2023. október 5. csütörtök

okt. 5
0:25
Megtámadták az AfD vezetőjét (Magyar Nemzet)
Az Alternatíva Németországért (AfD) párt politikusa egy kampányeseményen vett részt.
okt. 5
0:25
Béremelés: 2023-as tények, 2024-es lehetőségek (Üzletem)
2023-ban a kötelező béremelésen kívül a cégek 60 százaléka nem emelte munkavállalóinak bérét, minden negyedik cégnél viszont legalább 10 százalékos béremelés történt a januári emelésen felül – derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet közös felméréséből.
okt. 5
0:25
Lady Gagának nem kell fizetnie annak a nőnek, aki részt vett kutyái elrablásában (Telex)
A nő visszaadta a kutyákat, majd a félmillió dolláros nyomravezetői díj háromszorosát követelte.
okt. 5
0:25
Honvédelmi miniszter: Higgyük el végre, hogy erős nemzet vagyunk! (Telex)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Demokratának a magyar gazdaság motorjának új hengeréről és a rossz állapotban lévő európai hadiiparról is beszélt.
okt. 5
0:25
Csodálatos dolgokat művel a forint, most rohanjon eurót váltani (naphire.hu)
Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
okt. 5
0:29
Megtámadták a német szélsőjobb vezetőjét, kórházba kellett szállítani (444.hu)
Egy kampányeseményen esett össze.
okt. 5
0:29
Forró téma Szekszárdon: keresik, ki fejezze be az uszodát (vg.hu)
Új kivitelezőt keresnek a beruházáshoz.
okt. 5
0:29
A Coop népszerű édességét hívja vissza a Nébih: aki vásárolt belőle, ne fogyassza el! (Life)
Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt az Urban Édesipari Kft. (Budapest) többféle Coop mézes puszedlit hívott vissza a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
okt. 5
0:29
Rijádba látogatott az izraeli távközlési miniszter (Magyar Hírlap)
Karai a második izraeli miniszter, aki mostanában a királyságba látogat.
okt. 5
0:29
Ismét a baloldal próbálkozhat kormányt alakítani Spanyolországban (Mandiner)
Miután a jobboldal nem tudott többséget szerezni, VI. Fülöp király megbízta Pedro Sánchezt a kormányalakítással.
okt. 5
0:29
Váratlan meglepetés: Figyelmeztette az Orbán-kormányt a német nagykövet (Nyugati Fény)
Erős üzenetet küldött.
okt. 5
0:29
Azbej Tristan: Meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Csádban (Magyar Nemzet)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint meg kell előzni, hogy menekültáradat induljon Európa felé.
okt. 5
0:29
Az ecuadori munkavállalási engedélyek és a Maldív-szigetekre utazó diplomaták vízummentessége is fontosabbak Svédország NATO-csatlakozásánál (Telex)
Az országgyűlés a jövő héten sem tárgyalja a 15 hónapja terítéken lévő ügyet.
okt. 5
0:29
Nemet mondott a FIFA a szaúdiaknak, nem lesz vb a királyságban 2030-ban (naphire.hu)
A FIFA Tanácsa kulcsfontosságú döntéseket hozott a 2030-as és a 2034-es FIFA világbajnokságról.
okt. 5
0:33
Lefoglalt iráni lőszerrel támogatja Ukrajnát Washington (vg.hu)
Több mint egymilliós darabos fegyverszállítmányt küldtek Kijevnek.
okt. 5
0:33
Victoria Beckham könnyek között vallott férje állítólagos viszonyáról: élete legborzalmasabb időszaka volt (Life)
David Beckham őszinte dokumentumfilmben vallott életéről, nemcsak a sikerekről, de a bukásokról is. Így természetesen arról az időszakról is, amikor állítólagos viszonyáról beszélt az egész világ.
okt. 5
0:33
Az EP felszámolná a roma gyermekek tartós iskolai szegregációját (Magyar Hírlap)
A nemzetközi jog azt diktálja, hogy minden gyermeknek, köztük a roma gyermekeknek is egyenlő és ingyenes oktatási lehetőségekhez kell jutniuk.
okt. 5
0:33
Hibát hibára halmoz a kormány (Mandiner)
Tizenhárom év kormányzás után a Fidesz rájött, hogy fizetőképes kereslet nélkül nincs gazdasági növekedés.
okt. 5
0:33
Videóval: Népszerű művészek leszaggatták a könyvekről a kormány ukáza miatt felhelyezett fóliákat a Libriben (Nyugati Fény)
Jelezték, a törvény célja az uszítás és a megfélemlítés.
okt. 5
0:33
Halálos baleset Győrnél, gyerekeket szállító busz karambolozott az M4-esen (Magyar Nemzet)
Országos baleseti hírek.
okt. 5
0:33
Matolcsyék hosszú közleményben ostorozzák Parragh Lászlót (Telex)
Gyenge szövegértés, hamis kritika, félreértések, tájékozatlanság – néhány jelző az MNB reakciójából.
okt. 5
0:33
Szörnyű baleset történt a fővárosban, biciklist sodort el a villamos (naphire.hu)
A baleset szerda délután történt Budapesten, a Kálvin tér közelében.
okt. 5
0:36
Látogass el az Első Zuglói Gombafesztiválra! (Metropol)
Számos izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat, akik betekinthetést kaphatnak a termesztett és a vadgombák világába.
okt. 5
0:37
Erősen zártak az amerikai részvénypiacok (vg.hu)
Pozitív volt ma a hangulat Wall Streeten.
okt. 5
0:37
A világ első smink nélküli szépségversenyét egy fogászati asszisztens nyerte - Fotón a természetes szépség (Life)
A 26 éves Natasha Beresford fogászati asszisztens fejére került a korona a világ első smink nélküli szépségversenyén.
okt. 5
0:37
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer (Magyar Hírlap)
Az újrafeldolgozott hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt 2010 óta.
okt. 5
0:37
Ceglédi Zoltán nem hiszi el a Medián számait (Mandiner)
A politikai elemző szerint a közvélemény-kutatók a jelenleg használt módszertannal "nem képesek a valóságot bemutatni".
okt. 5
0:37
Kilenc éve nem látott fordulat: Az ukránok behatoltak az oroszok által 2014-ben bekebelezett félszigetre (Nyugati Fény)
Nem nagyon hoznak ilyesmiket nyilvánosságra.
okt. 5
0:37
Megvertek egy 11 éves diákot a tornaórán, aztán az édesanyjára is rátámadtak Érden (Magyar Nemzet)
A fiúnak majdnem leszakadt a lépe, kórházba kellett vinni.
okt. 5
0:37
Egy Libriben "szabadítottak ki" fóliából könyveket a Budapest Pride szervezői (Telex)
A fólia árát szerették volna megtéríteni, de a boltvezető nem tartott rá igényt.
okt. 5
0:37
Egy valamiben egyetért Orbán Viktor és a DK (naphire.hu)
A miniszterelnök és az ellenzéki párt is megemlékezett az állatok világnapjáról.
okt. 5
0:41
Minden korábbinál aktívabbak a civilek a háború sújtotta Ukrajnában (vg.hu)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta jelentősen megnőtt a jótékonysági szervezetek száma.
okt. 5
0:41
Egykori tanára vallott Karikó Katalinról: "Már diákkorában kiemelkedett a társai közül" (Life)
Elsők között értesült Karikó Katalin Nobel-díjáról volt tanára, Tóth Albert, aki megszerettette a kutatóbiológussal a biológiát. Elmondta, már gimánziumban kiemelkedett társai közül Katalin, akiben az is a csodálatos, hogy a szüleitől örökölt értékrendjét, vagyis a tisztességet megtartotta.
okt. 5
0:41
Lejárhat az emberi jogi visszaéléséket vizsgáló ENSZ-testület mandátuma Etiópiában (Magyar Hírlap)
Az országban dúló polgárháborúban ezrek vesztették életüket, az elkövetett bűncselekményekkel pedig a felek egymást vádolják.
okt. 5
0:41
Karikó Katalin olyan sokat tett a magyar nőkért, mint Puskás Ferenc a magyar fociért (Mandiner)
Nincs okunk, jogunk a kalapunkra tűzni a sikerét, ugyanis ezek idegen tollak.
okt. 5
0:41
Január 1-jén indul a kötelező visszaváltási rendszer, megjelent a rendelet (Magyar Nemzet)
A kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra.
okt. 5
0:41
Októbertől nem derül ki, hogy hány tanár hiányzik a rendszerből (Telex)
Az Oktatási Hivatal szerint a kérdés jogszabályalkotói hatáskörbe tartozik.
okt. 5
0:42
Szabálytalanságok miatt több millió forintos bírságot szabtak ki távol-keleti üzletekre (ProfitLine)
Profilt váltó, átalakuló tulajdonosi szerkezetű távol-keleti üzleteket ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a mulasztó vállalkozásokra több millió forintos bírságot szabtak ki.
okt. 5
0:42
Szubjektív – megnyílik Keleti Éva fotókiállítása (Metropol)
"Eltelt egy év, és ahogy azt tavaly ilyenkor megígértem, egy teljesen új kiállítással jelentkezem."
okt. 5
0:45
Megtörtént a kormányzati bejelentés: januártól minden megváltozik a boltokban – indul a kötelező visszaváltási rendszer (vg.hu)
Szerda este megjelent a kormányrendelet, jövő év elejétől kötelező visszaváltási rendszer működik majd az országban.
okt. 5
0:45
A férfi menopauza valóban létezik? A szakértő elárulta, mit lehet tudni róla (Life)
A férfi menopauzáról beszélt egy szakértő: elárulta, valóban létezik-e.
okt. 5
0:45
A címvédő Manchester City a Leipzig otthonában is nyert (Magyar Hírlap)
Az angol bajnok így már 16 meccse veretlen európai kupaporondon.
okt. 5
0:45
Megjelent a rendelet a kötelező visszaváltásról (Mandiner)
Ötven forint lesz az egységes díj.
okt. 5
0:45
Magyarjai nélkül nem boldogult a címvédővel a Leipzig a BL-ben (Magyar Nemzet)
A Newcastle kiütötte a Paris Saint-Germain-t, az Atlético Madrid nehezen fordított a Feyenoor ellen.
okt. 5
0:45
Ne igyanak energiaitalt a 18 év alattiak? Akkor kólát se igyanak! (Telex)
A Magyar Energiaital Szövetség kettős mércét lát, a gyermekorvosok örülnének a tiltásnak.
okt. 5
0:54
Rocktörténeti Szalon - Vendég: Bon-Bon együttes (Metropol)
Az esemény házigazdája B. Tóth László.
okt. 5
1:12
Újabb bukkanó az úton (ProfitLine)
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei nyolcadik hónapra vonatkozóan.
okt. 5
1:15
Tölthető hibridek – Ez a legjobb zöldítési technika? (NRGreport)
2012-ben landolt az első PHEV a piacon. Az általuk elért fejlődés igen látványos. Ezek a masinák mentik meg a világot?
okt. 5
1:21
Optikaitermék-készítő szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Az optikaitermék-készítő szakma olyan fiatalok számára ajánlott, akiket érdekel az optika világa, a látást segítő eszközök gyártása, a távcsövek készítése.
okt. 5
1:42
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom csökkent az előző évi időszakhoz viszonyítva (ProfitLine)
2023. augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés