A Montpellier–Clermont francia labdarúgó-mérkőzést a 93. percben megszakították, mert egy hazai szurkoló által bedobott petárda eltalálta a vendégek kapusát, a robbanás pedig megsebesítette Mory Diawot, akit hordágyon kellett levinni.
A szeretet ízei elnevezésű rendezvényén háromezer üvegnyi saját kezűleg készített lekvárt, savanyúságot, befőttet adtak át kárpátaljai és hazai nagycsaládosoknak.
A magyar sportban jól csengő neve mellett tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet Mizsér Márk, hogy 19 évesen felnőttvilágversenyen is bemutatkozhatott, és a kajak négyes vezérevezőseként Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Az olimpiai bajnok öttusázó, Mizsér Attila fia, akinek nagypapája, Mizsér Jenő is mesteredző volt, a családi hagyományokat m
Minden részében sikeres volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram, ezért felvetődött annak igénye, hogy legközelebb egész évben megtekinthető állandó kiállításként rendezzék meg annak egyes részeit - egyebek között erről is beszélt Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának e
Változóan felhős idő várható jövő héten, hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn alapvetően felhős ég várható, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórtan - nagyobb eséllyel északon - eshet gyenge eső, záporeső. A déli, délnyugati s
Kate Middleton mindössze egy dolgot tett annak érdekében, hogy soha ne keverje magát kínos helyzetbe, mikor épp Meghan és Harry, illetve több száz ember is a közelben van.
"A mese, amin hatszor sírt a mama" címen fut Tóth Flóráéknál egy film. Vajon melyik lehet az? Kitaláljátok? És a többi, a cikkben említett sírós film közül rátok melyik volt nagy hatással?
Az ősz beköszöntével a sütőtök szezonja is elérkezett. Az ilyenkor nagy népszerűségnek örvendő pumpkin spice latte pedig tökéletes ital az őszi, bekuckózós napokra. Az alábbi házi recepttel továbbá úgy marad ízletes a sütőtökös kávénk, hogy zabtejjel készül, így pedig a vegán étrendet követők, valamint a tejfehérjére érzékenyek is szabadon fogyaszt
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb piaci összeomlását szenvedi el az európai mézpiac: vannak olyan termelők, akik rövidesen felhagynak a méztermeléssel, mert nem tudják értékesíteni terméküket – mondta az InfoRádióban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter hozzátette: az Európai Uniónak haladéktalanul fel kellene lépnie a hamisít
Szombat hajnalban brutális támadást indított a Hamász nevű palesztin terrorszervezet Izrael ellen. A légitársaságok egymás után mondták le a zsidó államból, illetve oda induló járataikat, ami miatt rengeteg turista, köztük sok magyar is a közel-keleti országban ragadt.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Bő egy órával a Katari Nagydíj rajtja előtt műszaki hiba lépett fel Carlos Sainz autóján Katarban. A Ferrari megerősítette, versenyzőjük nem állhat rajthoz az éjszakai futamon.
Egyszerű és csábító megoldásnak tűnhet, hogy ha ízületi és izomfájdalmakkal küzdünk, elmegyünk a csontkovácshoz, aki néhány rántással helyre teszi a problémás testrészt. Nos, sajnos ez nem így van: sőt, a csontkovácsolás, más néven kiropraktika gyakran többet árt, mint használ, egyes esetekben pedig kifejezetten veszélyes.
A miniszter azt is közölte, hogy az adminisztráció értesült azokról a jelentésekről, amelyek a támadások során meggyilkolt vagy elfogott amerikai álampolgárokról szólnak.
A St. Vincent és a Grenadine-szigeteki Vitorlás Szövetség Nagy-Britannia vitorlásközösségével gyakorlatias megoldást dolgozott ki a vitorlázás fenntartható fejlesztésére. A projekt azért is különleges, mert a feltörekvő nemzetek számára teremti meg az előrelépés lehetőségét. Az egész az Svg Vitorlás Szövetség elnöke, Jenny Trumble és az Egyesült Ki
Az elmúlt hétvégén megrendezett Európai Madármegfigyelő Napokon hazánk a megszokott módon jó eredménnyel zárt. Idén egy első, egy második és egy negyedik helyezést értek el a hazai megfigyelők.
Marics Peti néha talán túlságosan vidám, és még a nehéz munka közepette sem mond le a mókázásról. Épp a Dancing with the Stars műsorára készül táncpartnerével, aki még videófelvételt is készített az énekes legújabb csínytevéséről.
Németország rendíthetetlenül kiáll Izrael mellett - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Izrael elleni támadásával kapcsolatban.
A korábbinál is többen pályáztak az idén megújult Effekt 2030 díjra, melyet példaértékű Esg megoldásokkal nyerhettek el a hazai piacon működő vállalatok. Az erős mezőnyben – a szakmai zsűri döntése alapján – az Ikea, a Procter & Gamble és az Erste Bank érdemelte ki a díjat, míg a Kulcs-Soft és a Bio-Fungi kkv-különdíjban részesült. Az idei közönség
A lábujjhegyen járás káros vagy sem? - teszi fel sok aggódó szülő a kérdést, amikor gyermeke gyakori "lábujjhegyezésével" szembesül, azaz amikor a kisgyermek elkezd felállni, lépegetni, de nem teszi le a sarkait, lábujjhegyen tartja magát. Tyukász Brigitta szegedi gyógytornász-fizioterapeuta, baba-mama jóga oktató szerint egyre nagyobb fi
Nyáron már harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan Magyarország a műanyagmentes júliushoz. Tavaly a hazai piacon elsőként vezették ki az egyszerhasználatos műanyagzacskókat, az úgynevezett rollbageket az áruházakból, az idei kampányban pedig egy papírtáska-tervező dizájnpályázatot hirdettek meg a fenntartható életmód népszerűsítésére. A pályaműv
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Keresztényüldözés, etnikai tisztogatás, nemzeti tragédia– így jellemezte az örmény oldal a villámoffenzívát, mely tíz hónapos blokád után tömeges exodussal zárhatja le Hegyi-Karabah státuszát.