A 2023. évi fizikai Nobel-díjat Krausz Ferenc, Pierre Agostini, és Anne L'Huillier kapta „az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért” – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 3-án.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Újra itt van az ősz legkülönlegesebb fesztiválja, az UH Fest. Október 2-a és 8-a között elhajózik a fősodrástól távol eső vizekre, és ezúttal is megmutatja, hogy akad hely az underground sűrűjéből szemező, konvencionális zenéken és a beszűkült gondolkodáson bátran túllépő fesztiválnak a főváros kínálatában!
Az OTP Bank ügyfeleinek küldött tájékoztatása szerint holnap, vagyis október 6. 14.00 és 24.00 óra között valamint október 9-én 00.00-tól október 10-én 08.00-ig a lakossági hitelszámla-vezető rendszer nem lesz elérhető karbantartás miatt. Ezen túlmenően fejlesztési okokból október 6-a 23:00 óra és október 8-a 23:59 óra között a befektetési szolgált
Továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik az eladási listát Magyarországon: az első félévben forgalomba helyezett új 53 500 autónak már 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez az arány négy évvel korábban még mindössze 7 százalék volt. A tisztán benzinesek 39, a dízelesek pedig csupán 12 százalékos részaránn
Szeptemberben véget ért az öt hónapig tartó hollywoodi írósztrájk, miután a szervezetek megállapodták a filmstúdiókkal és a streaming-szolgáltatókkal. Bár a
Az Egyesült Államokon múlik, hogy megvásárolhatja-e Törökország a legmodernebb F1-6-os harcirepülőket. Svédország NATO-tagságának török támogatása azonban csak ezután képzelhető el. Az idő azonban Ankarát, Washingtont és Brüsszelt egyaránt sürgeti.
Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Fiorentina futballmeccs helyszínén csütörtökön Olaszországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A Universal Music Group (UMG) 2023 év végén kivonul a magyar piacról, és megszünteti a hazai előadók terjesztését, kiadását. A jövőben hazánkban csak a nemzetközi előadókkal foglalkozik. Ez azt is jelenti, hogy a cég budapesti irodáját is leépítik, az eddigi 10-15 fős stábból csak páran maradnak pénzügyi és marketing területen- írja a Telex.
Jó hangulatban telt a kereskedés Ázsiában ma reggelt, ezt követően pedig Európában is kisebb pluszban indult a nap a tőzsdéken. A határidős részvényindexek alapján Amerikában minimális elmozdulásokra van kilátás. Gazdasági események szempontjából ma elsősorban a külföldi hírekre kell figyelni. Németországból a kiskereskedelmi eladások alakulására
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hat órakor 387,16 forinton jegyezték az előző esti 387,56 forint után. A dollár jegyzése 367,74 forintra csökkent 368,37 forintról, a svájci franké viszont 402,52-re
Tovább nőtt az autók átlagéletkora Magyarországon, az utakon egyre több az idős, esetenként veszélyes állapotú autó – hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a cég idézi a KSH szeptember végén publikált adatát, amely szerint 15,6 évre nőtt a személygépjárművek átlagos kora a 2022. decemberi 15,4 évről. A magyar ut
A szervezet felhívta a figyelmet, hogy az energiaitalok "extrém magas koffein- és cukortartalma komoly veszélyt jelenthet a fiatalabb generáció számára".
Nemcsak a nyilvánosság, hanem még a szakszervezet sem fogja tudni követni, mekkora az aktuális tanárhiány. Az Oktatási Hivatal a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát, így nyomon követhetetlen lesz a szakszervezet számára is, mennyi hely betöltetlen. Az Oktatási Hivatal szerint ők nem illetékesek a kérdésben, a dö
Kutyabarát közpark létesítését tervezi Balatonfüred. A hatezer négyzetméteres területet bekerítenék, felújítanák a zöld felületet, mintegy száz fát ültetnének és parkolót, köztéri világítást, a kutyák számára pedig itatót alakítanának ki.
Két tűzoltó és egy idős férfi meghalt egy lakóépület beomlásában a kubai főváros, Havanna óvárosában - közölte helyi idő szerint szerdán a belügyminisztérium.
Megállapodást kötött a SAIC Motor és az AutoWallis Csoport, melynek alapján a jövőben a magyar vállalat lesz az MG márka alkatrészkereskedelmi szolgáltatója a régió 13 országában.
Tovább nőtt az autók átlagéletkora Magyarországon, az utakon egyre több az idős, esetenként veszélyes állapotú autó - hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto.
Egy ideig még biztosan növekedési sztori marad a Gloster, a részvénypiaci árfolyam alakulása a cégvezető szerint olyan, mint amikor a repülő már hangsebességgel halad, de a durranást még nem lehet hallani.
Giorgia Meloni meggyőződése, hogy a biztonságos országokból érkező menedékkérőket zárt, őrzött létesítményekben kell elhelyezni mindaddi, amíg ellenőrzik, hogy jogosultak-e a menekültstátuszra.