A klasszikus átvételi módok mellett már csomagautomatákból is átvehetők a Rossmann Online Drogériában leadott rendelések. Az átvételi pontok száma országszerte rövid idő alatt 2500-ról 6800-ra nőtt.Az online rendelések népszerűségének növekedésére reagálva drasztikusan megnövelte csomagátvételi pontjait az utóbbi időben a Rossmann, a hazai drogériá
Endrei Judit bevallása szerint sosem hitt igazán magában, mindig a környezete bíztatta: olyan feladatokkal találták meg, amik előre vitték a karrierjében.
Érvénytelen lesz a lengyel parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás eredménye, az exit poll szerint a szavazásra jogosultak 40 százaléka vett részt rajta.
Angliában Birmingham város önkormányzatának csődje után több más helyi hatóság is a tönk szélére került. Egy londoni önkormányzatnál már azt fontolgatják, hogy az autóparkolókban építenek ideiglenes tanácsi otthonokat, úgynevezett "moduláris" házakból.
Sajátos módon hajtott végig elsőként, a Magyar Közút egy kisteherautójával a miniszterelnök, az "anyósülésen" az építési és közlekedési miniszterrel a 83-as úton.
Általánosságban egy csillagjegyben született emberekről sok azonos dolog elmondható, ugyanis ego fejlődésük folyamán ugyanazt a napjegyet próbáljuk elsajátítani. A napjegyet olyan szempontok figyelembevételével választjuk ki, ami a 12 energiamintázat közül a lehető legnagyobb spirituális fejlődést mutatja az életünk folyamán.
Idén ősszel válaszd az eleganciát és a szemet gyönyörködtető bőr modelleket. A CCC-ben elérhető Lasocki, Gino Rossi és Badura márkák új kollekciója tele van stílussal és klasszikus szépségekkel.
Novák Katalin családjával vett részt az idei SPAR Budapest Maratonon. Igazán különleges alkalom volt ez, ugyanis 70 éves nagynénje, Gergely Edit idén 41. alkalommal, egyben pedig utoljára futotta le a távot.
Úgy tűnik, hogy a lengyel ellenzéki pártok biztos győzelmet arattak az országgyűlési választásokon - ha az eredmény helytálló, az radikális változást jelent mind Lengyelországban, mind az EU-ban, ahol a jelenlegi Jog és Igazságosság (PiS) párti kormány nyolc éve harcol Brüsszellel a demokratikus szabályok visszalépésével kapcsolatos vádak miatt.
A múlt szombati iszlamista terrortámadás után zárták el az ivóvíz-vezetékeket, amelyek egy részét most megnyitották, elősegítve a lakosság dél felé költözését.
Till Attila nyelvújítót játszott, és adott szegény megtépázott magyar nyelvnek egy gyomrost a megdívázni kifejezés formájában, Tóth Gabi az elmúlt három hónap gyűlöletcunamija után viccesen megjegyezte, hogy mostantól bármit ráfoghatnak, minden az ő hibája, ami pedig a produkciókat illeti, Kozsó és Krisz Rudi is visszatért kísérteni a Sztárban sztá
Egy vérbeli szerelmi vígjáték elevenedik meg Goldoni: Mirandolina című darabjában. Az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös produkcióját idén nyáron Taliándörögdön nagy sikerrel mutatták be, a budapesti premier pedig október 10-én volt. A darabban a szépséges fogadósnő, Mirandolina úgy dönt, megleckézteti a Szemenyei János által játszott nőgyűlö
Senki sem tudja garantálni a helyzet kontrollálását, ha Izrael bevonul a Gázai övezetbe - jelentette ki vasárnap Katarban Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter. A Hezbollah szerint "minden forgatókönyv az asztalon van".
Íme a Hatoslottó 41. hetének nyerőszámai, amelyre nagyon sokan vártak már Magyarországon, hiszen a nyeremény óriási. A Duna TV-n élő adásban húzták ki a nyerőszámokat.
Nagy-Britanniában egyre nagyobb méreteket ölt a Franciaországból kiindult ágyipoloska-hisztéria. A brit sajtó pár hete kezdett el cikkezni a párizsi poloska-krízisről, majd jöttek a kommentárok, hogy rövid időn belül megjelentek a poloskák Londonban is. Mostanra tele az internet drámai sztorikkal és persze humoros fotókkal is. Légitársaságoktól köz
Izraelnek joga van arra, hogy a humanitárius és nemzetközi joggal összhangban megvédje magát az erőszakos és válogatás nélküli támadásokkal szemben - jelentették ki az Európai Tanács tagjai vasárnap, a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kialakított közös álláspontjukat tükröző nyilatkozatukban.
A rovaroktól való félelem az egyik legelterjedtebb az emberek között, és van is némi alapja, főleg ha olyan fajokba futunk, amiket nemrég fedeztek fel tudósok az Amazonas őserdőinek mélyén.
A szavazásra jogosultak 57,54 százaléka járult az urnákhoz vasárnap 17 óráig Lengyelországban, ez közel 12 százalékkal több, mint az előző parlamenti választásokon eddig az időpontig - közölte délutáni sajtóértekezletén Sylwester Marciniak, a lengyel országos választási bizottság (PKW) alelnöke.