2023. október 11. szerda

okt. 11
20:18
Szentmártoni Norman a barátai előtt is titkolta, ki az édesapja (Blikk)
Ugyan a TV2 Sztárban sztár leszek című műsorának népszerű versenyzője, Szentmártoni Norman mögött már komoly szakmai karrier áll, sokáig úgy érezte, nem tud megfelelni a saját elvárásainak. Sőt, folyamatosan bizonyítani akart híres édesapjának, St. Martinnak, illetve az édesanyjának is.
okt. 11
20:21
Túlérett a banán? Ezekkel az egyszerű receptekkel megmenthetjük (Hamu és Gyémánt)
Mindenek előtt fontos leszögezni: a nemrég megbarnult banán kincs lehet a konyhában. Mégis bátortalanabbá válunk nyersen történő elfogyasztását illetően. Valóban nem nyújt annyira szép látványt, mint a még teljesen friss, sárga testvére. Azonban ne csüggedjünk. Még így is számos különböző lehetőség van a hasznosítására. Íme két recept!
okt. 11
20:21
Zelenszkij csak a hetedik helyen áll az ukrán nép szemében (Demokrata)
A fegyveres erők vezetik Ukrajnában azon intézmények listáját, amelyek a lakosság bizalmát élvezik, az elnök csak a hetedik.
okt. 11
20:21
Újabb amerikai segélyt kap Ukrajna (Növekedés)
Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár (mintegy 75 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be szerdán Ukrajna számára az Oroszországgal vívott harcához.
okt. 11
20:21
Legalább tíz százalékkal nőhet jövőre a minimálbér (Üzletem)
Nem zárkóznak el a munkaadók attól, hogy jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum tíz százalék fölött emelkedjen – mondta a Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülése után.
okt. 11
20:24
Putyin szerint létre kell hozni a független palesztin államot, amelynek a fővárosa Jeruzsálem (Blikk)
Oroszország támogatja a független palesztin állam létrehozását – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Energiahét moszkvai nemzetközi fórum szerdai plenáris ülésén.
okt. 11
20:27
Hogyan jutnak a Hamász terroristái fegyverhez a szigorú blokád ellenére is? (ATV)
Ötödik napja tart Izrael és a Hamász háborúja, amit a terrorszervezet szombati, zsidó állam elleni támadása váltott ki. Mint megírtuk, a Hamász terroristái szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább több ezer rakétát lőttek ki ezzel egy időben. A terrorszervezet rengeteg modern fegyverrel rendelkezik, a kér
okt. 11
20:27
"Ez a gyönyörű, vidám lány most meghalt és holnapután eltemetem és a szívem darabokra törik" – Egy meggyilkolt lány édesanyjának megrendítő vallomása (SzMo)
Az asszony a Hamászt a nácikhoz hasonlította és felszólította a világhatalmakat arra, hogy fogjanak össze ellenük.
okt. 11
20:30
Baja van az OECD-nek Magyarországgal, és jelentős változtatásokat javasol (Infostart)
A versenyképességhez nagyon komoly fordulatra van szükség az OECD szerint – mondta Hornyák József, a Portfolio elemzője.
okt. 11
20:34
Nem találod ki, hogy mit mondtak Tóth Gabiról: kemény szavakkal csapott oda az ország egyik kedvenc zenésze az utálkozóknak (Promotions)
Kemény kritikát fogalmazott meg a sztár, kiállt Tóth Gabi mellett.
okt. 11
20:42
A nemzetközi hangulat segítette a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,18 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 56 211,20 ponton zárt szerdán.
okt. 11
20:48
Most érkezett a nagyszerű hír: 100 ezer forint pluszt kaphatnak ezek a magyar munkavállalók (ATV)
Bérkérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdán, a munkavállalók és a munkaadók kezdeményezték, hogy az idei infláció ellentételezésére a munkaadók adó- és járulékmentesen adhassanak a dolgozóknak egyszeri, 100 ezer forint juttatást az idén.
okt. 11
20:48
Johnny Deppet száműzték egy budapesti külkerületbe – egy XVI. kerületi villában szállásolták el (SzMo)
Állítólag a vele való munka finoman szólva nem egyszerű. "Kiköltöztetése" kapcsolatban lehet azzal az életvitellel, ami miatt nyáron elmaradt budapesti koncertje.
okt. 11
20:48
Ősszel is lehet kiváló képeket készíteni – 5 hasznos fotózási tipp a Honor-tól a borús évszakra (Digital Hungary)
Az ősz beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, ráadásul még napközben sem süt állandóan a nap. A nyári meleget és ragyogást a felhős, borús, esős időjárás követi, a laza ruhákat a melegebb öltözet, a meleget a folyamatos lehűlés. Az új évszak azonban számos új fotózási lehetőséggel kecsegtet, a Honor pedig hozott pár tippet ehhez!
okt. 11
20:54
McKinsey: a bankok világszerte rekordmértékű profitot értek el 2022-ben (Pénzcentrum)
A magas kamatkörnyezetnek köszönhetően a bankok világszerte rekordmértékű profitot értek el 2022-ben áll a McKinsey & Company évértékelő bankpiaci tanulmányában. A cég elemzői azonban arra figyelmeztetnek: a piac továbbra sem tartja kedvezőnek az ágazat hosszútávú kilátásait. Folytatódik a pénzügyi források átáramlása a hagyományos bankoktól az
okt. 11
20:54
Látóhatáron belül a 400 ezer forintos minimálbér - Egyre közelebb a megállapodás (Portfolio)
November 20-ra várható egy olyan átfogó bérmegállapodás, amely nemcsak az idei bérkompenzációról, a jövő évi emelésről, de a következő 4 év béremelési stratégiájáról is szól. Lényegében célegyenesben van a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma mai ülése után a teljes bérmegállapodás. Az egyik munkáltatói szervezet kért egy kis hala
okt. 11
20:54
BOLDI: Felfelé törve kell célokat kitűzni (Üzletem)
A Prima Primissima Alapítvány 2013-tól a kezdeményezés céljait hűen tükröző kisplasztikával, BOLDI alkotásával is elismeri a legjobbakat, amelynek változatát a VOSZ vármegyei Prima díjasai szintén megkapnak.
okt. 11
21:00
Már fél ezer új masinánál tart a Magyar Posta (Infostart)
A XI. kerületi Etele Plázában átadták a Magyar Posta Zrt. 500. Csomagautomatáját. Balczó Barnabás, a társaság elnök-vezérigazgatója kiemelte, a Covid-járvány óta eltelt időszak megmutatta, hogy az ügyfelek egyre gyakrabban keresik az ilyen átvételi pontokat.
okt. 11
21:00
Mesterséges intelligencia csalás áldozata lett Tom Hanks: képmását az engedélye nélkül használták egy reklámban (Femcafe)
Többen estek már áldozatul a mesterséges intelligencia árnyoldalainak, ezúttal Tom Hanks arcképét használták jogtalanul egy új, fogászati reklám során.
okt. 11
21:00
Egy izraeli anya, aki újszülöttjével szökött meg a Hamasztól, élő tévéadásban tudta meg, hogy a férje meghalt (SzMo)
Épp a baba etetésére készült, mikor robbanásokat hallott, majd a támadók behatoltak a hálószobájukba.
okt. 11
21:00
Boszorkányos szépség és "duzzogó" ajkak − a párizsi divathét legnagyobb trendjei (in.hu)
Most, hogy vége a divathónapnak, mi is szemügyre vettük a párizsi bemutatók néhány kulcsfontosságú szépségtrendjét.1. Ápolt ragyogásBár a friss, ragyogó bőr mindig trendi, Párizsban ebben a szezonban az ultra-ápoltság tarolt. Gondolj csak az ecsetelt szemöldökre, az alig észrevehető alapozóra és a szemek körüli struktúrát lágyan kiadó taupe árnyala
okt. 11
21:06
Meghosszabbították a határellenőrzést a szlovák határon (Portfolio)
Húsz nappal, november 2-ig meghosszabbította a cseh kormány szerdán a cseh-szlovák határ ellenőrzését.
okt. 11
21:12
A teraszra is költözhet a nappali (Spa Trend Online)
Az elmúlt néhány évben az otthonunkhoz szervesen kapcsolódó terasz új szerepet kapott: kevésbé tekintjük a lakás különálló, falakon kívüli részének, inkább a belső terek folytatásaként gondolunk rá, ahol évszaktól függetlenül élvezhetjük a természetet. A kültéri bútorok legújabb generációjának köszönhetően mindezt úgy tehetjük, mintha csak a nappal
okt. 11
21:12
Vegyesen zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
okt. 11
21:12
Ezeket a befektetéseket választják az élelmesek: egy év alatt megtérül a pénzünk (Pénzcentrum)
A friss inflációs statisztikák alapján most a Bankmonitor azt vizsgálta meg, hogy mekkora reálnyereséget vagy épp veszteséget lehet elkönyvelni az egyes befektetési stratégiákkal.
okt. 11
21:12
Bíróság elé állították a volt államfőt, adócsalás miatt kellett felelnie (ATV)
Első fokon két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte adócsalás miatt Andrej Kiska korábbi szlovák államfőt a poprádi járásbíróság szerdán - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
okt. 11
21:12
Minden, amit tudnod kell a spirálról, az egyik legbiztonságosabb fogamzásgátló eszközről (Glamour)
Ha fogamzásgátlásról van szó, lehetőségek sokasága tárul elénk, melyek közül talán legismertebb az óvszer és a fogamzásgátló tabletta, pedig van még olyan opció, mely biztonságos védelmet nyújt a teherbeesés ellen.
okt. 11
21:12
Skandináv lottó: hatalmas pénzeső zúdult a nyertesekre, sokan elestek a millióktól (Promotions)
Kihúzták a skandináv lottót, mutatjuk milyen számokkal lehetett ma nagyot zsebelni
okt. 11
21:12
5 év után először újra lesz Nascar oválverseny Európában! (Racing)
A NASCAR oválpályás futamot rendez majd Európában, miután a Whelen Euro Series visszatér egyik korábbi versenyhelyszínére.
okt. 11
21:18
Krausz Gábor felkészült a Dancing with the Starsra: "Freddy Krueger vagy Fred Astaire, melyik legyek?" (Blikk)
Krausz Gábor és Mikes Anna már jó ideje gyakorolnak a Dancing with the Stars első adására. A felkészülésről most a TV2-nek meséltek.
okt. 11
21:18
Brüsszelben bejelentették: az orosz vagyonból támogatják az ukránokat (Blikk)
Belgium 1,7 milliárd eurós (mintegy 680 milliárd forint) alapot hoz létre Ukrajna megsegítésére, amely összeg megfelel a belgiumi bankokban befagyasztott orosz vagyonok kamatai után befolyó adóbevételnek – közölte Alexender De Croo belga miniszterelnök Brüsszelben szerdán.
okt. 11
21:18
A Veszprém tíz góllal legyőzte a Portót (Infostart)
A meccs kétharmadánál eldőlt a két pont sorsa.
okt. 11
21:18
Kulcsár Edina és G.w.M most mutatják meg először kislányuk, Amara arcát is (SzMo)
A pár eddig még nem osztott meg ilyen fotót a kicsiről.
okt. 11
21:24
Prosztatagyulladással küzd Baranyi László: legfőbb támasza, a felesége is megbetegedett (Blikk)
Elkeseríti a színészt, hogy az utóbbi időben egymást érik a bajok az életében.
okt. 11
21:24
Putyin a szuverén palesztin államban látja a megoldást (Infostart)
Szerinte a palesztin nép érdekeinek semmibevétele az egyik fő oka a térségbeli eszkalációnak.
okt. 11
21:24
"Szolidaritás Izraellel" - Megható fotókat posztolt Novák Katalin (ATV)
A köztársasági elnök szerda este a Dohány utcai zsinagógában járt.
okt. 11
21:30
Napelemes pályázat: reagáltak a telepítőcégek a minisztérium számaira (Infostart)
2024-től olyan napelemes rendszerek telepítésére lehet kérni állami támogatást, amelyek nem nagy kapacitásúak és olyan akkumulátorokat is tartalmaznak, ahová a feleslegben keletkező energiát átmenetileg el lehet tárolni.
okt. 11
21:30
"Okos befektetés" – Rábólintott az Egyesül Államok: 75 milliárd forint katonai segélyt nyújtanak Ukrajnának (Blikk)
Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár (mintegy 75 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be szerdán Ukrajna számára az Oroszországgal vívott harcához.
okt. 11
21:30
Őszi napsütés, nyárias meleg vár ránk még pár napig, akár 28 fok is lehet (SzMo)
A szokatlanul meleg októberi napoknak nemsokára vége, addig azonban érdemes kihasználni a napközben kellemes meleget.
okt. 11
21:36
Müller Cecíliaként olvasott híreket Krug Emília a Címlapsztori Extra adásában (Blikk)
.
okt. 11
21:36
Az idei ősz legklasszabb copfjai, amiket egyszerűen imádni fogsz! (Femcafe)
Idén ősszel a merész hajvágás mellett a copfok is előtérbe kerülnek, a gyönyörű és különleges frizurák ezúttal is rengeteg lehetőséget teremtenek számunkra személyiségünk kifejezésére.
okt. 11
21:36
Szijjártó Péter: Nem szabad engedni Észak-Korea nukleáris fenyegetőzését (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Park Dzsin dél-koreai külügyminiszterrel.
okt. 11
21:42
Összefog a gyermekbénulás felszámolására az unió és Bill Gates alapítványa (Infostart)
1,1 milliárd euróval támogatják a betegség elleni küzdelmet és a védőoltásokat.
okt. 11
21:42
A 8 legfontosabb webdizájn trend 2023-ban (ProfitLine)
Az idei év olyan megoldásokat helyezett előtérbe a honlapok területén, melyek megvalósításával a felhasználói élményt és elköteleződést is növeli lehet a honlapok látogatói közt.
okt. 11
21:42
A Skandináv lottó nyerőszámai a 41. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 41. játékhéten is. Lássuk, elvitte-e valaki a főnyereményt!
okt. 11
21:42
Egyszerűen felfoghatatlan, amit a Hamász terroristái Izraelben művelnek - Tovább nőtt a brit áldozatok száma (ATV)
Hivatalos szerdai brit adatok szerint tizenhét brit állampolgár halt meg vagy tűnt el a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásában.
okt. 11
21:42
Szijjártó Péter: Nem szabad engedni Észak-Korea nukleáris fenyegetőzését (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Park Dzsin dél-koreai külügyminiszterrel.
okt. 11
21:48
Kiderült, hol mond beszédet Orbán Viktor október 23-án (Blikk)
2022 után a kormányfő 2023-ban sem a fővárosban tartja ünnepi beszédét.
okt. 11
21:48
Szolidaritási istentiszteletet tartottak a Dohány utcai zsinagógában (ATV)
Szolidaritási istentiszteletet tartottak szerda este a Dohány utcai zsinagógában a Hamász által szombaton megtámadott Izraelért. Az eseményen részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.
okt. 11
21:48
Szentmártoni Norman sokáig a barátai előtt is titkolta, ki az édesapja (SzMo)
A musicalszínész elárulta, hogy a szülei mindig büszkék voltak rá, de mégis évekbe került, mire nem volt elégedetlen magával.

Keresés