Jól járhatnak azok, akik a falusi CSOK-kal együtt veszik fel a héten bejelentett CSOK pluszt. Ez a kombináció az ötezer fő alatti településeken érvényes. A babaváróval kombinálva, és a vállalt gyerekek megszületése után akár 45 milliós támogatáshoz is juthatnak a családok.
A Liverpool már az első félidőben eldöntötte a Nottingham elleni bajnokit, Jota találata után Szoboszlai gólpasszát Núnez váltotta gólra, a fordulás után pedig Szalah is betalált, így Jürgen Klopp együttese magabiztos győzelemmel tapad az élmezőnyre. A mérkőzés után a Sportál exkluzív interjút készített a magyar válogatott csapatkapitányával.
Netanjahu törölte azt a bejegyzését, melyben azzal vádolt izraeli biztonsági vezetőket, hogy nem figyelmeztették őt az október 7-i Hamász-támadásra. Hírfolyamunk a gázai konfliktusról.
Saját bőrén tapasztalhatta meg egy korábban vakmerő motoros, milyen veszélyekkel jár az utakon, ha folyamatosan cikázik, ráadásul gyorsan. Csúnyán összetörte magát pár hónapja, de újabb esélyt kapott az élettől.
Bár nincsen jelentős elmozdulás, már látszódnak a repedések – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán.
A Godot Kortárs Művészeti Intézet örömmel jelenti be, hogy a Godot Art Expo rendezvényt meghosszabbította egészen november 5-ig. Ez a rendhagyó helyzet annak köszönhető, hogy újabb eredeti Banksy műtárgyak érkeztek az intézetbe, melyeket most meg is lehet vásárolni.
"Szerintem viszont az első lépést nekünk, idősebbeknek kell megtenni. Nekünk kell keresni a lehetőséget a beszélgetésre, kapcsolódásra, hiszen mi vagyunk a tapasztaltabbak, a bölcsebbek. Mindezt pedig empátiával és megengedéssel kell tenni: nem kell a bölcsességünkkel meg a tapasztalatunkkal rájuk telepedni" – vallja Endrei Judit. Olvasd el a vele
A Zyxel Networks új, nagy teljesítményű tűzfala gyors és biztonságos működést biztosít a vállalkozások számára. A Zyxel új USG FLEX H sorozat háromszoros teljesítményt nyújt a kis- és középvállalkozások biztonsága érdekében, miközben több gigabites sebességgel dolgozik. Nagy sebesség, hármas teljesítmény Mivel a vállalkozások folyamatosan több giga
Újabb mérföldkő a DMG MORI számára a kezelhetőség, hatékonyság, technológia és automatizálás terén. Kimagasló folyamatintegrálás a CTX beta 450 TC-vel. A CTX beta TC családba tartozó eszterga-maróközpontokon végzett 6-oldalas teljes megmunkálás már évek óta hagyománynak számít a DMG MORI-nál. Az új CTX beta 450 TC a következő fejezete ennek a lenyű
A ragadós rizs csak néhány receptben fordul elő kívánatos eredményként, a legtöbbször káromkodva szitkozódunk, ha a köret összeáll. Van azonban megoldás.
Ha mindig is tudni szeretted volna, mit jelent az Usp vagy az Evp, mi a különbség a márkanagykövet és a márkaképviselő között, vagy miből fejlődtek ki a sajátmárkás termékek, akkor érdemes felkeresned a Magyar Pr Szövetség pr-szótárát. A hiánypótló online kiadványt az októberi Drinks&Links rendezvényen mutatta be a szótár alapító-főszerkesztője, Dr
A lakás levegőjének tisztasága nem csak attól függ, hogy mennyit szellőztetünk. Bár azt gondolnánk, hogy ennek van a legtöbb köze az igazsághoz, pedig egy növények nélküli lakás levegője ugyanúgy kellemetlen érzetű, mintha nem szellőztetnénk eleget.
Ha felújítás vagy építkezés előtt állunk, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodnunk, milyen hűtő- és fűtőrendszert alakítsunk ki. Ha környezetvédelmi és akár pénzügyi okokból a megújuló energia mellett döntünk, okos lépés először feltérképezni a hőszivattyús megoldásokat.
A bankban szinte semmit sem kapunk a pénzünkre, ám sokan kockázatot vállalni sem akarnak, legszívesebben a folyószámlánál maradnának. Milyen alternatívái vannak a folyószámláknak, milyen biztonságos, de mégis könnyen pénzzé tehető befektetések léteznek ma Magyarországon? Befektetési jegy? Kincstárjegy? Deviza? Milyenek a kilátásaik?
Mi köze a wellness életmódnak a környezetvédelemhez? Nagyon egyszerű, csak akkor érezhetjük jól magunkat a saját kis világunkban, ha a tágabb világunk is rendben van. Tegyünk nap, mint nap azért, hogy környezettudatosan éljük mindennapjainkat, élvezzük az életet fenntartható módon.
Több szakértő beszél arról: nagy az esélye annak, hogy a migránsok közé rejtőzve rengeteg terrorista érkezik most Európába, akik később merényleteket és támadásokat követhetnek el. Többek szerint azok a terrorista sejtek is aktivizálódhatnak, akik már Európában vannak.
Jön majd a kamatkicsúcsosodás az állampapírpiacon, nagyot kaszálhatnak a kisbefektetők a korábbi magas infláció miatt. Az állam viszont dilemma előtt áll: szigorítsa-e a visszaváltás feltételeit vagy sem? Ács világa. Az első, tavaly októberi Forbes Money Summiton a szakértőknek nyilvánvaló volt (no-brainer), több résztvevő viszont a visszajelzések
A veszélyes világgazdasági környezetben az infláció letörésével segítheti a jegybank a gazdaságot; ehhez pozitív reálkamat szükséges - nyilatkozta a jegybankár.
"A recesszió pedig az infláció elleni küzdelem megkerülhetetlen velejárója, aminek nem is a mélysége, hanem az elhúzódása az igazán lényeges kérdés" - vélekedett a Pénzcentrumnak adott interjújában Oszkó Péter. A volt pénzügyminiszerrel, az OXO Holdings vezérigazgatójával a magyar gazdaság helyzetéről, kilátásairól, köztük a gazdaságpolitika hibáir
A mexikói futam végén nem Max Verstappen, hanem Charles Leclerc vált a céltáblájukká az interjúk közben, mert vele ütközött a rajtnál a versenyt feladó Sergio Pérez. A hazaiak kedvence is tipikus versenybalesetnek értékelte az ütközést, ami nem jutott el sok szurkolójához, a hivatalos interjú közben hangos fújolással nyilvánították ki a véleményüke
Az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint a bolgárok által a gázszállításokra bejelentett extra adót valószínűleg az oroszoknak kell majd megfizetniük, így ez sem érinti a magyarországi költségeket.
A 6. helyről rajtolva másodikként ért célba a vasárnapi Mexikói Nagydíjon Lewis Hamilton, a brit pilóta pedig nagyon örül annak, hogy az austini kudarc után vissza tudtak vágni.
Az elmúlt napokban internetes csalók a Nisz Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. nevével visszaélve a tarhely.gov.hu szolgáltatás által küldött levelekhez megtévesztésig hasonlító elektronikus üzeneteket küldenek, amelyek káros csatolmányokat tartalmaznak - tudatta a zrt. közleményben pénteken.
A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat. Verstappen idén a 16. sikerét ünnepelhette, ami új rekord, hiszen ennyi futamot még senki nem nyert egy szezonon belül. Pályafutása során 51. alkalommal, Mexikóban pedig ötödször győzött.