Eső után a mezőn sétálva láthatunk a réten kör alakban sötétben növő fűcsomókat, vagyis boszorkányköröket vagy más néven tündérgyűrűket. Meghökkentő látvány, de semmi közük a természetfeletti lényekhez. Az igazság a föld alatt rejtőzik.
A Santander spanyol nagybank egy jelentős, 5 milliárd euró névértékű nem teljesítő hitelállomány eladását tervezi - írja a Reuters egy helyi lapra hivatkozva.
Budapest az év vége felé sem pihen: novemberben számos olyan programmal találkozhatunk majd, amit nem érdemes kihagyni. Ilyenből mutatunk most ötöt. 1. Budapest Showcase Hub, Akvárium See on Instagram
A Gázai övezetben harcoló izraeli katonai erők az éjszaka folyamán megölték a Hamász több tucat terroristáját, terrorista infrastruktúrát és katonai egységeket semmisítettek meg.
A hétfői napos idő után kedden erős széllel érkező hidegfront hoz esőt, de szerdán, mindenszentek napján alapvetően napos idő várható 14 és 20 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében folytatódik az enyhe, de változékony, szeles őszi időjárás, majd pénteken ismét többfelé lehet eső.
A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1579 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary hétfőn az MTI-vel.
A nátha közönséges esetben néhány nap alatt kezelés nélkül is megszűnik, ám hajlamosító tényezők esetén súlyosabb szövődmények léphetnek fel. Ezért gyermekek, idősek és valamilyen alapbetegségben szenvedők esetében azonnal orvoshoz kell fordulni! Az egyébként egészséges felnőttek esetében pedig akkor kell orvoshoz fordulni, ha néhány napon belül ne
Elmaradt az elemzői várakozásokról az HSBC harmadik negyedéves profitja, ennek ellenére a brit bank bejelentette: 3 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást tervez.
Sallói Dániel góllal és gólpasszal járult hozzá a Sporting Kansas City 4-1-es győzelméhez a St. Louis City otthonában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) nyolcaddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén.
Közzétették annak telefonhívásnak a hangfelvételét, amivel Matthew Perry halálát jelentette be egy férfi a 911-es segélyhívón. A színészt az asszisztense találta meg az otthonában található pezsgőfürdőben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által 2018-ban létrehozott független csoport elemzésében hangsúlyozta, hogy "a világ kapacitása egy esetleges új pandémiás fenyegetés kezelésére továbbra sem megfelelő".
Komolyabb erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, a magyar deviza lassan a 382-es szintet támadja az euróval szemben. A nemzetközi piac továbbra is tartogat izgalmakat, hiszen a héten jön a Fed kamatdöntő ülése, illetve fontos GDP-adatok jelennek majd meg.
A világ nincs felkészülve egy következő globális járványra – figyelmeztetett hétfőn kiadott jelentésében a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB).
Megkezdődött a harc a Sztárbox győzelmi öveiért, ami egyben azt is jelenti, hogy hárman tovább jutottak az elődöntőbe, hárman pedig búcsúztak a versenytől. A férfi középsúly mezőnyét tovább erősíti Molnár Áron, aki kiütéses győzelemmel búcsúztatta ellenfelét, Frohner Fecót. A női könnyűsúly mérkőzése is emlékezetes pillanatokkal gazdagította a hely
Minden idők második legnagyobb nyereségét érte el az osztrák Erste Group a harmadik negyedévben, köszönhetően a megemelkedett kamatkörnyezetnek és az ennek ellenére továbbra is kiváló hitelportfólió-minőségnek. Az üzleti állományok növekedése lelassult, de így is elérheti az idei és a jövő évre kitűzött 15%-os tőkearányos megtérülést a társaság. Ré
A Bor és Piac szaklap idén is megrendezi a nagy sikerű Ősszel is Balaton borkóstolót és mesterkurzust november 4-én Balatonalmádiban. A projekt átfogó célja a kulturált borfogyasztás, borkultúra, valamint a fenntartható borászat népszerűsítése a Balaton Borrégióban.
A Morgan Stanley munkatársa, Michael Wilson szerint a részvények év végi fellendülésében reménykedő befektetők csalódni fognak, miután - írja a Bloomberg.
Miközben a régiós országokban már jelentős javulás érzékelhető, a pozitív fordulat itthon még várat magára – derült ki egy felmérésből. A magyarok minden fogyasztási kategóriában szükségét érezik költéseik visszafogásának.
A füvet is megcsípte, kemény és agresszív volt Lewis Hamilton a Charles Leclerc-rel vívott csatája során, mellyel megszerezte a második helyet. Ellenfelét sportszerűnek érezte. Max Verstappen tempóját meg letaglózónak...
A 2021-es bikapiac sok hangos hírrel is járt, ezek közül talán az egyik leglátványosabb Salvador volt. A közép-amerikai országba 2021 szeptember hetedikétől a bitcoin hivatalos fizetőeszköz. Ezzel a történelmi lépéssel egyrészt örökbe beírták magukat a kriptopénzek történetébe, másrészt lehetőséget adtak a bitcoinnak, hogy egy komplett gazdaság min
Megérkezett Jennifer Lopez első saját tervezésű Intimissimi fehérnemű kollekciója, mely a This Is Me...Now nevet viseli. Imádjuk színésznőként, rajongunk érte énekesnőként, és most már divattervezőként is csodálhatjuk kedvencünket!