Az utóbbi két Forma-1-es csapat is tesztlehetőséget biztosított egy-egy pilótája számára. A Ferrari az egyik legígéretesebb juniorját, Oliver Bearman-t, a McLaren pedig az új japán tesztpilótáját, Ryo Hirakawát ültette autóba. A mindössze 18 éves Bearman a Haastól kapott 2 pénteki edzéslehetőséget. A fiatal brit Mexikóban és Abu Dhabiban vezetheti
Fotó: BKK Az újítás október 15-től, a fehér bot nemzetközi napjától kezdve működik, kezdetben csak a Rákóczi úton közlekedő járatokon, de a jövőben több vonalra, a későbbiekben pedig a fővárosban közlekedő valamennyi járműre szeretné kiterjeszteni a hasznos funkciót a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Nemcsak alacsony padlósak és kényelmesek, ha
Ezúttal is nehéz döntés előtt állt Trokán Nóri, Miklósa Erika, Manuel és Curtis, ugyanis a The Voice második Párbaja is számos meglepetést tartogatott a coachok és a versenyzők számára. Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a forduló. Az egyik coach a saját versenyzőihez ragaszkodott minden áron, és olyan is volt, aki újabb tehetséggel bővítette csapat
Lezárult két színház igazgatói pályázata, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter döntése alapján február 1-től Kiss-B. Atilla a Budapesti Operettszínház főigazgatója, míg Nagy Viktort a Pesti Magyar Színház - Ifjúsági és Családi Színház igazgatói feladatainak további ellátásával bízták meg - közölte a Kulturális és Innovációs Minis
28 420 olyan ember él jelenleg a világon, akinek befektethető vagyona eléri vagy meghaladja a 100 millió dollárt. Ezeknek a multimilliomosoknak a 15%-a 10 városban koncentrálódik – derül ki egy friss elemzés adataiból. Nem olcsó mulatság manapság a prémium lakás sem, a legtöbbet egy négyzetméterért Monacóban kell fizetni. Kiderül az is, mely egyete
2023. novembertől hivatalosan 3,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és számos egyéb juttatás. Az utalások már kevesebb mint négy hét múlva, november 10-én megtörténnek. Amelett, hogy novembertől már a 3,1 százalékkal megemelt nyugdíjösszeg jár, a jogosultaknak visszamenőleg is jár az emelés. Hogy összességében mekkora utalás, illetve pénzes boríté
Szombat este a rablások éjszakája volt, legalábbis a The Voice műsorában. Ha lemaradtál az adásról, de nem szeretnéd kihagyni a legfeszültebb pillanatokat és az azt követő nagy fellélegzéseket, olvasd el Párbaj-összefoglalónkat, melyben két rablást is kiemeltünk.
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton a szerb nemzeti tizenegyet fogadta a Puskás Arénában. A 2-1 arányban megnyert találkozón Varga Barnabás szerzett vezetést az első félidő közepén, majd a szerb szépítés után Sallai Roland következett.
Hiába töltjük az egész hétvégét nagytakarítással, ha a falakba, bútorokba és háztartási gépekbe ivódott kellemetlen szagok végül elrontják az összhatást. Hoztunk pár tippet, amikkel semlegesítheted ezeket és egy kis plusz kellemességet csempészhetsz az otthonodba!
Amerika egy második repülőgép-anyahajót is a térségbe vezényelt, demokrata-republikánus közös delegáció fejezete ki egyértelmű támogatását. A kínai külügyminiszter közben arról beszél: Izrael túlmegy az önvédelmen.
Az idén ősszel elstartolt Karrier Akadémia szakmai képzéseket és készségfejlesztő tréningeket kínál. Az egyénre szabott programok célja, hogy a fiatalok felismerjék, semmivel sem ér kevesebbet a munkájuk, mint ép társaiké. A Karrier Akadémia szervezője a Jamba Hungary Közhasznú Alapítvány, ahol a fogyatékossággal élők versenyképességének növeléséér
Európai és magyar szempontból is az ősz legfontosabb választása a vasárnapi lengyel parlamenti voksolás lesz, amelyen a nyugatos ellenzéknek, ha kicsi is, de reális esélye van arra, hogy leváltsa a 2015 óta kormányzó konzervatív, EU-szkeptikus Jog és Igazságosság pártot.
A látássérültek közlekedését segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fejlesztése: vasárnaptól a Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve - igény esetén - bemondják, melyik járat érkezett a megállóba, és melyik irányba közlekedik.
Megkezdődtek ma reggel a parlamenti választások Lengyelországban. Kérdés, hogy a PiS, azaz Morawieczkiék folytathatják-e a kormányzást, vagy a “visszatérő" Donald Tusk áll a kormányrúdhoz. A fő választóvonal az EU-hoz való viszony közöttük.
Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.
Az idén az online kiskereskedők is megérezték a lakossági reálbércsökkenést, ám a csomagvolumen így is növekedett – derül ki a Packeta logisztikai szolgáltató és a GKID digitális gazdaságkutató szakembereinek e-kereskedelmi helyzetjelentéséből. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre többen csomagautomatába rendelnek. A hazai piacon hasítanak a külf
Huszonhét repülőgép típusú ukrán drónt fogott el éjszaka az orosz légtérben a légvédelem – közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnap a Telegram-csatornáján.
Napelemmel az országos ingatlankínálat alig 4 százaléka rendelkezik, közöttük az ingatlanok csaknem fele 100 millió forint alatti, 8 százalékuk pedig már 50 millió forint alatti összegből is megvásárolható - közölte saját adatai alapján a Duna House szerdán az MTI-vel.
Csaknem 70 helyszínen várja a látogatókat különleges programokkal az Erőművek éjszakája október 27-én, amikor a Paksi Atomerőmű és a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló is látogatható lesz - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos körképe szerint az erdészeti ágazat szereplői kiegyensúlyozott időjárási viszonyok között, optimista támogatáspolitikai várakozásokkal, de kedvezőtlen fapiaci környezetben, szűkülő munkaerő-piaccal és változó szaporítóanyag-ellátási kilátásokkal kezdik meg a 2023/2024-es erdészeti szezont - tájékoztatt
Habár a klímaváltozás, a Közös Agrárpolitika elvárásai és a szigorúbb fogyasztói elvárások is a környezetet kímélő megoldások irányába tolják az agráriumot, csupán minden tizedik agrár cégnek van erre irányuló írott stratégiája, és eseti jelleggel is mindössze a vállalkozások 40 százaléka foglalkozik a fenntarthatósággal – derül ki a K&H fennta
Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.
Kovács Gergőék – bármennyire is viccesnek tűnik ez – egyre komolyabban veszik magukat, és még a végén a hazai belpolitika meghatározó alakulatává válnak.