A héten a Budapesti Corvinus Egyetem azonnali hatállyal megszüntette Ádám Zoltán, a vizsgaügyként is ismert etikai eljárást kirobbantó oktató munkaviszonyát. A Corvinus immár volt docense a Telexnek részletesen elmondta, mi vezetett oda, hogy az etikai üggyel összefüggésben csak őt rúgták ki az egyetemről.
A magyar és a török állam a konfliktusos múlt ellenére ma már szövetségesei egymásnak – vélekedtek a felszólalók a Mathias Corvinus Collegium csütörtöki konferenciáján, ahol arról is szó volt, hogy a magyar és a török lakosság hogyan tekint egymásra.
Az övezetből robbanásokról számolnak be a tudósítók, leállt a telefon- és internet-szolgáltatás is. Egyes hírek szerint már meg is indultak a páncélosok. A Hamász katonai szárnya azt közölte, hogy harcosai több helyen is összecsaptak az izraeli katonákkal az övezet területén.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Szlávik János, Rudolf Péter, Káel Csaba, Resperger István, Áder János, Tari Annamária, Hortobágyi Cirill, Vinkó József, Sulyok Tamás és Baán László.
Csányi Karol gólt szerzett, csapata, a HKM Zvolen pedig 6-2-re győzött Nagymihályon a HK Dukla Ingema Michalovce vendégeként a szlovák jégkorong Extraliga pénteki játéknapján.
A nemzeti konzultáció az Orbán-kormány szerint fontos demokratikus fórum és politikai legitimációs eszköz, a kritikusai szerint viszont egy közpénzből finanszírozott kampányfogás.
Joachim Gauck evangélikus lelkészből lett politikus. Az egykori NDK időszakában a polgárjogi mozgalom egyik vezető alakja volt. Az újraegyesítés után a hírhedt Stasi, a keletnémet állambiztonsági szolgálatainak iratait feltáró hivatalt vezette. 2012 márciusától 2017 márciusáig Németország államfője volt. Nyolcvanhárom éves, rendkívüli tisztelet öve
Egy szolgálaton kívüli pilóta minden előjel nélkül megpróbálta leállítani a magasban egy amerikai gép hajtóműveit, majd miután kivezették a pilótafülkéből, még a vészkijárat felé is nyúlkált. Maga kérte, hogy kötözzék le. Az utasok sokáig észre sem vették, milyen veszélyes helyzet közelében voltak.
Toto Wolff megerősítette, más csapatvezetők és versenyzők beszámolójából tudják, hogy több szabálytalan autó is volt Austinban, mint ahányat tetten értek. A Mercedes főnöke ugyanakkor ellentmondott bajnokának a teljesítményelőnyök kérdésében.
A Red Bull világbajnok versenyzője, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj második szabadedzésén is. A holland pilóta mögött Lando Norris zárt a McLarennel, míg a 3. pozícióban Charles Leclerc végzett.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a világ első roma divatstúdiójának történetét bemutató Romani Design - Aktivizmussal a tradíciókért című kiállítás meghosszabbítva, november 30-ig látható a Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítótermében - tájékoztatták a tárlat szervezői csütörtökön az MTI-t.
Október 7-8-án egy gázvezeték és két adatkábel sérült meg a Balti-tenger alatt, és a hatóságok vizsgálják, hogy baleset vagy szándékos cselekmény történt-e az incidensek során. Az események a régió energiaellátásának biztonságával kapcsolatos aggodalmakat szültek.