolról sem lefutott, a régiós befektetők ma egyértelműen a lengyel eredménye
okt. 16
9:18
Újabb szempontok a döntésekhez: szántsak vagy ne? Kell nekem a precíziós gazdálkodás? (Agroinform)
Interjú Prof. Dr. Nagy Jánossal, aki 40 évvel ezelőtt tette le voksát az agráradatok gyűjtése, elemzése és gyakorlatban való alkalmazása mellett.
okt. 16
9:18
A való világban is akad szerelem, így találhatsz rá a legkönnyebben (Glamour)
Eleged van az online randizásból, de el sem tudod képzelni, hol ismerkedj a való világban? Van néhány tippünk!
okt. 16
9:18
Nem kell szégyellni, ha fáj a mellbimbó (Igényesférfi.hu)
Nem érdemes legyinteni rá, inkább tartsunk be néhány egyszerű szabályt, hogy megszabadulhassunk ettől a zavaró kellemetlenségtől.
okt. 16
9:18
Veszélyben Európa gázolaj-ellátása? Aggódnak a szakértők (Promotions)
Az elemzők szerint ellátási problémák és jelentős áremelkedés várható a gázolajnál.
okt. 16
9:18
Egyre több embert sikerül megmenteniük a mentőknek (Demokrata)
A mentők köszönetet mondanak az elsősegélynyújtóknak, akik a legnehezebb helyzetekben is mertek és tudtak cselekedni.
okt. 16
9:18
Földünk erőforráshiánya: van ok az aggodalomra? (BitcoinBázis)
Gyakran halljuk, hogy a Földünket túlnépesedés és az abból adódó erőforráshiány fenyegeti, ami egy globális katasztrófába sodorja majd a világot.
okt. 16
9:18
A Jótündérek is elektromosan közlekednek (Villanyautósok)
Nincs már igazi ok a környezetszennyezésre.
okt. 16
9:18
Lengyel választások: a jobboldali kormányzópárt várhatóan elveszíti a többségét (Telex)
Donald Tusk polgári koalíciójának van nagyobb esélye a kormányalakításra, és véget érhet a Jarosław Kaczyński vezette PiS nyolcéves kormányzása.
okt. 16
9:18
Százmillió forintot csaltak ki kriptovalutás ígérgetéssel (Telex)
Egy XI. kerületi cég jelentős nyereséget ígért a beruházóknak, eddig 14 károsultat azonosítottak.
okt. 16
9:18
Automatizált ütközéselkerülő rendszert tervezett a Bosch innovációs versenyének idei fődíjasa (Digital Hungary)
24 órán át pörögtek az agykerekek és kopogtak az ujjak a billentyűzeten a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonján a budapesti Gamerlandben. Összesen 110 csapat ötletelt gőzerővel, hogy a lehető legjobb megoldást hozzák a hardveres és szoftveres kihívásokra, és a zsűri tetszését elnyerve megaphassák az akár 8000 eurós pénzdíjat. A Code #Li
okt. 16
9:24
A neves kutató is ítéletet mondott a magyar gazdaság felett, semmi jó nem várható (Pénzcentrum)
Új időszak kezdődött a régióban, amelyben a korábbihoz képest alacsonyabb növekedési és magasabb inflációs kilátásokhoz kell hozzászokni a bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet szerint.
okt. 16
9:24
Túl sokat evett a magyar bankár, kirúgták (Portfolio)
A Citibank munkaügyi pert nyert egy magyar bankár ellen, akinek keresetét azért utasítottak el, mert olyan költségtérítési igényt nyújtott be, amely nemcsak a saját, hanem a partnere számára vásárolt kávét és szendvicseket is tartalmazott egy külföldi üzleti út során – számol be a hírről a Financial Times.
okt. 16
9:24
Megszólalt Morawiecki: Ha Duda elnök a PiS-t bízza meg kormányalakítással, stabil kabinet felállítására törekednek (ATV)
Amennyiben Andrzej Duda elnök a Jog és Igazságosságot (PiS) bízza meg a kormányalakítási “misszióval", “egész biztosan stabil kormány összeállítására fogunk törekedni" - nyilatkozta Mateusz Morawiecki vasárnap este, megjegyezve: lehet, hogy a PiS-nek 212 képviselője lesz.
okt. 16
9:24
A Disney nemcsak a klasszikus meséket, hanem a kultúránkat is átírta (Könyves Magazin)
Százéves fennállása alatt az amerikai filmstúdió minden addiginál szélesebb körben népszerűvé tette a rajzfilmeket. Végigvettük, hogy a Disney hogyan dolgozta fel az eredeti meséket, hogyan alakult ki a hercegnő-sablon, és azt is, hogy miért problémásak ma már egyes szereplők, különösen cukiságba csomagolva. Fotók: The Walt Disney Company
okt. 16
9:24
Kamattámogatott forgóeszköz hitel a gabonafeldolgozó vállalkozásoknak (Agrofórum)
A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel, a Magyar Fejlesztési Bank (Mfb Zrt.) által működtetett agrár hitelprogramok között – jelezte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
okt. 16
9:24
Árgyélus királyfi a Karinthy Színházban (Magyar Hírlap)
A gyerekeket leköti az előadás, a felnőttek pedig az emberi lét legmélyebb titkain tűnődhetnek el.
okt. 16
9:24
Deutsch Tamás: Magyarországon ilyen nem lesz! (Demokrata)
Ezzel a terrorral szemben a leghatározottabban kell fellépni, hangsúlyozta Deutsch Tamás.
okt. 16
9:24
Mi lesz ebből? Drámai lejtmenetben a magyar gazdaság – lesújtó számokat közölt az állami hivatal (Nyugati Fény)
Durva zuhanásnak indult az építőipar.
okt. 16
9:24
Másnak lehet, amit Hamiltonnak nem? – teljesen helytelen indokkal vizsgálódik az FIA (Racing)
Messzire vezethet, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mostantól szigorúbb lesz azokkal a pilótákkal, akiket példaképnek tekint.
okt. 16
9:24
A Kárpátok Egyezmény működésének 20. évét ünnepelte Belgrádban (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar kormány az elmúlt években sikeresen járult hozzá a Kárpátok védelmére és fenntartható fejlődésére irányuló közös törekvésekhez – jelentette ki beszédében Ökrös Oszkár, a Kárpátok Egyezmény Részes Felei Konferenciájának belgrádi ülésén.
okt. 16
9:24
Mínuszban zárta a nyarat az építőipar (Üzletem)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5, az előző hónaphoz képest 5,0 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2023 augusztusában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 16
9:24
Kovács Zoltán felesége az óbudai önkormányzati vagyonkezelőnél kapott megbízást (Telex)
Az ellenzéki vezetésű önkormányzat is megerősítette a hírt.
okt. 16
9:26
Mire számíthatunk szerdától a benzinkutakon? (Portfolio)
Nem változnak szerdától az üzemanyagárak a hazai kutakon – írja árváltozás-értesítőjében a holtankoljak.hu.
okt. 16
9:30
Egyre több a sikeres életmentés (Infostart)
A mentőknek az elmúlt évben 745 embert sikerült közterületen újraéleszteniük, amihez hozzájárult a helyszínen tartózkodó járókelők lélekjelenléte és a SzívCity közösségi újraélesztő applikáció használata - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hétfőn.
okt. 16
9:30
Európa egy részén már beköszöntött a tél: Erdélyben 20 centi friss hó hullott, de Németországban is szakad (Blikk)
Közeleg a tél, sőt, Európa egyes részeit már el is kezdte beborítani a hó. Körképünkben most megnézhetik, hol fehéredett ki a táj az elmúlt napokban.
okt. 16
9:30
A nap kérdése: hogyan számoljuk és valljuk be a környezetvédelmi termékdíj és az EPR különbségét? (Adózóna)
Külföldről behozott áru esetén lebontott csomagolóanyagra korábban 57 forint/kg termékdíjat fizettünk, és az új szabályozás szerint 219 forint/kg EPR-díj-fizetési kötelezettség keletkezik ezen anyagféleségre. Kell-e külön termékdíjat fizetni (57 forint/kg) és EPR-t (219 – 57 = 162 forint/kg EPR), vagy csak az új EPR-díjat, a 219 forint/kilogrammot
okt. 16
9:30
Ki a jó HR Business Partner? Kiválasztás és beillesztési terv (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Zaharia Gabriella, a Flowserve Hungary Lead HR Business partnere kérdez, miután válaszolt Varga D. Krisztina, a Celanese Magyarország HR igazgatója kérdésére: Hogyan tudunk a HR csapatunkkal felkészülni a jövő kihívásaira? Vagyis hogyan bontakoztassunk ki HR Business Partner tehetségeket változó üzleti környezetben?
okt. 16
9:30
Súlyos ítéletet mondtak a magyar gazdaságról: régiós szinten is csak gyenge lesz a teljesítmény (Pénzcentrum)
Új időszak kezdődött a régióban, amelyben a korábbihoz képest alacsonyabb növekedési és magasabb inflációs kilátásokhoz kell hozzászokni a bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet szerint.
okt. 16
9:30
Globális túszdráma Gázában: egy magyar halottja is lehet a Hamász támadásának (Forbes)
A Wall Street Journal a Gázában zajló globális túszdráma megoldásának lehetetlenségéről ír. Harminc ország 150 állampolgárát rabolhatták el egy hete a terroristák, a lap szerint a támadásnak egy magyar áldozata is van. A Wall Street Journal szerint számos ország kormánya és titkosszolgálata dolgozik azon, hogy kiszabadítsák állampolgáraikat a terro
okt. 16
9:30
Osztrák lap: Az egyik legfontosabb versenyt nyeri meg Magyarország jövőre (Mandiner)
Simán megelőzzük Ausztriát és Németországot is.
okt. 16
9:30
Javul a helyzet Magyarországon, egyre több embert sikerül megmenteni (naphire.hu)
A mentőknek az elmúlt évben 745 embert sikerült közterületen újraéleszteniük, amihez hozzájárult a helyszínen tartózkodó járókelők lélekjelenléte és a SzívCity közösségi újraélesztő applikáció használata - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
okt. 16
9:33
Kriptovalutával üzletelőket tartóztattak le Budapesten (Piac és Profit)
Elfogtak négy embert, akik egy budapesti cégen keresztül kirptovaluta-befektetéseket ígértek, és mintegy 100 millió forinttal verték át áldozataikat - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon.
okt. 16
9:36
Ezért jobbak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások (HR Portál)
A Fülöp-szigeteki vendégmunkások hatékonysága bizonyított, 30 százalékkal jobban teljesítenek bármelyik más dolgozónál - mondta el Gaszt Attila iparági szakértő, az érdi GIA Form Kft. tulajdonos ügyvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában. Az akkumulátorgyárakba kell szakképzett és külföldi munkaerő is, mert itthon egyszerűen nincs elég.
okt. 16
9:36
Óvatos mozgások a tőzsdéken (Portfolio)
Gyengén teljesítettek ma reggel az ázsiai tőzsdék, miután továbbra is az izraeli eseményekre figyelnek a befektetők, legnagyobb mértékben a japán Nikkei esett. Ezt követeőn azonban kisebb pluszban nyitottak a vezető európai börzék a pénteki esést követően, és Amerikában is egy mérsékelt felpattanással indulhat a nap a tőzsdéken. Gazdasági eseménye
okt. 16
9:36
Erre vártunk, fontos adatokat közöl ma a KSH (ATV)
Az építőipar augusztusi teljesítményét ismerteti ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 16
9:36
Arányos választ! (Mandiner)
Az egész világ láthatta a Hamász "szabadságharcának" képeit, már akkor borítékolhattuk, milyen lesz az erre érkező "arányos válasz".
okt. 16
9:38
Az OTP és a Richter húzzák a magyar tőzsdét (Portfolio)
A nyitást követően óvatos emelkedésben van a BUX, a blue chipek közül pedig csak az OTP és a Richter részvényei vannak pluszban.
okt. 16
9:42
Izrael ante portas - percről percre (Infostart)
Lejárt a "szabad elvonulásra" adott határidő, az izraeli hadsereg katonáinak, tartalékosainak százezrei továbbra is Gáza határain várakoznak, nincs bevonulás. Az izraeli konfliktus eseményei hétfőn is - percről percre.
okt. 16
9:42
Ketyeg a bírság-bomba: a jövőben már ezt is milliókra büntethetnek Magyarországon (Pénzcentrum)
A jövőben bírságolni fogja a KSH azokat az adatközlőket, akik késedelmesen, vagy egyáltalán nem küldik be a kötelező adatokat. Kincses Áron, a KSH elnöke közölte, a bírság összege a kétmillió forintot is elérheti.
okt. 16
9:42
Együttműködési megállapodásokat írt alá Kínában Nagy Márton (Portfolio)
Négy együttműködési megállapodást írt alá Kínában a magyar gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton, a dokumentumok többek között a digitális gazdaság, energia és a technológia területén kívánják mélyíteni a kapcsolatot - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
okt. 16
9:42
Így teszi tönkre télen kerti gépedet a benzin (Agroinform)
Persze még csak ősz van, de sokszor előfordul, hogy a rossz idő miatt félrerakott géppel nem foglalkozunk és a benne felejtett benzin szinte alkotóelemeire hullik szét és komoly károkat okoz.
okt. 16
9:42
Tuti befektetés? Csalók seperték be a hiszékenyek pénzét (Azenpenzem)
Működésük óta minden egyes napot nyereséggel zártak az általuk kifejlesztett kereskedő robotok – állította az a cég, amelyre most lecsapott a rendőrség. A bűnözők, akiknek nem is volt birtokában semmilyen szoftver 100 millió forintot csaltak ki áldozataikból.
okt. 16
9:42
Irán közölte, hogy új frontot nyit, ha Izrael nem állítja le a civilek gyilkolását Gázában (Magyar Hírlap)
A térségbeli diplomáciai útja során az iráni miniszter a katari Dohában találkozott a Hamász egyik legfőbb politikai vezetőjével.
okt. 16
9:42
Háború: Lesz-e újabb olajválság? (Növekedés)
Az izraeli háború kiszélesedése miatt az olaj ára jelentősen megemelkedhet, újabb inflációs sokkot hozva. Az elmúlt 50 év inflációs válságait tekinti át a Magyar Közgazdasági Társaság rendezvénye.
okt. 16
9:42
Halomra állnak az izraeli harckocsik – bevetésre készen (Mandiner)
Askelón mellett sorakoztak fel a tankok.

Keresés