Satoshi Nakamoto a Bitcoin fehér könyvében úgy ismertette a decentralizált blokkláncok világát, hogy a tranzakciók pénzügyi intézmények beavatkozása nélkül mennek
Az Oroszország és Magyarország között lévő, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény részleges felfüggesztéséről a NAV és a Pénzügyminisztérium szakemberei foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat.
Riger János emblematikus alakja a magyar punknak. Az utóbbi időben amiatt támadják, mert többször a Carson Coma közelében tűnt fel. Antirasszizmus, Bede Zsolt és Lemmy is szóba kerül az Afterben.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán osztott meg fotókat arról, ahogy többekkel – köztük Zelenszkijjel – üdvözlik egymást Granadában az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója előtt.
Törökország visszavonta pályázatát a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokságra, így már csak Nagy-Britannia és Írország közös kandidálása maradt versenyben.
Szegeden beszélt a miniszter, aki korábban azt mondta: ha Hódmezővásárhelyen megválasztják Márki-Zay Pétert, akkor nem számíthatnak állami támogatásra.
Az állam sorra mondja fel azokat a megállapodásokat, szabályokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a közszolgáltatások kiszámíthatóan és jó minőségben működjenek Magyarországon. Az oktatás terén különösen szembetűnő ez - hívja fel a figyelmet Lannert Judit oktatáskutató. Írásában az állam - közoktatásból való - fokozatos kivonulásáról olvashatunk.
A korábbi 1 százalék helyett legújabb prognózisuk szerint 0,1 százalékos visszaesés lehet 2023-ban. A hazai GDP negyedik negyedéve csökken, a recesszió időben elhúzódó, de semmiképpen nem olyan mély, mint a 2008-09-es világgazdasági válság idején – nyilatkozta Horváth András, a pénzintézet vezető elemzője.
A gasztrocsatorna történetének egyik legnépszerűbb házigazdája több mint 10 év kihagyás után most újra autentikus roma ételeket mutat majd be a műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök a spanyolországi Granadában Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott kétoldalú tárgyalást csütörtök délelőtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök a spanyolországi Granadában Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott kétoldalú tárgyalást csütörtök délelőtt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Bankkártya helyett okostelefonnal és karkötővel is lehet majd készpénzt felvenni a K&H automatáiból (ATM) – jelentette be a pénzintézet. A bank tervei szerint hálózatában minden ötödik berendezés ilyen lesz majd az év végére.
A 15 ezer évvel ezelőtti magdaléni kultúra tagjainak maradványai különös vágás- és harapásnyomokat rejtettek, sőt egyéb bizonyítékok is alátámasztják a meglepő feltételezést.
A pedagógusok világnapja alkalmából az Egységes Diákfront az Országos Közös Akarat szervezeteivel közösen akciózott csütörtökön délután a Sándor-palota előtt.
Zsuzsa megalkuvó személyiség, de ő ezt nem bánta. Egyszer azonban elárulta a barátnőjét. Vannak döntések, amelyek megváltoztatják az egész életünket: de nem a sorsunkat, hanem azt, ahogy azontúl minden egyes nap önmagunkra gondolunk. És ez az érzés a legkevésbé sem a pozitívak közül való.
Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól.
A Nestlé Hungária Kft. kapacitásbővítő beruházásának nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön, ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy idén is megdőljön a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja Magyarországon - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
Katalin hercegné ismét bebizonyította, mennyire fantasztikus ember. A walesi hercegnéről köztudott, hogy szívügyeként tekint minden olyan társadalmi ügyre, amely az esélyegyenlőséget és az egyenjogúságot hivatott szolgálni. Ezúttal egy kerekesszékes rögbi meccsre látogatott el, és egy barátságos mérkőzés erejéig maga is beállt játszani.
Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb. A repce ára mindeközben 1,5 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Az orosz szaksajtó néhány hete kezdett cikkezni olyan esetekről, amikor a német vámhatóságok lefoglaltak az országba érkező orosz állampolgárok tulajdonában lévő gépkocsikat. A külképviselet szerint továbbra is regisztrálnak ilyen eseteket. A német hatóságok a külkereskedelmi törvény megsértését róják az érintett autótulajdonosok terhére. A jogszab
A Rally Hungaryval negyedik aszfaltos és idei nyolcadik, szezonzáró versenyéhez érkezik a 2023-as ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt az október 6-8. között megrendezendő nyíregyházi versenyről.
Angelina Jolie legutóbb 2010-ben forgatott a magyar fővárosban. Akkor A vér és méz földje című mozija készült, ami az Oscar-díjas színésznő első rendezése volt. Idén októbertől – a tervek szerint év végéig – ismét Budapestre teszi át székhelyét. Angelina Jolie nemrégiben nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy miért nem láthatta őt a közönsé
Kijev úgy döntött, hogy "szünetelteti" a Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával szemben az ukrajnai gabonaimport korlátozása miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát, mert megkísérel gyakorlati, kompromisszumos megoldást találni a probléma megoldására - közölte Tarasz Kacska gazdasági miniszter-helyettes, Ukrajna
A Ferencváros sportigazgatója még a Fiorentina elleni idegenbeli találkozó előtt adott interjút. Átigazolási mérleget vont, valamint szót ejtett többek között, Dejan Sztankovicsról, Lisztes Krisztiánról, Abu Faniról és Varga Barnabásról is.
Riger János emblematikus alakja a magyar punknak. Az utóbbi időben amiatt támadják, mert többször a Carson Coma közelében tűnt fel. Antirasszizmus, Bede Zsolt és Lemmy is szóba kerül az Afterben.
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek - mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleménye