2023. október 12. csütörtök

okt. 12
0:12
A társulat leszavazta, mégis Kiss-B. Atillát nevezte ki Csák János az Operettszínház élére (Telex)
A főigazgató, akit korábban szexuális zaklatás eltussolásával vádoltak meg, egy belső társulati szavazáson nem sok támogatást kapott.
okt. 12
0:12
A Sony bemutatta az új Playstation 5 modelleket (Telex)
A gép kicsit vékonyabb, az ár kicsit vastagabb, egyébként minden marad a régiben.
okt. 12
0:12
Meg sem állt a célban, futott tovább a doppingellenőrök elől (Telex)
Egy indiai atlétikai bajnokság rámutatott, hogy az országban milyen elképesztő a doppingfertőzöttség: a 100-as döntőben addig léptek vissza a futók az ellenőrzés hírét meghallva, hogy végül csak egy maradt. Az érmesek a dobogó közelébe se mentek, az öltözőben pedig bokáig jártak a fecskendők között.
okt. 12
0:16
Hiába tiltakozott Szöul, Kína visszatoloncolt 600 embert Észak-Koreába (444.hu)
Az Igazságot Észak-Koreának nevű emberi jogi szervezet szerint a kínai kormány augusztus végétől napi két busszal viszi a határsértőket az észak-koreai határra, eddig kb. 2600 embert.
okt. 12
0:16
Új autókat kapott a királyi gárda (Igényesférfi.hu)
Idén is a BMW a Real Madrid autós partnere, a megállapodás keretében a királyi gárda tagjai kedden átvehették új autóikat, melyeket jövő nyárig használhatnak.
okt. 12
0:16
Retro hangulatú kollekcióval rukkolt elő az IKEA (MMonline)
Az IKEA tovább ünnepli gazdag dizájnörökségének 80 évét azzal, hogy új életre kelti emblematikus termékeit a Nytillverkad kollekcióban. A második termékcsoport a ’70-es évek végének, és a ’80-as évek elejének energikus és merész hangulata előtt tiszteleg. Az újdonságok 2023 októberétől kaphatók az IKEA áruházakban.A fennállása 80. évfordulóját ünne
okt. 12
0:16
Falfestményekkel díszített antik római sírkamrát tártak fel Nápoly mellett (Magyar Hírlap)
Szakértők szerint az érintett térséget nagyjából négy évszázadon át használták temetkezési célokra.
okt. 12
0:16
Hezbollah: Az ellenállás kész a konfrontációra a végső győzelemig és a palesztinok teljes felszabadításáig (Mandiner)
A libanoni síita szervezet kiemelte: az amerikai repülőgép-hordozók nem tudják őket megfélemlíteni.
okt. 12
0:16
Vége a várakozásnak: Kiderült, mi lesz Orbán kebelbarátjának sorsa Szlovákiában (Nyugati Fény)
Hivatalos.
okt. 12
0:16
A film valósággá vált: a Fauda sztárja zsidó családokat ment (AC News)
A Netflix-sorozatban Raz egy titkos izraeli egység parancsnokát, Doron Kavilliot alakítja. Most egy valódi mentőakció tagja.
okt. 12
0:16
Aki az akkumulátorgyárak ellen küzd, a környezetvédelem ellen küzd – válaszolt a kormány az MTA aggályaira (Telex)
Az Akadémia érdemi párbeszédet és az előkészítő hatástanulmányok nyilvánosságra hozását kérte, ezt kapta.
okt. 12
0:16
Karikó Katalin: Az oktatóknak is adok abból a pénzből, amit kapok (Telex)
A Nobel-díjas kutató a Telexnek elmondta: úgy gondolja, tanárnak elsősorban belső indíttatásból megy az ember, de nem ismeri annyira a magyar oktatás helyzetét, hogy erről véleményt mondjon.
okt. 12
0:18
Íme, a három dobogós Michael Kors táska, amit érdemes megvenni – mutatjuk, hogy miért! (Glamour)
.
okt. 12
0:18
Svájc terrorszervezetté akarja nyilvánítani a Hamászt (Magyar Hírlap)
A berni vezetés mostani lépésével a szélsőségesek több mint 1200 halálos áldozatot követelő támadására reagál.
okt. 12
0:20
Előzetest kapott A korona befejező évada (Igényesférfi.hu)
A korona ötödik évada a 90-es években, egy amúgy is botrányokkal teli időszakban játszódott, innen folytatódik idén novemberben a hatodik, egyben befejező évad.
okt. 12
0:20
Hatalmas nyereményekkel csábít az Auchan (MMonline)
A tavalyi év után idén is a bizalomról szól az október az Auchannál. Október 1. és 31. között nemcsak a különleges ajánlatok miatt lesz érdemes használni a Bizalomkártyát, hanem azért is, mert a legszerencsésebb vásárlók akár 1 millió Bizalompontot, azaz 1 millió forintot vagy két elektromos kerékpárt vihetnek haza. Manapság egyre népszerűbbek a kü
okt. 12
0:20
Gyopáros Alpár: Félezer szolgálati lakás újult meg négy év alatt a kisfalvakban (Magyar Hírlap)
Kifejtette: A kabinet orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák, iskolák felújítását, illetve létesítését támogatta több száz millió forinttal.
okt. 12
0:20
Putyin: Létre kell hozni a szuverén palesztin államot (Mandiner)
Az orosz elnök rámutatott, hogy eredetileg két független és szuverén állam – Izrael és Palesztina – létrehozásáról volt szó.
okt. 12
0:20
Novák Katalin már kongatja a vészharangot: A legrosszabbtól tart (Nyugati Fény)
Ide jutottunk?
okt. 12
0:20
Zelenszkij nyugdíjba akar menni (AC News)
Zelenszkij hivatalba lépésekor, állítólag, csak egy törvényhozási időszakra gondolt.
okt. 12
0:20
Orbán Viktor most sem Budapesten mond beszédet október 23-án (Telex)
A miniszterelnök Veszprémet választotta. Az 1956-os forradalomra tavaly is vidéki városban emlékezett.
okt. 12
0:22
A változatlanul népszerű Nike Air Max cipők (Glamour)
.
okt. 12
0:24
A világ végére is elmennénk ezzel a japán lakóautóval (Igényesférfi.hu)
A japán X-Cabin gyártó X-Cabin300 néven nemrég mutatta be stílusos lakóautóját, ami ugyan épp olyan apró, mint a japán ingatlanok, de részben az utazó életforma legikonikusabb amerikai modellje, az Airstream ihlette.
okt. 12
0:24
Egyre többet fizetünk SZÉP kártyával (MMonline)
Az év első 9 hónapjában 8,3, szeptemberben pedig 36 százalékkal nőtt a K&H SZÉP kártya forgalom az előző év azonos időszakához képest. Emögött egyértelműen a hideg élelmiszer vásárlás áll, hiszen szeptemberben már a teljes költések közel harmadát ez tette ki. Emellett a kártyabirtokosoknak minden eddiginél egyszerűbb dolguk van a juttatás felhaszná
okt. 12
0:24
Amerikai pénzügyminiszter Volodimir Zelenszkijnek: a korrupció elleni harc jelenti a jövő kulcsát (Magyar Hírlap)
Janet Yellen az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról biztosította az ukrán elnököt.
okt. 12
0:24
Jens Stoltenberg: Izraelnek joga van megvédeni magát, de a válaszlépések arányosak kell legyenek (Mandiner)
A NATO főtitkára figyelmeztette az Izraellel szemben ellenséges nemzeteket és szervezeteket, hogy ne próbálják saját javukra kihasználni a kialakult helyzetet.
okt. 12
0:24
Karikó Katalin is megszólalt az oktatásról: Fontos üzenetet küldött a magyaroknak (Nyugati Fény)
Nem csak neki tűnt fel már.
okt. 12
0:24
9 év fegyházra ítélték a szombathelyi apaszörnyeteget (AC News)
A kegyetlen férfi párnát szorított a közös gyermekük édesanyja arcára, majd rákiabált, hogy „dögölj már meg!”
okt. 12
0:28
Rugalmas munkavégzés, négynapos munkahét – ezt várják el a munkavállalók (MMonline)
A munkavállalói igények növekedése és az ehhez felzárkózó jogalkotási trend miatt a cégeknek fel kell készülni a rugalmas foglalkoztatás különböző formáinak terjedésére – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Ez szükségessé teheti a munkaszerződések és a munkaviszonyt szabályozó más céges előírások áttekintését. A munka új világában
okt. 12
0:28
Németh Zsolt: Meg kell menteni a közel-keleti békefolyamatot (Magyar Hírlap)
Rendkívül nagy veszélybe került az Ábrahám-egyezmények által elősegített békefolyamat.
okt. 12
0:28
Szokatlan videóval üzent az izraeli kormány a lemészárolt csecsemők kapcsán (Mandiner)
A videó erős felütéssel kezdődik: "Tudjuk, hogy gyermeke nem tudja elolvasni ezt".
okt. 12
0:28
Eddig nem látott fordulat: Kemény vizsgálat indult a lombkoronasétányok ügyében (Nyugati Fény)
Szemet szúrtak a gyanús pénzosztások.
okt. 12
0:28
Románia már katonai segítséget is ígér Zelenszkijnek (AC News)
Klaus Iohannis román államfő megígérte ukrán kollégájának, Volodimir Zelenszkijnek, hogy katonailag is támogatja Ukrajnát – az „Oroszország feletti győzelemig”.
okt. 12
0:30
Segélyfelhívást tett közzé az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (Magyar Hírlap)
A szervezet párját ritkító humanitárius katasztrófára figyelmeztetett.
okt. 12
0:32
Rétvári Bence: Kétszázmilliárd forintot fordított a kormány bölcsődék építésére (Magyar Hírlap)
Az elmúlt tíz évben a duplájára nőtt a bölcsődei férőhelyek száma.
okt. 12
0:32
"A terroristák betörtek a házunkba, a szomszédomat pedig meggyilkolták" – sírva számolt be az átélt borzalmakról az izraeli édesanya (Mandiner)
A videóból az nem derül ki, hogy hogy szabadultak ki végül.
okt. 12
0:32
Kitálalt a neves történész: Vlagyimir Putyin súlyos dolgokkal zsarolhatja Orbánt (Nyugati Fény)
A szakértő szerint sakkban tartják a magyar miniszterelnököt.
okt. 12
0:32
Ismét kórházban a magyar sztárénekes, azonnal megműtötték (AC News)
Kozsónak nagyon rossz élményei vannak a kórházzal kapcsolatban, ezúttal kézműtét miatt kellett kés alá feküdnie.
okt. 12
0:36
Pölöskei Gáborné: A szakképzésben az életre nevelnek (Magyar Hírlap)
"A vállalatok tudják, hogy mi a valós élet".
okt. 12
0:36
Elhozta, amire az átlagember vágyik háború idején – I. Rákóczi Györgyre emlékezünk (Mandiner)
A bethleni aranykort követő fejedelem megőrizte Erdély stabilitását, jó arányérzékkel vitte a külpolitikát, kemény kézzel számolt le belső ellenzékével, és felesége is komoly tényezővé vált.
okt. 12
0:36
Valami megmozdult: Beintettek Pintéréknek a diákok, óriási akcióval készülnek az Orbán-rendszer ellen (Nyugati Fény)
Itt a bejelentés.
okt. 12
0:36
Perez nem számíthat Verstappen segítségére a véghajrában (AC News)
A Red Bull mexikói pilótája reménykedik, hogy egyedül is második lehet a 2023-as Forma-1-es világbajnokságon.
okt. 12
0:40
Jens Stoltenberg: Izraelnek joga van megvédeni magát, de elvárjuk, hogy válaszlépései arányosak legyenek (Magyar Hírlap)
Meg kell akadályozni az ártatlan civil életek elvesztését.
okt. 12
0:40
Palesztinok melletti szimpátiatüntetést szervezett a CEU LMBTQ-egyesülete Bécsben – Pető Andrea posztban népszerűsítette (Mandiner)
Mindez Pető Andrea posztjából derült ki.
okt. 12
0:40
A Közbeszerzési Hatóság úgy értesült, bezuhant a korrupció Magyarországon (Nyugati Fény)
Itt az év poénja.
okt. 12
0:42
Hogyan kell autólízinget igényelni? (ProfitLine)
Az autólízing az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy gyorsan hozzájussunk álmaink autójához. Ez egy igazán kedvező pénzügyi konstrukció, ami bárki számára elérhető, magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt. Azonban van pár lépés, amire oda kell figyelni az igénylés során.
okt. 12
0:44
Potápi Árpád János: Fontos, hogy a Kárpát-medencei tudósítói hálózat tagjai megismerjék egymást (Magyar Hírlap)
Közös történelmünk, magyarságtudatunk, anyanyelvünk és kultúránk összeköt bennünket.
okt. 12
0:44
Betiltották Bécsben az estére meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést (Mandiner)
Az APA osztrák hírügynökség szerint a légkör pattanásig feszült volt. A tüntetők jelszavakat kiabáltak.
okt. 12
0:44
Mi történt? Lázár János saját magát buktatta le egy fotóval a hivatalos oldalán (Nyugati Fény)
Előkerült Orbánék titokzatos embere.
okt. 12
0:48
Új színházigazgatókat neveztek ki két fővárosi teátrum élére (Magyar Hírlap)
A vezetők mandátuma öt évre szól.

Keresés