A fővárosi temetők kedden 7 és 20 óra között, majd mindenszentek és halottak napján, szerdán és csütörtökön 7.30 és 20 óra között tartanak nyitva - közölte a Bkm Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az Mti-vel.
A szervezet szerint gondokat okozna az olajellátásban és az élelmiszerárak is magasabbra emelkednének, ha megismétlődne az egész Közel-Keletre kiterjedő 50 évvel ezelőtti háború.
"Szerintetek küldünk mi olyan sms-t, amiben pénzt kérünk tőletek? – kérdezi a rendőrség szóvivője az Instán, majd meg is válaszolja: "Biztos, hogy nem."
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyerekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyerekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra derült ki az OTP Bank által megrendelt felmérésből.
Megkezdte négynapos kenyai látogatását III. Károly brit uralkodó, aki várhatóan a két ország közös történelméről és a csaknem hét évtizeden át tartó brit gyarmati uralomról is beszélni fog.
Válogatott közönség előtt mutatkozott be a főváros egyik legimpozánsabb szállodája; avagy ilyen volt a W Budapest Grand Debute rendezvénye, melyet a Hello Agency szervezett.
Az időjárás is kísérteties hangulatba került halloween napján: dörgések, villámlások, erős szelek és zivatarok, és néhol szupercellák kavarják fel a levegőt.
A munkaszüneti napon történő munkavégzés jellemzően minden országban tiltott. Érdemes tehát szemügyre venni azon szűk kivételi kört, illetve az ahhoz kapcsolódó feltételrendszert, amikor a törvény a munkavégzést lehetővé teszi. Lássuk a helyzetet példákkal!
A kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzet és a tartósan magas infláció miatt kiemelten kezeli a Progress Étteremhálózat Kft. a saját üzemeltetésében lévő McDonald's éttermekben a bérek és ösztönzők rendszerét. Az étteremhálózatban az idén már kétszer történt béremelés, többsíkú bónuszrendszereket vezettek be, sőt, decembertől egy új ösztönzőrendsze
Elérkezett október legvége, és ha lemegy a nap, a kelták hite szerint furcsábbnál furcsább teremtmények lepik majd el az utcákat mindenfelé. A jelmezötleteink között előkelő helyen szerepel az Edgar Allan Poe-, a Neil Gaiman- és a Bret Easton Ellis-maskara, a sötéttől sötétig tartó halloweeni könyvajánlónkban pedig találtok filmihlető novellát és k
A Jóbarátok főszereplői megtörték a csendet, és tisztelegtek szeretett kollégájuk, Matthew Perry előtt, aki szombaton hunyt el. Jennifer Aniston, Lisa Kudrow, Courteney Cox, Matt LeBlanc és David Schwimmer október 30-án közös nyilatkozatot adott ki.Ebben azt írták:Mindannyiunkat lesújtott Matthew elvesztése. Többek voltunk, mint színésztársak. Egy
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Kollár Lajost, a Professzorok Batthyány Köre (Pbk) elnökét - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet nemcsak 70 millió forint turisztikai támogatást kapott, de a Miniszterelnökség alá tartozó Bethlen Gábor Alapkezelő is segítette őket 85 millió forinttal.
Okostelefonon is megjeleníthetők a vasútállomások kijelzőinek adatai, vagyis a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, menetidők, vágányszámok, figyelmeztetések - olvasható a MÁV honlapjának keddi közleményében.
Szupergyors és szuperhatékony M3-as csipeket és gépeket mutattak be az Apple halloweeni bejelentésén, de a nagy durranás inkább az volt, hogy az egészet iPhone-nal vették fel.
A baszkföldi San Sebastian városa mágnesként vonzza a turistákat, és ezt elégelték meg most a helyiek, akik nehezen viselik az állandó tömeget. Emiatt most egy radikális ötlet is felmerült, mégpedig az, hogy betiltanák a szállodákat.
A showman szeretetre szólította fel a rappert, akivel szívesen találkozna egy következő falunapon is. Curtis a hétvégi Fradi-Újpest meccs után szólt be Győzikének.
A január elsején induló Csok Plusz minden eddiginél nagyobb támogatást nyújt a gyermeket vállaló házaspárok otthonteremtésében - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) parlamenti államtitkára kedden Szentendrén.
November 1-jétől országszerte minden véradási eseményre elérhetővé válik az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) online időpontfoglalási lehetősége, azonban a rendszer használata nem lesz kötelező és továbbra sem feltétele a véradásnak - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
A hidegháború időszakának lezárását követően a globális biztonság most van a legrosszabb állapotban. Két irányból is érkeznek a biztonsági megpróbáltatások – amelyekre megnyugtató választ ígér Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint néhány éven belül Magyarország a világ második legnagyobb akkumulátor-előállítója lesz.
Magyarországon meglehet, hivatalosan nincs Halloween, de ez egyre kevesebb fiatalt érdekel. Nem kell hivatalos legyen ahhoz, hogy megtarsuk valamilyen formában. Vélemény