Körülbelül 180 évvel ezelőtt még a legfényesebb csillagként tartották számon az Éta Carinaét, melynek elmúlt 21 évéről a Nasa tett közzé egy videót szeptember végén. A Chandra-űrtávcsővel készített felvételeken egy olyan robbanás utóhatásait láthatjuk, amelynek mértékét fel sem foghatjuk. Az Éta Carinae – mely Napunknál körülbelül százszor
A székelyföldi medvetámadásokról szóló film, Dénes Petra Szomszédok című alkotása nyerte a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle fődíját - írták az MTI-nek küldött közleményükben vasárnap a szervezők.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé - közölte Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook oldalán.
Indul egy 75 milliárd forintos keretösszegű támogatási program napelemek telepítésére és az energia tárolására, hogy segítse a családokat a zöldenergia felhasználásában.
Sharon Stone márciusban lett 65 éves, és egy tőle szokatlan fotóval ünnepelte meg születésnapját az Instagramon. A képet most kapta csak fel az internet népe.
Hónapok óta csökken a Fidesz népszerűsége, de ebből nem tud profitálni az ellenzék. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt utolérte a Momentumot, a Mi Hazánk Mozgalom már le is hagyta.
Guld Ádám médiakutató szerint a Z generáció tagjai valóban nehéz helyzetben vannak. Az elmúlt húsz év, ami a felnőtté válásukhoz kellett, nem kényeztette el őket. Nem csoda hát, hogy a jelenkor fiataljai feszültek, kiábrándultak és sokuknak nincs jövőképük. A mai fiatalok nem rosszabbak, mint mások, csak zaklatottabbak. Hogy miért? Erre kerestük a
A nyaranta jelentkező szélsőségesen forró időjárás számos országban okoz nehézségeket az emberek mindennapjaiban. A sokakat kínzó kánikula a munka világára is hatással lehet., beleértve az irodák kialakítását, a munkakörülményeket és a jogszabályokat is.
A való életben a 2015-ös Charlie Hebdo műveletben is részt vevő francia elit egységről szóló sorozat október második hetétől kizárólag a Direct One kínálatában lesz elérhetőA CANAL+ Original 2019 óta legnépszerűbb franciaországi bemutatóval büszkélkedő, vadonatúj rendőrsorozata, A brigád első évada október 9-én mutatkozik be Magyarországon a Direct
Éljen Rákosi! Hányszor viccelődtek vele szeretettel az elmúlt évtizedekben. S ő rászolgált arra, hogy tiszteljék. Rászolgált egykoron a játékával, a küzdőszellemével, és még inkább a klubhűségével.
Vállalatértékelés során a legtöbbször arra asszociálunk, hogy első lépésben a rendelkezésre álló üzleti tervhez építünk egy megbízható diszkontál cash-flow modellt, majd ezt követően lehet szó az eredményül kapott értéksáv megerősítéséről, érzékenységvizsgálatokról. Bár nem feledkezünk meg a terv aritmetikai és tartalmi ellenőrzéséről sem, a terv k
Szokásunkhoz híven októberben is elkészítettük az Mfor Nyugdíjas Árkosarat, mely meglehetősen felemás képet mutat a vizsgált termékek árának alakulásáról. Ám hiába javul összességében a helyzet, a nyugdíjak továbbra sem bírják el az elmúlt két év árrobbanását.
A vasárnap közzétett legfrissebb hivatalos adatok szerint több mint 2400 ember halt meg abban a heves földrengésben, amely szombaton sújtotta Afganisztán nyugati részét, jelentős károkat is okozva.
10 éve született meg az Aldi Magyarország első Facebook-bejegyzése, az áruházlánc ekkor kezdte meg közvetlen kommunikációját ezen a közösségimédia-platformon. Az Aldi profilján rendszeresen megosztott képes szóviccek sikerét jól mutatja, hogy aktuális és szellemes tartalmaira ma már mintegy félmillióan kíváncsiak, és számos poszt ikonikussá vált. A
A menstruáció nem néhány "nehéz nap", a ciklus pedig nem annyit jelent, hogy megtudjuk belőle, legközelebb mikor jön a "havibaj". A menstruáció női szupererő, és jó lenne, ha az utánunk következő generáció már így tudna tekinteni rá, mert több mindent meghatároz, mint gondolnánk.
Világszerte több mint 1 milliárdan használják a TikTokot, amely bizonyítja, hogy már túlnőtt azokon a sztereotípiákon, amely a “táncikálós” appot korábban övezte. Sok vállalkozás még mindig legyint erre az új közösségi média platformra, míg mások óriási sikereket érnek el. Az egyik hazai szállítmányozó vállalat menővé tette a kamionozást pusztán a
Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta azt az új kereskedelmi eszközt, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy reagáljon, ha az EU vagy a tagállamok gazdasági zsarolással szembesülnek olyan külföldi ország részéről, amely egy adott politika vagy álláspont befolyásolására törekszik. Az eszközhöz a legvégső esetben lehet folyamodni, és akk
Elindult a TECHference ipari konferencia és kiállítás jelentkezési időszaka, és most még kedvezményes áron lehet szakmai jegyhez jutni. Ezzel egy időben megjelent az előzetes program is, amiből kiderül, hogy fókuszában idén a gyártást találjuk, ezen belül fontos kérdésekkel és lehetőségekkel a mesterséges intelligencia, a fenntarthatóság, valamint
Sosem volt még olyan egyszerű leírni a Hautlence lényegét, mint most 2022-es újraaktivizálódásuk óta: különleges időkijelzéseket raknak TV formájú tokba. Ahhoz képest, hogy kevesebb, mint egy éve tért vissza újra…