A Gazdag Dániellel felálló Philadelphia Union részben a magyar légiós góljával 3-1-re legyőzte a vendég New England Revolutiont szombaton az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszában, a nyolcaddöntő első mérkőzésén.
Csak a 6. rajtkockát szerezte meg a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén Lewis Hamilton, a hétszeres világbajnok pedig nehéz versenyre számít ma.
Mira Sorvino, Selma Blair, Adele és Rumer Willis is búcsúzik a Jóbarátok sztárjától. Csakúgy, mint Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki az osztálytársa volt Perrynek.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint; a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi
Azzal kell kezdenünk, hogy a halloweeni tökfaragás közel sem amerikai védjegy, mint ahogy az a köztudatban ismert, hanem eredetileg kelta eredetű hagyomány. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy erről az október közepe-végi, mezőgazdasagi betakarítással kapcsolatos szokásról a magyar néprajz is beszámol.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik leghűbb szövetségese arra szólította fel Oroszországot és Ukrajnát, hogy üljenek le, és tárgyaljanak a háború befejezéséről, mivel a konfliktus holtpontra jutott – írja a Reuters.
Varga Joe felesége jóban van Hrovatin Csengével, a Nyerő Páros legfrissebb kiesői a Story magazinnak beszéltek nem éppen hétköznapi románcuk kezdetéről.
Az IKEA 2023-as pénzügyi évét összefoglalva büszkén jelentette be az Inter IKEA Group vezérigazgatója, Jon Abrahamsson Ring, hogy a vállalat számokban is elérte az általunk kitűzött célokat és továbbra is elkötelezett azok mellett a törekvések mellett, hogy még több ember számára tegye elérhetővé az IKEA termékeit.
A Gázai övezet több térségében helyreállt a távközlési és internetszolgáltatás vasárnapra virradóra palesztin telekommunikációs források szerint, a hírt az internetes forgalmat figyelő Netblocks is megerősítette.
Huszonharmadik napja tart a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. A harcok során mindkét oldalon több ezer ember vesztette életét, a terroristák pedig 200-nál is több izraeli foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe hurcoltak. Szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiemelte, "a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszl
Az elmúlt években az Újpest csapata messze elmaradt a hagyományaitól, és sokat bukdácsolva elmaradt az élcsapatok teljesítményétől. Idén mintha változna a helyzet, a lilák a 3. helyen várják a ma esti, Ftc elleni fellépést. "Természetesen mindig tűkön ülve várom a derbit – mondta a Nemzeti Sportnak Sigér Dávid, a Ferencvárost 2018 óta erősítő 32
Az egész világot sokkolta vasárnap hajnalban a hír, hogy szombaton délután elhunyt Matthew Perry, akit a Jóbarátokból ismert meg a világ. Az 54 éves színészre Los Angeles-i otthonában a jakuzziban találtak rá: belefulladt. A barátai sokkos állapotban vannak.
Debrecenben tekinthető meg először a BMW i Vision Dee, amely a vállalat második tanulmányautója a NEUE KLASSE felé vezető úton. A bajor prémiumgyártó 2025-ben vezeti be forradalmi járműkoncepcióját: a tisztán elektromos NEUE KLASSE modellgenerációba tartozó első modellek a világon elsőként a BMW Group jelen pillanatban építés alatt álló debreceni g
A népszerű színészre, akit a Jóbarátok-sorozat Chandler Bingjeként szerette meg a világ, Los Angeles-i otthonában találtak rá. Bár idegenkezűség nem merült fel, a rendőrség rablással és gyilkossággal foglalkozó osztálya még vizsgálja az ügyet – írja a CNN egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A művész október 28-án hunyt el Los Angeles
A Kossuth Rádióban hallható Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyezetsorozata.
Szerencsére jó hírekkel szolgált a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár: a klub közleménye szerint enyhe agyrázkódást szenvedett, de hazaengedték a kórházból és már jobban van Tóth Nikolett, az alakulat játékosa.
Carl Akeley, a modern taxidermia atyja az általa kitömött állatok egy részét maga vadászta le. Egyik expedícióján drámai találkozása volt egy párduccal. Élete végére természetvédő lett, az első afrikai nemzeti park egyik alapítója volt.
A Szent Gellért Fesztivál művészeti vezetőjét, Yoon Kuk Lee-t az évről évre visszatérő fesztivál idei tematikájáról és a meghívott művészek kiválasztási módjáról kérdeztük. ➜ Mik voltak a 2023-as Szent Gellért Fesztivál fő tematikai és stilisztikai alapelvei? ➜ A Szent Gellért Fesztivál célja, hogy egyedi zenei élményt nyújtson a közönségnek. Arra