A volt orosz elnök szerint jó lenne, ha egy polgárháború robbanna ki Amerikában, mert ez az egyetlen, ami megakadályozhatná, hogy más országokban konfliktusokat gerjesszen Washington.
Bár a listavezető Ferencváros a tizenhatodik másodpercben vezetést szerzett a Debrecen ellen, sőt szűk húsz perc elteltével már két góllal is vezetett, de a vendégek később egyenlítettek. A találkozót követően a hazaiak játékosa, Sigér Dávid értékelt a Sportal TV-nek.
A Fitch Ratings pénteki szektorelemzése szerint jóllehet az idei deficitcél minap bejelentett emelése "kihívást jelent" a 3 százalék alatti hiány elérése szempontjából, de a következő két évben így is csökkenésnek indul és az időszak végére 3 százalék alatt lesz a magyar államháztartási deficit. A nemzetközi hitelminősítő a jövő évtől stabil növeke
A múlt héten is szűk tartományban mozgott a hazai részvényindex, a vezető részvények közül az OTP és a Richter technikai képe inkább negatív, a Magyar Telekomé pozitív, a Molé pedig kétesélyes attól függően, hogy a 200 napos mozgóátlag meg tudja-e tartani a következő napokban.
"Fergeteges – Sissi legendája" - az Experidance tánctársulat előadásában. Az est a magyar virtus és tánc ünnepe, melyben az elegancia és a szépség ötvöződik a táncművészettel.
Az Egyesült Államok hadihajókat küld a Földközi-tenger keleti medencéjébe a Hamász Izrael elleni támadására válaszul, és már vasárnap katonai szállítmányt indított útnak - közölte Lloyd Austin védelmi miniszter.
Legyen szó egy későig elnyúló vacsoráról vagy néhány falat harapnivalóról éjfél környékén, bizonyára te is hallottad már azt, hogy lefekvés előtt nem célszerű enni. Mások viszont éppen azt állítják, hogy igenis van értelme és jó döntés későn enni. Nos, annyi biztos, hogy minkét állításban lehet igazság, de alapvetően jobb, ha nem késő este eszel, u
A szeptemberi tanévkezdést a szülők többsége alig várja, a gyermekek talán kevésbé, az iskolai zaklatást elszenvedők számára pedig ez egy kifejezetten nagy stresszel járó időszak. Kampány indul az iskolai bántalmazás megelőzéséért a H&S és a Hintalovon Alapítvány együttműködésében Minden ötödik tinédzser iskolai zaklatás áldozata – derül ki a P
Libanoni származású, két örökbefogadott kislányt nevelt fel, a feleségével is láthattad együtt a Monkban, és épp egy nagy visszatérésre készül. 70. születésnapját ünnepli a nagyszerű hollywoodi karakterszínész, Tony Shalhoub, akit egy adag róla szóló érdekességgel köszöntünk.
Az évszakok változásával együtt jellemzően változik a hangulatunk is. Van, akire alig van hatással a nyár elmúlása és az ősz megérkezése, másokat jobban megviselhet a váltás. De hogyan kapcsolódik a hidegebb idő a borúsabb hangulattal, és miért sincs mégsem veszve semmi, ha egyszer locsog-pocsog az időjárás? Ezekről kérdeztük Mráz Katalin pszicholó
2–2-es döntetlent játszott a Fradi és a DVSC a Groupama Arénában. Bár a Fradi már az első percben vezetett Marquinhos révén, majd Samy Mmae fejesével megduplázta a fővárosiak előnyét. A Debrecen mégis fel tudott állni a kétgólos hátrányból ezzel elloptak egy pontot az Üllői útról. A találkozót követően a vendégek támadója, Bárány Donát nyilatkozott
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Zlatan Ibrahimovic gyermekkora nem éppen a kedves családi hagyományokról híres. Svédországban, bevándorló szülők fiaként, szegénységben és diszharmóniában nevelkedett. Tinédzserként közel állt ahhoz, hogy elkallódjon, hogy felhagyjon még szenvedélyével, a focival is. Aztán mégis maradt a labdarúgásnál és sztárjátékossá nőtte ki magát. Már rég jelen
Palesztin fegyveresek rohamoztak meg egy izraeli fesztivált, amelyet délen, a sivatagban rendeztek meg a szukkó, vagyis a sátrak ünnepe alkalmából. A bulizók alig néhány órán át szórakoztak, mikor megtörtént, amire senki sem számított.
A szép őszi időszakot és ilyenkor kapható illatos, színes zöldségeket és gyümölcsöket kár lenne elpazarolni, elő hát a grillekkel és jöhet a sütés! Adunk pár ötletet, hogy mit készíts ebben a szép, de hűvösödő időben!
Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórt jelleggel, nagyobb eséllyel az ország északi felén lehet gyenge eső, záporeső. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. Az utóbbi tájegységünkön estefele északnyugatira fordul a légmozgás. A legma
A Máv-Volán-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében – az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – ezzel már pontosan 2500 új jármű emeli az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalát.
Idén első alkalommal került átadásra a HR-Revolution Díj. Az elismerést objektív mutatók alapján, a munkaerő megtartás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatok kapták.
A heti makroadatok mellett a héten zajlik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves közgyűlése Marrakeshben. A szervezet szokás szerint friss gazdasági előrejelzést publikál majd. Emellett elsősorban inflációs adatokra lesz érdemes figyelni, itthon és Amerikában is jön a friss statisztika, melyek akár piaci kilengéseket is okozhatnak.
Valld be nyugodtan, amikor reggel meghallottad az ébresztőórát, simán tovább aludtál volna. Ha ez történt, az több mint érthető. Ma 2023. október 9. hétfő van és új munkahét kezdődik.
Mint arról a Naphire.hu is beszámolt, legalább 260 holttestet találtak egy izraeli zenei fesztivál helyszínén a Hamász szombati támadása után. Most több videó is előkerült a helyszínről, amelyek azt mutatják, hogy a terroristák meggyilkolják és kirabolják a fesztiválozó fiatalokat.