Huszonkilenc katona halt meg egy nyugat-nigeri támadásban, ez volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő eset azóta, hogy a hadsereg július végén átvette a hatalmat az országban, ahol rendszeressé váltak a dzsihadista szélsőségesek támadásai - közölte a helyi védelmi minisztérium hétfő este.
Kisújszállás apraja és nagyja együtt ünnepelte a hétfőn Stockholmban orvosi-élettani Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalint a világhírű magyar kutató egykori iskolájában.
Az MCC Ötlet Inkubátor program lehetőséget teremt a fiatal tehetségeknek arra, hogy a hagyományos karrierutakat mellett a vállalkozói világ izgalmas kihívásait is megismerhessék. A program részeként a hétvégén tartották meg a Hackathon ötletversenyt, amelynek résztvevői a kidolgozott vállalkozási ötleteiket szakmai zsűri előtt mutatták be az MCC bu
Miután hétfőn végleg levette Kijev az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, az Orbán-kormány térfelén pattog labda, hogy feloldja-e az 500 millió eurós EU-s pénzek blokkolását az ukrajnai fegyverszállításra. A Politico azt írta diplomáciai források alapján, hogy ez kézzelfogható közelségbe került.
Miután hétfőn végleg levette Kijev az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, az Orbán-kormány térfelén pattog labda, hogy feloldja-e az 500 millió eurós EU-s pénzek blokkolását az ukrajnai fegyverszállításra. A Politico azt írta diplomáciai források alapján, hogy ez kézzelfogható közelségbe került.
Tizenkét évvel ezelőtt, 2011. október 3-án indult útjára az Azénpénzem.hu. Célunk az volt, hogy független elemzéseinkkel segítsük az olvasókat a zsebüket érintő kérdések megválaszolásában. Köszönet mindenkinek, aki olvas, támogat minket, és segíti munkánkat! Köszönjük a hirdetőknek is az együttműködést!
Két új termékcsaláddal jelent meg a hazai gyümölcsjoghurt piacon a Nádudvari. A vállalat nem titkolt célja ezzel, hogy tovább erősítse a honi alapanyagokból előállított élelmiszerek szerepét Magyarországon. A gyümölcsjoghurtok esetében jelenleg az import termékek aránya eléri a 80%-ot. Az új gyümölcsjoghurtok csomagolása részben papírból készül, va
Will Ferrell “ikertestvére”, a Red Hot Chili Peppers dobosa egy új videóban mutatta meg, mit is jelent profi zenésznek lenni. A videót már több mint 4 millióan látták a YouTube-on, és több ezren fejezték ki elismerésüket a dobos teljesítménye láttán.
A válási mediátor elárulja, mit mondj, és mi az, mit semmiképpen sem, ha egy ismerősöd válik. Haátéltél már ilyesmit, neked volt olyan dolog ezeken kívül, ami kifejezetten segített? És olyan, ami, bár jó szándékúnak tűnt, de inkább ártónak, bántónak élted meg?
Karikó Katalin biokémikus, a „kisújszállási asszonyság*” és Drew Weissman mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó és Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését. A díja
Életünk sokszor túlzsúfolt napok és rövidke pihenőidő váltakozásával telik. Nem alszunk eleget, és nem is vagyunk képesek gondolkodni. Megfelelő módszerek nélkül ez nem is fog változni – ilyenből mutatunk most ötöt. A kognitív funkcióink az alvás következtében javulni fognak. Másnap pedig jobban fogjuk érezni magunkat, mert az agysejtjeink
1931. április 3-án egy Zatloka Emil nevű mérnök bejutott a pészah félünnepének péntek estéjén a zsúfolt Dohány utcai zsinagógába, majd a szertartás végefelé lövöldözni kezdett.
Egyre nagyobb szükség van olyan új termesztéstechnológiai elemek bevezetésére, amelyek képesek késleltetni a kulcsfontosságú fejlődési szakaszokat vagy az érés idejét.
Egyre nagyobb szakadék tátong a korosztályomban egy bizonyos témakört illetően, és nem tudom, hogy erőszakkal át akarjam-e ugrani vagy fordítsak neki hátat? Bár még nem tartok ott, hogy gyermeket vállaljak, házasodjak vagy házat vegyek, velem egyidős társaim felének már családja van, és bulizás helyett keresztelőkre jár – mit kezdjek az ezzel kapcs
Évekig hiába kereste a gyógymódot kisfiának az angol házaspár. A 9 éves Theo az ekcéma egyik nagyon ritka, borzalmas fajtájában, neurodermatitiszben szenved. Bőrén foltokban, vörös megvastagodások jelennek meg, amik viszketnek, majd felrepednek.
A hangszeres kíséret nélküli, énekelt zene műfaját bemutató fesztivált - külföldi versenyek és fellépések tapasztalatait hasznosítva - a szegedi Fool Moon alapította 2005-ben.
Az amerikai elnök azt követően beszélt erről, hogy a kongresszus jócskán meghosszabbította a kormányzat finanszírozását és így most nem álltak le állami szolgáltatások. Ám a megegyezés miatt vádemelésig fajuló belviszály keletkezett a republikánusoknál.
Matt Stevens szerelemprojektje azzal az ötlettel játszik el, hogy miként festenének a hetvenes-nyolcvanas évek olcsó ponyváira hajazó borítóval az európai és hollywoodi kasszasikerek.
Az elmúlt napokban az Európai Külügyi Szolgálat részvételével folytatott megbeszéléseken az OTP Bank számos kötelezettséget vállalt az orosz piacra vonatkozó jövőbeni terveivel kapcsolatban.