Címét megvédve sorozatban harmadszor lett Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, miután második helyen végzett a Katari Nagydíj szombati sprintfutamán.
Azt írták: az Északkelet-Európát elárasztó hideg, sarkvidéki eredetű légtömegből Magyarország is kap "egy kis ízelítőt". Vasárnap hajnalban markáns hidegfront érkezik, amely néhány óra alatt át is robog az országon, átmeneti jelentős lehűlést okozva. Az előrejelzés szerint a front vonulása során sokfelé erős, főleg a front közvetlen környezetében
A másodszor adták át az EU Organic Awards díjait azoknak a magánszemélyeknek, szervezeteknek és vállalkozásoknak, akik vagy amelyek kreatív és innovatív tartós projekteket indítottak a biogazdálkodásban vagy bioélelmiszerek előállításában.
Jövőre a jegybanki előrejelzés szerint 10-11,2 százalékkal emelkedhetnek a bruttó bérek, ez 624-632 ezer forintos átlagot jelentene. Egy évvel később pedig újabb 7,4-8,7 százalékos növekedés várható. Fizetés-előrejelzés a Buksza blogtól a mostani kilátások alapján.
A legfrissebb hírek szerint legkevesebb 300 izraeli civilt gyilkoltak meg és több tucat embert ejtettek túszul a Hamász fegyveresei Izraelben. Már Joe Biden amerikai elnök is segítséget ígért a háború sújtotta országnak.
Újabb halottakat és sebesülteket találtak szombat este a Hamász fegyvereseitől megtisztított izraeli településeken, a Gázai övezet közelében a reggeli összehangolt támadás következményeként. Az izraeli mentők közlése szerint a halálos áldozatok száma már legkevesebb kétszáz, a sebesülteké pedig 1100.
Az LG Electronics (LG) sikeresen tesztelte a 6G terahertzes (THz) vezeték nélküli adatátvitelt és -vételt a 155-175 GHz-es frekvenciatartományban, 500 méteres távolságban. Az esemény jelentőségét az adja, hogy szabadtéri városi környezetben ez a táv rekordnak számít a 6G-kísérletek terén. Az LG U+-szal közösen végrehajtott tesztre szeptember elején
Összetört olajteknővel, de töretlen lelkesedéssel folytattuk utunkat, ráadásul egy olyan járműre szálltunk, amelyet korábban teljesen máshogy képzeltem el. A Barcelonát
Az izraeli miniszterelnök a televíziós beszédében Gázát a Gonosz városának nevezte, és azt mondta, rommá változtatnak minden helyet, ahol a Hamász rejtőzködik. Az arab terrorszervezet szombaton legalább 300 izraelit ölt meg, csaknem kétezren megsebesültek.
Elektromos aprító- és szecskázógépeket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Minden berendezést biztonságosnak találtak, de működés közben több elviselhetetlen zajt kelt. Az összesített eredmények alapján éppen a legdrágább végzett az utolsó helyen.
A 90-es évek az epikus drámákról és a bolondos vígjátékokról ismert évtized volt, azonban jó néhány horrorisztikus remekmű is született, amelyektől a mai napig borzongunk. A halloween közeledtével pedig elhoztunk négy klasszikust, amit érdemes lehet egy esős hétvégén megnézni.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megvizsgálja, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) a fogyasztók számára egyértelmű módon kommunikálta-e a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától alkalmazott díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket. A DIGI 2023. január 1-től – az általános szerződési feltételek mód
Miért vállalja valaki nagy örömmel, hogy lemondjon finom ételekről és italokról, illetve csak gyereknemzés céljából éljen szexuális életet? Többek között erről kérdeztük a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola oktatóját, Tasi Istvánt.
A globális kiesés rávilágít a távoli csapatok kommunikációs redundanciájának szükségességére. A kiesés ráébreszti a globális munkaerőt a távoli kommunikáció sebezhetőségeire.
Az idei költési szezonban immár harmadszor költött egy ugartyúk-pár a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén. A szakirodalom szerint hasonló esetre eddig még nem volt példa Magyarországon.
Azok a gyerekek, akik a szüleiket próbálják boldoggá tenni, felnőttkorukban mások érzéseit és vágyait a sajátjukkal szemben helyezhetik előtérbe.A másokat folyton magunk elé helyezés, amit az angol people pleasing kifejezés jelöl, gyakran a gyermekkorból ered, amikor a szülő igényeit lesi a gyermeke, és azokat szeretné kielégíteni.A szülők számos d
Baka Szilárd, ismertebb nevén Elvis a Való Világ második szériájában tűnt fel és hamar az évad egyik legemlékezetesebb karakterévé vált. A valóságshow-t követően számtalan felkérést kapott és évekig műsorvezetőként is tevékenykedett. Ám a legtöbb szereplőhöz hasonlóan hátat fordított a médiának és civil életet kezdett, saját tetoválószalonjában dol
A csaknem 76 milliárdos támogatás jó ötlet, de még szükség lenne változtatásra - mondta a napelemszövetség elnöke. A megjelent rendelet szerint a bruttó elszámolásba kerülő családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, a szövetség azonban négyről öt kilowattra emelné a telepíthető rendszerek teljesítményét. Az energetikai szakértő szerint viszon
Az Avtosztat szakportál tájékoztatása szerint Kazahsztánban a múlt hónapban 18 836 új autót adtak el, 61,5 százalékkal többet, mint tavaly júliusban. Az eladások oroszlánrészét a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek tették ki, 17 609 darabot adtak el belőlük. A teherautókból és buszokból 1227-et. Ha az év elejétől július végéig tartó idő
Carlos Sainz egyáltalán nem szokványos módon értesült a Pirelli gumiproblémáiról Katarban. A Ferrari spanyol pilótáját nagyon frusztrálta, hogy minderre a közösségi médiában kellett rájönnie. A Pirelli az első szabadedzés utáni vizsgálatait követően derült ki, hogy az egyedi piramis kerékvetők szerkezeti sérüléseket okoznak az abroncsokban. Az olas
Az Index értesülései szerint a testkamerák bevezetését megelőző tesztelés zajlik a BRFK-n. Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszék vezetője az InfoRádióban azt mondta, a testkamera minden rendőri intézkedés során segíthet az esetek lezárásban, és megakadályozhatja a rendőri túlkapások előfordulását is.
Átadták az elmúlt másfél évben mintegy 800 millió forintos fejlesztés keretében felújított nyolcsávos, műanyag borítású kaposvári atlétikai pályát szombaton.
A csaknem 76 milliárdos támogatás jó ötlet, de még szükség lenne változtatásra - mondta a napelemszövetség elnöke. A megjelent rendelet szerint a bruttó elszámolásba kerülő családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, a szövetség azonban négyről öt kilowattra emelné a telepíthető rendszerek teljesítményét. Az energetikai szakértő szerint viszon