Közzétette legfrissebb gyorsjelentését a brit energiaóriás BP: a vállalatcsoport harmadik negyedéves nyeresége bár megugrott az előző időszakhoz képest, de elmaradt az elemzői várakozásoktól, mivel a gázkereskedelmi üzletág gyenge eredménye kioltotta az olajkereskedelmi ág erős teljesítményét.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5045-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4233-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
A vállalati felelősség és fenntarthatóság olyan témakörök, amelyek napjainkban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A sorjázó külső szabályozások (EU, nemzetközi szakmai követelmények, keretrendszerek) pedig még inkább arra ösztönzik a
Az idén szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,5 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 7,8 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,5 százalékkal csökkentek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gazdasági információk tekintetében ma nagy adatdömping érkezik: jön az eurózóna infláció és GDP is. A kontinens gazdasága lassan egy éve stagnál, és a harmadik negyedévre vonatkozó várakozások sem ígérnek jót; de a gyenge gazdaság segít-e letörni az inflációt? Erre is megkapjuk a választ, hiszen rögtön közlik az októberi inflációs számokat is az eu
Határérték feletti kadmium miatt a Spar visszahívta az általa sajátmárkásként forgalmazott egykilós B minőségű rizst. A termék fogyasztása különösen a dohányosokra lehet veszélyes.
Emmanuel Macron francia elnök és Laurence Boone uniós ügyekért felelős miniszter egy olyan kampány élére állt, amely az Európai Unión belüli összeférhetetlenségi szabályokat szigorítaná, valamint átláthatóbbá tenné az intézményrendszer működését, hogy visszaszorítsák a korrupciót. Párizs arra ösztönzi a többi uniós tagállamot, hogy támogassák egy f
Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. A központi ünnepség, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (Meöt) szervez, délután 5-kor kezdődik a Városligeti fasor és a Bajza utca találkozásánál lévő Reformációi emlékparkban.
Amikor egy nagy snackgyártó ismétlődő meghibásodást tapasztalt a vágósorok csapágyaiban, az NSK Life-Lube® csapágyegységekre történő átállás 130 000 eurót meghaladó megtakarítást eredményezett, elsősorban a termeléskiesés megszüntetésének köszönhetően. A gyártási idő létfontosságú a feldolgozóiparban, így az élelmiszer- és italgyártásban is. Ebben
Irán "több fronton" is súlyos következményekre figyelmezteti Izraelt, ha nem állítja le a Gázai övezet könyörtelen bombázását. Teherán eddig a megbízottjain keresztül folytatott alacsony intenzitású összecsapásokat választotta, amelyek egyelőre nem veszélyeztetik a rezsim túlélését. Káncz Csaba jegyzete.
A jelenlegi 3,5 forintról 2024-től majdnem háromszorosára, tehát 10 forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg. A kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe – közölte a Gazdaságf
A keresztények 1188 éve ünneplik mindenszentek napját. November 1. hazánkban is munkaszüneti nap immár 23 éve. A Magyar Hírlap cikke az ünnep eredetét mutatja be és érdekes hagyományokra is rámutat.
Nagyot zuhant a Samsung Electronics harmadik negyedéves üzemi eredménye, de így is meghaladta az elemzői várakozásokat, köszönhetően a memóriachipek piacának - számolt be a CNBC.
Az illegális bevándorlóknak szánt erődemonstrációt indít és jelentős rendőri erőket vet be a szlovák-magyar zöldhatár ellenőrzésére Szlovákia – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a Dunacsúny-Rajka autópálya-határátkelőn hétfőn este, Matus Sutaj Estok belügyminiszterrel és Juraj Blanár külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Újra itt a halloween, amely hazánkban is egyre elterjedtebb, a tengerentúlon azonban mindig is az egyik legnépszerűbb ünnepnek számított – Harry herceg és Meghan Markle számára azonban még ennél is többet jelent, ráadásul nem véletlenül.
A rizst nehéz tökéletesen elkészíteni. Ha rosszul főzzük, a kis darabkák gumiszerűvé válhatnak. Pedig alapvetően nem nehéz megakadályozni, hogy a rizs összeragadjon, ha tudod a titkot.Bár egyes receptek "ragadós rizst" írnak elő, a legtöbb szakács átkozza, amikor rögösödni kezd. A keményítőt hibáztathatod a pépesedésre való hajlamért, de ha tudod a
Lovakkal, kutyákkal, hőkamerákkal felszerelt autókkal és néhány drónnal akarja megállítani a menekülteket nemcsak a hivatalos határátkelőkön, hanem a mintegy 650 km hosszú szlovák–magyar zöldhatáron a Fico-kormány.
A Képviselőházban többségben lévő republikánusok hétfőn egy 14,3 milliárd dolláros támogatási tervvel álltak elő Izrael részére, ezzel szembemenve Joe Biden elnök elképzeléseivel, aki összekötné az Izraelnek, Ukrajnának és Tajvannak nyújtott támogatást. A Fehér Ház a "nemzetbiztonság átpolitizálásával" vádolta a republikánusokat.
Idén is november 1-jétől hatályos Ausztriában az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség írja a Világunk. Aki ezt elmulasztja, pedig használnia kellene, az pedig borsos bírságot fizethet.
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyermekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyermekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra – derült ki az Otp Bank által megrendelt felmérésből.
Az egész világot megdöbbentette a Jóbarátok sztárjának halála, bár Matthew Perryért sorozatbeli színésztársai igencsak sokszor aggódtak. Matthew Perry tavaly vallotta be egy interjúban, hogy Jennifer Aniston volt az első, aki felismerte a függőségét és figyelmeztette őt.
2024-től több mint háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege, erről döntött a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány.
Mint azt az atv.hu is megírta, Lionel Messi nyerte a szavazást, így a pályafutása során nyolcadik alkalommal vehette át az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését.