Elhagyta a Fehér Házat Joe Biden elnök Commander nevű német juhász kutyája, mivel már több alkalommal előfordult, hogy megharapta az ott dolgozókat, köztük legutóbb az elnök egyik testőrét.
A magyarok egy része továbbra is túl magasnak tartja az elektromos kocsik árazást, míg másokat a hazai napelem- és zöldenergiaprogram aktuális bizonytalanságai tartanak vissza a vásárlástól.
Míg Carlos Sainz a szezon második felében a Ferrari vezérpilótájává lépett elő, addig Charles Leclerc válaszút előtt áll. A Scuderia a nyári szünet után új lendületet vett, ám a monacói versenyző helyett a spanyol lépett elő, és "vette vállára a csapatot." Szingapúrban a 29 éves pilóta nyerni is tudott, így a Red Bull versenyzőit leszámítva
Bár a legújabbkori Ferencvárossal kapcsolatban azonnal Varga Barnabástól esünk hasra, érdemes megemlékezni a mögötte keményen dolgozó kisemberekről, akik a Varga-féle gólmanufaktúrában az előkészítéssel foglalkoznak. A nyáron érkezett Abu Fani pedig ebben (is) kiemelkedő.
Továbbra is megoldatlan az ukrán gabonaimport ügye, amelyben uniós szintű megoldás hozhat csak enyhülést – véli Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke következetlennek tartja az uniós gyakorlatot az ukrán ketreces tojásimport esetében is, mondván: a tartásmód betiltása csak ideiglenesen került le a brüsszeli döntéshozók napire
Az idei év várhatóan még a turisztikai csúcsesztendőnek számító 2019-eshez képest is jobb lesz, köszönhetően a magyarok töretlen utazási hajlandóságának - leginkább külföldre. A piacvezető utazási iroda immár Ománba is indít charterjáratokat novembertől.
Gelencsér Tímea műsorvezető, sportoló alakját bárki megirigyelhetné, nincs olyan stílus, ami ne állna neki jól. A GLAMOUR-napok arca most elárulja, hogyan őrzi meg az alakját, és beavat mozgásra fókuszáló szokásaiba is.
Mai vendégem Gandera Balázs, aki a Műegyetemen diplomázott elektronikai mérnökként, majd tanult a Harvard Business Schoolon és a Ceu-n is. Jelenleg az Intren ügyvezetője. Beszélgetésünk apropója az a téma, amelyet a szeptemberi Mesterséges intelligencia konferenciánk kerekasztal-beszélgetésében körüljártunk: hogyan alakítják át az Ai megoldások a
Első alkalommal adták át az állatvédelmi szakmai díjakat az Állatok világnapja alkalmából: az év állatvédő állatorvosa, jogásza, állatkerti szakembere, civile és közéleti személyisége kategóriában tíz díjazott vehetett át elismerést szerdán Budapesten, az Igazságügyi Minisztériumban.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben az EP-képviselők a légitársaságokra nézve kötelező, a kézipoggyászok méretére és az árára vonatkozó egységes előírásokat előíró uniós jogszabály elfogadását szorgalmazták…
2023. augusztus 30-án, küldetésének 899. marsi napján a Nasa Perseverance űrszondája a Jezero-kráter felfedezése közben porördögöt észlelt. A rover egyik navigációs kamerája (NavCam) által készített képekből pedig videót készítettek, amit most tett közzé az űrügynökség.
A 26. születésnapját múlt szombaton ünneplő pilóta ellentmondást nem tűrő magabiztossággal és fölénnyel teljesített az idei szezonban, melynek során rekordot is döntött: ő lett az első az F1 történetében, aki egy idényen belül sorozatban tíz futamgyőzelemig jutott. Az már az első néhány világbajnoki futamon látható volt, hogy nagyon nehéz lesz bárm
Bajban a magyar e-kereskedelem, jönnek a régiós titánok, és nehéz olyan tempóban nőni, mint korábban a covid alatt. Akkor mégis, mi ez a webshop, ami tavaly meg tudta duplázni a forgalmát, nemrég pedig újabb márkát kebelezett be? Ajánló az októberi Forbesból.
Sokkal több férfit léptetnek elő a munkahelyükön, mint nőt, pedig a nők is szeretnének vezetők lenni – írja egy friss tanulmányra hivatkozva a Bloomberg.
A digitális jegybankpénzről szóló cikksorozatunk második részében az újfajta pénz-forma és a monetáris politika, illetve az infláció összefüggéseit mutatjuk be. A digitális jegybankpénz kényelmes használatából és potenciálisan kamatot fizető jellegéből adódóan elősegítheti a piaci árak stabilizálását.
Első alkalommal adták át az állatvédelmi szakmai díjakat az Állatok világnapja alkalmából: az év állatvédő állatorvosa, jogásza, állatkerti szakembere, civile és közéleti személyisége kategóriában tíz díjazott vehetett át elismerést szerdán Budapesten, az Igazságügyi Minisztériumban.
Vezető, alkalmazott, vállalkozó, civil önkéntes, pályakezdő vagy a csúcson lévő profi sem védett a kiégéstől. A magyar munkavállalók mentális állapota romlik, a burnout veszélye ott lebeg sok szervezet feje fölött. Az egyéni felelősség mellett a vezetőknek és a HR-eseknek is jut feladat, nemcsak a hatékonyság, de a szervezeti jóllét megmentésében i
Csökken az érdeklődés hazánkban a dízelek iránt, az eladási listákat pedig továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik hazánkban, olyannyira, hogy az év első felében a forgalomba helyezett új autóknak már a 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral - közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.
Január elsejétől a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, párhuzamosan pedig megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is - jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján. Az energiaügyi miniszter ismertette, hogy nettó 5 forint körüli á
Novembertől indonéz és fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak az ArrivaBus Kft. által üzemeltetett járatokon Budapesten. A külföldi járművezetőket munkaerő-kölcsönző cégen keresztül alkalmaznák – tudta meg a Népszava. A lap által megkérdezett szakemberek szerint nem biztos, hogy ez az olcsóbb megoldás.
Rendkívül pozitív lépés és kiemelkedően jó hír minden szülő és egészségügyi szakember számára, hogy a kormány mérlegeli a 18 év alatti fiatalok számára az energiaitalok betiltását - írta a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A Rally Sprint Bajnokság utolsó idei versenye november közepén a legendás Remeterét-Árpádtető szakaszon kerül megrendezésre. A Bázis Bau Rallyn mindkét irányba teljesíteni kell a gyorsaságit.
Klímabiztos és pénztárcabarát tippek a szakértőtől. A csapadékban gazdag nyár után azt gondolhatnánk, hogy idén őszre helyrebillent a természet egyensúlya. A látszat azonban csal, hiszen a felszín alatt korántsem rózsás a helyzet: az utóbbi években Békés megyében például nyaranta a talajvízszint 3 méterrel csökkent. Magyarország „kiszáradása” számo