A Föld magja vas- és nikkelatomokból áll, előbbiek pedig nagyon furcsán viselkednek a mélyben uralkodó extrém körülmények között, olyan, mintha valamifajta rapid randin lennének. #Föld #vasmag #földrengés #mágnesestér
Több mint két évtizeddel a Szívek szállodája debütálása után a rajongók még mindig elkötelezettek a hosszú ideje futó dráma iránt. Szeretik feleleveníteni a kevésbé ismert tényeket a sorozatról − beleértve a sok kis bakit, amiket a sorozat hét évada alatt elkövettek a készítők.Újabban egy téves sor zaklatta fel a rajongókat, ami "visszahozott" egy
Ukrajna szünetelteti a Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával szembeni panaszát, amelyet az ukrajnai gabonaimport korlátozása miatt nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). Inkább gyakorlati, kompromisszumos megoldást keresnek a probléma megoldására.
"A régi rendszerbe nem öntünk új pénzt. A MÁV-Volán csoportnak meg kell újulnia ahhoz, hogy alkalmas legyen a fejlesztési források fogadására és felhasználására, és csatlakoznia kell a Közép-Európában kiépülő nagy sebességű hálózathoz" – jelentette ki Nagy Bálint, az építési és közlekedési minisztérium államtitkára egy vasutas konferencián.
Az államtitkár szerint A viseletek és viseletkiegészítők régen és ma című kiállítás arról üzen, hogy "a népművészettől nem távolságot kell tartani, hanem a népművészettel együtt kell élni".
A film által a nézők beleláthatnak a művészek megfeszített munkájába: a próbákba, az előadásokba, a backstage titkos világába és az alkotók gondolataiba, érzéseibe is.
Az európai országokban egyre magasabb a nyugdíjkorhatár, és ez várhatóan Magyarországon is úgy fog változni, hogy azzal az emberek nem lesznek megelégedve.
Még idén korlátozhatják a Disney+ felhasználói fiókok megosztásának lehetőségét. Bob Iger, a Walt Disney Company vezérigazgatója augusztusban tájékoztatta a vállalat befektetőit, hogy a DIsney+ fiókmegosztás korlátozásának lehetőségeiről. Állítólag még idén kiderülhet a döntés, a változások pedig legkorábban jövőre jöhetnek, írja a Haszon.Iger elm
Cserpes Laura mindig is hangoztatta, hogy számára mennyire fontos a családja, illetve minden olyan érték, örökség, amit tőlük kapott. Most az egyik legkedvesebbet mutatta meg.
Nem kötelező a bikinifelső viselése, mindenki számára engedélyezett a félmeztelen úszás és a napozás Amszterdam uszodáinak medencéiben és a csatornákban, valamint mindenütt, ahol az úszás és a fürdés megengedett.
Hatalmas ládából kukucskált kifelé, így búcsúzott az otthonától, az odesszai állatkerttől Arseniy, a Rotschild-zsiráf. A település veszélyessé vált az orosz rakétatámadások miatt, így nem volt más választás: a hórihorgas állat egészen a Richter Safari Parkig robogott, hogy új, immáron békés életet kezdhessen.
Akár az alváshiány, akár egy meredekebbre sikerült éjszaka vagy a kedvenc romantikus filmünk nézése közbeni sírás miatt, mindannyian ébredtünk már felduzzadt szemekkel. Szerencsére van néhány módszer, amivel gyorsan le lehet vinni a puffadást. A puffadt szemek mögött számos ok állhat, többek között az alváshiány, a sok só vagy alkohol fogyasztása,
Az esküvői ruhatervező elmondta, mire kell figyelni az esküvői ruha vásárlásakor, és hogyan lehet elkerülni a rossz darabok megvásárlását."A legnagyobb hiba, ha nem érezzük magunkat kényelmesen a ruhában. És ez alatt nem csak az illeszkedést értem. Az érzés nagyon fontos számomra a ruháknál, valószínűleg azért, mert nő vagyok, aki más nőknek tervez
A csapattal huszadik helyezett Mészáros a vasárnapi selejtezős szereplésével olimpiai kvótát szerzett, így most nyugodtan tornázhatott, ráadásul több szeren már a teljes erősségű gyakorlatát adhatta elő.
Mióta Harry herceg és Meghan Markle Angliát a napsütötte Dél-Kaliforniára cserélte, a pletykák szerint a sussexi hercegnek van némi honvágya.Most egy szórakoztatóipari kommentátortól kapott szárnyra a hír, hogy Harry több időt szeretne Angliában tölteni, és Meghan ezt nehezen viseli.Harry herceg társasági élete jelentősen eltolódott az elmúlt évtiz
Az etióp kormány erősítette a segélyek nyomonkövetését és felügyeletét, emellett a változtatások között szerepel a jogosultsági regisztráció átalakítása.
Az amerikai elnök Commander, azaz "Parancsnok" nevű kutyája már több titkosügynököt is "megkóstolt", legutóbb alig egy hete. Egy tisztviselő állítása szerint az elnök korábbi kutyái is agresszív természetűek voltak.
Elindult a jelentkezés a Déryné Program jövő év első harmadévében megvalósuló előadásaira, a vidéki kulturális intézmények október 31-ig válogathatnak a hat új produkcióval bővült, csaknem száz előadásból álló repertoárból - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak - közölte a tőzsdén jegyzett informatikai társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A nagy és nehéz autók eladásai soha nem voltak ilyen magasak. Azonban az EU a villamosítás irányába halad, a hatékonyabb járművek pedig a SUV-k korának végét jelenthetik.