Magyarország 1990 óta 37 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátását, de a közlekedés területén még van lehetőség a további csökkentésre - mondta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budaörsön, ahol átadták a Porsche Hungaria által létesített MOONCITY elektromobilitási tudás- és élményközp
A Szingli vagy svindli című műsorban az egyik szereplő nemrég elárulta, számára minden, ami az ölelésen túlmegy, már a megcsalás kategóriájába tartozik. Erre reflektált Tápai Szabina is, aki megosztotta a témával kapcsolatos tapasztalatait.
Magánszemély és autószerviz is bukott hamis autódiagnosztikai eszközökkel és illegális szoftverekkel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőriztek.
Sikeresen zárult az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem közös, több mint másfél milliárd forintból megvalósult projektje, amelynek célja egy önálló értékesítésre is alkalmas elektromos meghajtású autóbuszalváz-család létrehozása volt - közölte a járműgyártó vasárnap az MTI-vel.
A nemzetközi áruházláncok a bolti munkatársaiknak folyamatos szakmai fejlődést biztosítanak, emellett az utánpótlás-nevelésre is kiemelt figyelmet fordítanak.
Érdemes lesz harcolni a Rally Hungary győzelméért az ERC értékelésben, hiszen a győztes egy igen értékes és különleges díjat vehet át vasárnap délután.
Közel 7000 gyerek él ma gyermekotthonban, drasztikusan magas a hiányzó nevelőszülők száma. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az SOS Gyermekfalvak kampányával. Szombaton lesz az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.
A dél-ukrajnai Odessza megyében Duna melletti kikötői létesítményeket és egy gabonasilót ért orosz dróntámadás péntek hajnalban - közölte az ukrán déli műveleti parancsnokság.
Pártja tiltakozásának sikereként és támogatottságuk növekedésének eredményeként értékelte Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy "meghátrált a Fidesz a vendégmunkások importjában".
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Unhcr) két – egy a felnőttek és egy a fiatalok számára készült – kiadványa gyakorlati, a valós életből vett példákon keresztül mutatja be a menekülteket fenyegető online veszélyeket és védelmi stratégiákat. Az NMHH által fenntartott Internet Hotline tájékoztató és segítségnyújtó szolgálat munkatársai a bejelentésk
A kormányfő szerint a tervezet kidolgozása során az unió "összejátszott" Donald Tusk volt lengyel miniszterelnökkel, az Európai Tanács korábbi elnökével.
Tóth Andi sosem vetette meg a szexisebb ruhadarabokat. Legújabb szettje deja vu érzést kelt, öt évvel ezelőtt ugyanis J.Lo pont egy ilyenben állt színpadra.
Az üzletember Marics Petivel, Krausz Gáborral, Simon Kornéllal, T. Dannyvel pózolt a Dancing with the Stars apropóján, a kommentelők nem kímélték őket.
Karácsony szerint a vezetők azért jogosultak a prémiumra a cégeik súlyos pénzügyi helyzete ellenére, mert teljesítették az ehhez szükséges konkrét vállalásokat.
Az Európa Parlament olyan tervezeten dolgozik, amely gyökeresen megváltoztatná az Európai Unió működését. Az egyhangú döntéshozatalról áttérnének a többségire, vagyis minden uniós ügyben, elég lenne a többség egyetértése. Megszűnne a tagállamok vétójoga is.