2023. október 31. kedd

okt. 31
10:35
Japán szankcionálja a Hamásszal való kapcsolatokat (Demokrata)
Japán szankciókat vezetett be olyan személyekkel és egy céggel szemben, akik, illetve amelyek kapcsolatban állnak a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel.
okt. 31
10:36
Nagy könnyítésről döntött a kormány (Infostart)
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését - jelentette be a m
okt. 31
10:36
Esik a BUBOR, hamarosan véget ér a kamatstop? (Portfolio)
Az infláció csökkenésének és az MNB monetáris lazításának köszönhetően utoljára 2022 júliusában látott szintre csökkent mára a budapesti bankközi kamatláb, a BUBOR. A jelenlegi 10,82 – 11,43 százalékos értékek az alapkamathoz hasonlóan már közel vannak ahhoz a szinthez, amelynél a kormány elkezdheti a meglévő jelzáloghitelekre és kkv-hitelekre vona
okt. 31
10:39
Izrael újabb célpontokat lőtt Gázában és Libanonba: Likvidálták a Hamász egyik vezetőjét (Femcafe)
Az izraeli hadsereg újabb gázai és libanoni célpontokat lőtt, és likvidálta a Hamász egyik vezetőjét - tudatta a katonai szóvivő Izraelben kedden.
okt. 31
10:39
"Illegális temetőt" alakítottak ki Dunaújvárosban az elhunytak családtagjai, akik a hamvakat a Dunába szórják (SzMo)
Egyre gyarapszik azoknak a mini emlékhelyeknek a száma, amit a szórásos temetés után tákolnak össze a családtagok a folyó partján. A helybéliek szerint ugyanakkor ez nem normális dolog.
okt. 31
10:39
Bud Spencer lánya odavolt a fradisták derbin bemutatott koreográfiájáért (Magyar Hírlap)
A fradisták méltó módon emlékeztek meg a színészről.
okt. 31
10:39
Díjazták a felelős vállalkozásokat (MMonline)
A vállalati felelősség és fenntarthatóság olyan témakörök, amelyek napjainkban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A sorjázó külső szabályozások (EU, nemzetközi szakmai követelmények, keretrendszerek) pedig még inkább arra ösztönzik a cégeket, hogy a korábbiaknál is nagyobb figyelmet szenteljenek a vállalati fenntarthatóságnak és felelőss
okt. 31
10:39
Kiderült mennyit tesz félre egy átlag magyar egy hónapban (Növekedés)
Az emberek közel fele, 49 százaléka szokott rendszeresen takarékoskodni, közülük pedig a legtöbben 100 ezer forint alatti összeget tesznek félre havonta – derül ki az MBH Bank által végzett reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság takarékoskodási szokásait vizsgálta. A kutatás rámutatott, hogy a megkérdezettek közel fele több mint három h
okt. 31
10:39
Itt van Tóth Gabi nagy dobása: Erős fricskával üzent új dalában az énekesnő Krausz Gábornak (Nyugati Fény)
Váratlan vallomás.
okt. 31
10:39
Egyre több az ellenőr? Vagy csak egyre inkább nem menő bliccelni? (Forbes)
2022 első kilenc hónapjában még 40,1 milliárd forint, 2023 azonos időszakában pedig már 51,1 milliárd forint volt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérleteladásokból származó bevétele
okt. 31
10:39
Ultramodern képzési központot nyitott a Bmw Debrecenben (Autószektor)
A NEUE KLASSE modellgeneráció bevezetésével a BMW Group új érába lép, melyet a teljes vállalatcsoport életét érintő gyökeres változások kísérnek. A tervezés, a termékfejlesztés, a gyártás és az értékesítés területére egyaránt hatást gyakorló fundamentális megújulás célja a személyes mobilitás átformálása, emberközelibbé, intelligensebbé és fenntart
okt. 31
10:39
Elárverezték Zelenszkij krími rezidenciáját (AC News)
Az orosz hatóságok értékesítették Volodimir Zelenszkij ukrán elnök családjának krími otthonát.
okt. 31
10:41
Az eredmények önmagukért beszélnek (MMonline)
Az épület eladásából származó bevételt is a legmagasabb minőségű tartalmak és hírek előállítására, terjesztésére, valamint a nemzetközi terjeszkedésre fordítjuk – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Pavel Stanchev, aki büszkén állítja: a TV2 a legnézettebb csatorna lett az idén mindhárom kiemelt korcsoportban, ugyanakkor kiemeli azt is: mindig
okt. 31
10:42
Csehország is kapott egy rossz hírt (Privátbankár)
Éves és negyedéves szinten is csökkent a cseh bruttó hazai termék, a mostani eredmény rosszabb, mint a második negyedévi adat.
okt. 31
10:42
Uniós pénzből kisbölcsőde épült Csorváson (ProfitLine)
Hivatalosan is átadták a 165 millió forintból megvalósított, nyolc férőhelyes minibölcsődét a Békés vármegyei Csorváson - közölte az önkormányzat.
okt. 31
10:42
A nap kérdése: le lehet-e tiltani SZÉP-kártyás juttatásból, felszolgálási díjból? (Adózóna)
SZÉP-kártya-juttatásban és felszolgálási díjban is részesülő munkavállalónak mely jövedelmei képezik a letiltás alapját? A végrehajtási rendelvény úgy fogalmaz, hogy "lefoglaltam az adós munkabérét (egyéb járandóságát)". A kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
okt. 31
10:42
Bill Gates asszisztense volt, nemsokára gazdagabb lehet még nála is (Portfolio)
Bill Gates volt asszisztense, Steve Ballmer felkerült a világ 10 leggazdagabb emberének listájára, sőt, hamarosan megelőzheti a Microsoft világhírű társalapítóját és egykori főnökét is a nettó vagyon alapján – írja a Yahoo Finance.
okt. 31
10:42
Összetörtek a Jóbarátok főszereplői Matthew Perry halála miatt: "egy család vagyunk" (ATV)
A Jóbarátok főszereplői, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc és David Schwimmer egy közös, megható üzenetben tisztelegtek Matthew Perry előtt.
okt. 31
10:42
Kegyetlenül lecsapott a NAV: százmilliós "dohánygyárat" vert szét a hatóság (Pénzcentrum)
Százmilliós illegális dohánymanufaktúrára csaptak le a hatóságok október 26-án Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei a pénzügyi nyomozókkal és a rendőrséggel közösen több ingatlant is átvizsgáltak.
okt. 31
10:44
Visszatérhet a gyengülés útjára jövőre a forint (Portfolio)
A várhatóan folytatódó kamatcsökkentés minden jegybanki óvatosság mellett is mérsékli a rövid futamidejű forinteszközök vonzerejét, és az előbbiekben vázolt külső és hazai makrokockázatok mellett az eddig elért egyensúlyjavulás arra lehet elegendő, hogy a forint most látható kamatelőnyét meg nem haladó, de fokozatos és a korábbi évtizedes trendhez
okt. 31
10:45
A természet megújul, ha segítünk, gyorsabban! (Alternatív Energia)
A kék vércsék vonulása lassan lecsendesedik.
okt. 31
10:45
Amerikai politikusok utaztak Kijevbe és figyelmeztették Zelenszkijt (Magyar Hírlap)
Izrael elsőbbséget élvez.
okt. 31
10:45
Megvan a régiós országok inflációs listája: első Magyarország, de csökkent a különbség (Növekedés)
Magyarország áll az inflációs lista legelején 12,2 százalékkal, majd Románia és Szlovákiában 9 százalékos volt a pénzromlás üteme szeptemberben- derül ki az Eurostat uniós statisztikáiból. A legalacsonyabb inflációt Dániában mérték, Hollandiában pedig már csökkentek az árak.
okt. 31
10:45
A Corvinus megbízott rektora szerint a kirúgott tanár egy másik hallgató vizsgaügyében is érintett lehetett (Telex)
Szabó Lajos szerint "nem az a teljes igazság, amit Ádám Zoltán állít". A rektor szerint egy másik hallgatóval is kivételeztek, Ádám viszont azt mondta, arról az ügyről nem tudott.
okt. 31
10:45
50 új elektromos busz érkezhet Budapestre (Öko-drive)
Közbeszerzési eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 50 új elektromos autóbusz üzemeltetésére - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.
okt. 31
10:45
Két körözött férfit fogtak el a rendőrök (Gyulatelevízió)
A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. október 30-án előállítottak és őrizetbe vettek egy 34 éves sarkadi férfit, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettek miatt folyik büntetőeljárás. A Békési Rendőrkapitányság járőrei szintén tegnap egy olyan mezőberényi férfit fogtak el, akit a Gyulai Törvényszék Büntetés-
okt. 31
10:48
Szakértő: Törökország megvalósította a nagy tervét, de a bővítés kérdéses (Infostart)
Törökország az elmúlt években fontos földgázszállítási csomóponttá vált, Magyarország számára pedig kulcsfontosságú a szerepe, a jövővel kapcsolatban azonban még van néhány kérdőjel.
okt. 31
10:48
Megújult az IAB Hungary digitális marketing szócikkeket gyűjtő szakszótára (Márkamonitor)
A digitális marketing 450 szakkifejezésének definíciójával jelent meg az Iab Hungary megújult fogalomtára. A szócikkek összegyűjtésében, magyarázatainak aktualizálásában a szervezet munkacsoportjaiban dolgozó számos hazai, digitális marketinggel foglalkozó cég képviselője vett részt. Az új platform a Pressonline Cms alkalmazással készült.     Az Ia
okt. 31
10:51
Halloweeni körömötletek, melyeket akár otthon is könnyedén elkészíthetsz (Femcafe)
Amikor halloweenről van szó, sokan szeretnek teljes erőbedobással nekilátni a bonyolult jelmezeknek, félelmetes dekorációknak, részletes sminknek és persze az extravagáns manikűröknek...
okt. 31
10:51
Mitől barnult meg a birsalma terméshúsa? (Agrofórum)
Szép birsalmáim belseje megbarnult, mi okozza ezt? Talán gombás betegség? Permeteznem kellett volna?
okt. 31
10:51
Ausztria az Ukrajnán keresztüli orosz gázszállítások folytatásában reménykedik (Magyar Hírlap)
2023 augusztusában az orosz gáz aránya az osztrák importban 43 százalék volt.
okt. 31
10:51
Folytatódik a migránsbűnözők elleni razzia a horgosi leszámolás után (Demokrata)
Tovább folytatódik az összehangolt rendőrségi akció a magyar határ közelében.
okt. 31
10:53
Referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához (Agrofórum)
Az idei kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után 2023. november 30-ig nyújthatják be a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet azok a károsultak, akik a 2023. évi kárenyhítési időszakban kárbejelentést tettek.
okt. 31
10:54
Terjed az új banki csalás Magyarországon: a telefonszámmal trükköznek (Portfolio)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint Magyarországon is terjed a hívószám-hamisítás a csalásoknál, amikor nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készülékünkön, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító. A beérkező híváskor a kijelzőn a telefonunk névjegyzékében egy közismert szolgáltató száma tűni
okt. 31
10:54
Tényleg jön a húsadó? (Agroinform)
Újra erőre kapott a húsellenes narratíva Brüsszelben.
okt. 31
10:56
Újabb országból vonul ki a Vodafone (Portfolio)
Közel két éve próbálja eladni spanyolországi vállalatát a Vodafone, most sikerült megállapodni az üzletről, a vevő a Zegona, írja a Bloomberg.
okt. 31
10:57
A Magyarországon is kapható kínai autó gyártója megduplázta profitját (Piac és Profit)
Kína vezető elektromosautó-gyártója, a BYD csaknem megduplázta adózott eredményét az idei harmadik negyedévben, amikor több mint harmadával nőtt a bevétele éves összevetésben.
okt. 31
10:57
Könnyű pénz: 3 lehetőség, amivel a Tfs Token jövedelemhez segíthet (Kripto Akadémia)
Az online kaszinóipar úttörőjeként a Fairspin élen jár a blokklánc integrálásában az online szerencsejátékokba, aminek részeként kibocsátotta saját kriptovalutáját, a TFS Tokent. A fejlesztés lehetővé tette, hogy a játékosok passzív jövedelemre tegyenek szert, miközben kedvenc játékaikkal szórakoznak. A kaszinó fizetet hirdetése szerint a TFS Token
okt. 31
10:57
Tudtad? Ez történik az agyunkkal az óraátállítás miatt – Hihetetlen, milyen hatással van szervezetünkre az egy óra plusz alvás (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy rengeteget számít a kora reggel beáramló több napfény, amihez az órák visszaállításával jutottunk? Olvass tovább, és eláruljuk, mi ennek az oka pontosan!
okt. 31
10:57
Éves és negyedéves szinten is visszaesett a cseh gazdaság (Magyar Hírlap)
Ez rosszabb eredmény, mint a második negyedévben, amikor éves szinten 0,4 százalékkal csökkent.
okt. 31
10:57
Nyakunkon a fizetős Facebook: itt vannak a részletek (naphire.hu)
A Meta hétfőn bejelentette, hogy novembertől kezdve az Európai Gazdasági Térség országaiban és Svájcban is reklámmentesítést kínáló előfizetést vezetnek be.
okt. 31
11:00
Egymással szembe ment két vonat Hodász közelében (Infostart)
Az eset hétfő reggel 7 óra után történt.
okt. 31
11:00
Újabb országból vonulhat ki a Vodafone (Portfolio)
Közel két éve próbálja eladni spanyolországi vállalatát a Vodafone, most sikerült megállapodni az üzletről, a vevő a Zegona, tudta meg a tranzakciót jól ismerő bennfentesektől a Bloomberg.
okt. 31
11:00
Hetek: egy másik magyar tinilányt is túszul ejtett a Hamász, és magyar áldozata is lehet a terrortámadásnak (ATV)
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, a Külügyminisztérium megerősítette, hogy a Hamász két magyar-izraeli kislányt is túszul ejtett. A palesztin terrorszervezet a nyolcéves Ellát és a tizenötéves Dafnát tartja fogva. A Külügyminisztérium a múlt héten közölte azt is, hogy összesen négy magyar érintettségű túszról tudnak. A Hetek friss inform
okt. 31
11:03
Szörnyű dolog történt Szalai Ádámmal: nem sokon múlt, hogy tragédiába torkolljon a "kőgazdag fiatal" ámokfutása (Promotions)
Szalai Ádámnak, a labdarúgó-válogatott nemrég visszavonult csapatkapitányának összetörték az autóját szombat este Óbudán.
okt. 31
11:03
Úgy tűnik, végre megvan a válasz az Uránusz legvitatottabb kérdésére (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás eredményei végre megválaszolhatják Naprendszerünk hetedik bolygójának egyik legvitatottabb kérdését, vagyis hogy: miért lehet az Uránusz felszíne a vártnál melegebb, ha a Naptól ennyire távol esik?
okt. 31
11:03
Követelőzik az ukrán lap: Európának évi húszmillió ágyúlövedéket kellene termelnie (Magyar Hírlap)
Persze azt is pedzegeti a szerző, hogy ez lehetetlen vállalkozás.
okt. 31
11:06
Kutatás derítette ki, milyenek a megtakarítási szokásaink (Menedzsment Fórum)
Az emberek közel fele, 49 százaléka szokott rendszeresen takarékoskodni, közülük pedig a legtöbben 100 ezer forint alatti összeget tesznek félre havonta – derül ki az MBH Bank által végzett reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság takarékoskodási szokásait vizsgálta. A kutatás rámutatott, hogy a megkérdezettek közel fele több mint három h
okt. 31
11:06
Meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat - 280 ezer főről van szó (HR Portál)
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését - jelentette be ked
okt. 31
11:06
Csökkentette Masterplast-célárát az MBH Bank, de továbbra is venni kell a részvényeket (Portfolio)
Csökkentette a Masterplast részvényeire vonatkozó célárfolyamát az MBH Bank elemzője ma reggeli elemzésében, amit a vállalat múlt heti negyedéves gyorsjelentés követően tett közzé. Az elemző ajánlása változatlanul vétel, miután a friss, 4113 forintos célár 54 százalékkal áll a jelenlegi árfolyam felett. Hasonló témákról, többek között a magyar és

Keresés