2023. október 27. péntek

okt. 27
13:03
Megszólalt a magyar-izraeli édesanya, akinek lányait túszul ejtette a Hamász (Promotions)
8 éves és 15 éves lányait ejtették túszul a magyar-izraeli édesanyának.
okt. 27
13:03
Hivatalosan kijelölték Malajzia következő királyát (Magyar Hírlap)
A délkelet-ázsiai ország parlamentáris demokrácia szerint működik, ahol a király a szövetségi államfő.
okt. 27
13:03
Kaltenbach elmondta a véleményét a Donáthokról (Mandiner)
Úgy tűnik – fogalmazott a jogtudós, utalva Annára, a Momentum EP-képviselőjére –, az ismert mondás, tudniillik, hogy a hatalom megront, még az esetleges hatalom előszelére is érvényesnek látszik.
okt. 27
13:03
Ezt nem láttuk jönni: Gulyás Gergely elismerte, hogy a kormány átveri a magyarokat (Nyugati Fény)
És ez idén már így is marad.
okt. 27
13:03
Bünteti a magyar hallgatókat Brüsszel a migráció és háború elleni politika miatt (Magyar Nemzet)
A Fidelitas felháborítónak nevezte, hogy a magyar diákok egy része ki van zárva az Erasmus-programból.
okt. 27
13:03
Váratlan: sokszor elfelejti a magyar úszó, hogy világbajnok lett (naphire.hu)
Kós Hubert világbajnok úszó legtöbbször elfelejti, hogy nyáron Fukuokában aranyérmet nyert 200 méter háton, mert gőzerővel készül a jövő nyári párizsi olimpiára.
okt. 27
13:03
Élő olimpiai közvetítések is lesznek az HBO Max helyére érkező Maxon (Media1)
Erről Lee Hobbs, a Warner Bros. Discovery régiós vezetője beszélt csütörtökön a Big Picture tévés konferencián Budapesten.
okt. 27
13:05
Krizsán Xénia: Bizonyítani szeretném, hogy bennem több van egy olimpián is (Magyar Hírlap)
A harmincéves atléta mindössze egy ponttal maradt el az olimpiai szinttől.
okt. 27
13:05
Visszaéltek Karikó Katalin nevével (Magyar Nemzet)
Gyógyhatásúnak mondott készítményeket reklámoztak az interneten a Nobel-díjas magyar tudós nevével.
okt. 27
13:06
Őszintén megmondták a véleményüket a magyar horgászok (Blikk)
A horgászok véleményét kérte ki számos témában az a kérdőív, amely a hazai horgászturizmus fellendítését szolgáló Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiához készült el.
okt. 27
13:07
Nemi erőszak gyanújával letartóztattak egy brit parlamenti képviselőt (Magyar Hírlap)
A Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) egy bronxi pizzériában több mint 40 kilogramm kokaint talált.
okt. 27
13:09
Piacon árul virágot L.L. Junior édesanyja: "Szeretek dolgozni, és nem szeretnék kiszolgáltatva lenni!" (BorsOnline)
Fáni néni igazi híresség a budapesti Hunyadi téren
okt. 27
13:09
A borászok terheik növekedésétől tartanak az új szabályok miatt (Magyar Hírlap)
A borászatok egy része várhatóan műanyagra fog váltani.
okt. 27
13:09
A külföldön képzett kínai agyakat a Nyugat elszipkázza (Mandiner)
A kínai hatóságok által bevezetett "zéró-Covid"-politika sok Nyugaton képzett szakembernek felnyitotta a szemét, hogy ne térjen haza és inkább külföldön vállaljon munkát. Bár vasmarokkal fogják őket, a kínai egyetemisták is a maradáson gondolkodnak. A kedvenc célpontjaik: Kanada és Észak-Európa országai – az Egyesült Államok vonzereje megkopott.
okt. 27
13:09
Súlyos meghívást kaptak Orbánék: Ennek hatalmas böjtje lesz (Nyugati Fény)
Szijjártó volt a postás.
okt. 27
13:09
Kiderült, kihez tartozik a kétkerületnyi terület, ahol titokzatos beruházást terveznek Budapesten (Telex)
144 tulajdoni lap alapján Tiborcz Istvánnak is van érdekeltsége a több száz hektáros területen.
okt. 27
13:09
Már 2 millió magyar kattintott a Marsra magyar!-ra – mostantól elérhető a sorozat teljes első évada (Digital Hungary)
Tizenharmadik epizódjához érkezett a sorozat, ami az ország kedvenc hegesztőnőjévé tette Stefanovics Angélát, ami influencerkedésre bírta Badár Sándort, dadogó hősszerelmest csinált Keresztes Tamásból és azt is elérte, hogy a Jászai Mari-díjas Csőre Gábor egy giroszkópban pörögve gyárhimnuszt énekeljen.
okt. 27
13:11
Hornung: Otthonteremtés, az anyagi biztonság és a választás szabadsága áll a családpolitika fókuszában (Magyar Hírlap)
A családbarát politika három pillérre épül.
okt. 27
13:11
How dare you?! – Greta Thunberg esete a zsidókkal (Mandiner)
Óriási mázli, hogy nem szólította fel a Hamászt, használjon lehetőleg elektromos járműveket a népirtáshoz.
okt. 27
13:11
Győrben annyi a beteg, hogy ismét Covid-osztályt kellett nyitni (Telex)
A részlegbe nem engednek látogatókat.
okt. 27
13:12
A győri fővonal pályarekonstrukciójának újabb szakasza kezdődik ma (ProfitLine)
Ma megkezdődik a győri fővonal pályarekonstrukciójának újabb szakasza, a munkálatok már egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül teljesen szünetel a vonatközlekedés Biatorbágy és Szárliget, illetve Tatabánya, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között.
okt. 27
13:12
Hasnyálmirigy-gyulladás csecsemőknél és gyerekeknél (WebBeteg)
A gyerekek sokkal ritkábban betegszenek meg hasnyálmirigy-gyulladásban (pancreatitis), mint a felnőttek, ám náluk is előfordulhat a betegség. Az esetek jelentős többsége enyhe lefolyású, csupán az esetek 10-15 százalékát alkotják a súlyos kórformák.
okt. 27
13:13
Sok eszköztől búcsúzott el a Netflix (Magyar Hírlap)
Régi okostévéken és Blu-ray-lejátszókon is megszűnt az appjának támogatása.
okt. 27
13:15
Milliárdos károkat okozott a Brexit a brit szépségiparban (vg.hu)
Elemzők szerint a kereskedelmi korlátok nagyobb hatással voltak az ágazatra, mint a koronavírus-járvány vagy a megélhetési válság.
okt. 27
13:15
Meghan Markle többmillió dolláros üzletre készül, íme a részletek (Glamour)
Meghan Markle hatalmas dobásra készül, ugyanis egyes értesülések szerint hamarosan eljön a pillanat, amikor egy többmillió dolláros üzletet üthet nyélbe. Harry herceg felesége állítólag borzasztóan izgatott, és alig várja, hogy létrejöjjön a megállapodás.
okt. 27
13:15
Felháborító: ismét visszaéltek Karikó Katalin nevével a csalók (BorsOnline)
Internetes csalás áldozata lett biokémikus Nobel-díjasunk.
okt. 27
13:15
Teljes ukrán összeomlásról beszélnek a német hadseregben (Magyar Hírlap)
Az egyik napról a másikra kezdődő rossz időjárás csak rontja az ukrán hadsereg helyzetét.
okt. 27
13:15
Új felületen toboroz a rendőrség (Demokrata)
Mostantól a karrier.police.hu oldalon érhetőek el a rendőrség állásajánlatai és képzései.
okt. 27
13:15
Madách Imrére emlékeztek a Magyar Művészeti Akadémián (Magyar Nemzet)
Az ember tragédiája máig meghatározó mű.
okt. 27
13:15
Az Ethereum ICO nem csinált annyi milliomost, mint amennyit ez az új ICO bónusz fog (BitcoinBázis)
A kriptotér az innováció és a lehetőségek melegágyává vált. Az ICO-k (Initial Coin Offerings) történelmileg jelentős hozamot biztosítanak a potenciális
okt. 27
13:15
Itt a lista – háborús fejadagokat állapít meg a kormány (AC News)
Védelemgazdasági tervezés címmel megjelent a kormány honlapján egy dokumentum, amely alapját képezi a háborús vagy katonai vészhelyzetben érvényesítendő fejadagok alapját.
okt. 27
13:15
Paraziták elleni szert árulnak csalók a neten Karikó Katalin nevével (Telex)
Vérnyomásproblémákat szabályozó szert is kötnek a nevéhez nem először, miközben a tudós nem árul és nem is reklámoz semmilyen gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.
okt. 27
13:17
Kós Hubert: A legtöbbször elfelejtem, hogy világbajnok vagyok (Magyar Hírlap)
A sportolónak a fukuokai világbajnokság után nehezebb volt visszaállnia, mint a többieknek.
okt. 27
13:17
Ezért kapott pirosat a nyolcadik percben a magyar származású játékos (Magyar Nemzet)
Csapata a kiállítás ellenére pontot szerzett az Európa-ligában.
okt. 27
13:18
Devizabefektetéseket és hosszú lejáratú kötvényeket ajánl a K (Privátbankár)
A következő ismét visszatérhet a fokozatos gyengülő trend a forint piacán, ezért inkább érdemes a devizabefektetések irányába nyitni a megtakarítóknak. Emellett a mostani kilátások szerint a hosszú lejáratú kötvényeket is érdemes számításba venni, ahogyan a fenntarthatósági előnyök miatt a felelős befektetéseket is.
okt. 27
13:18
Előkerült a terhességi teszt a Nyerő Párosban: Jákli Mónika úgy érezte, esélyes, hogy teherbe esett (Blikk)
Jön a baba?
okt. 27
13:18
Az OTP és a Mol húzza a magyar tőzsdét (Portfolio)
Az európai piacokon megfigyelhető hangulatjavulással párhuzamosan a magyar tőzsde is emelkedik, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.
okt. 27
13:18
Latorcai Csaba: A cél, hogy Magyarország az EU öt legélhetőbb országának egyike legyen 2030-ra (hirado.hu)
A politikus a 3. Alföld Slow konferencián tartott előadásában kifejtette, a törvénytervezet – amelyet néhány nap múlva benyújtanak az Országgyűlésnek – három pilléren nyugszik.
okt. 27
13:18
Nemigen mennek a borvidéki ingatlanok, senki nem akar szőlőt művelni (Agroinform)
A borvidékek nem az ingatlanpiac jolly jokerei, az itteni ingatlanok iránt nincs nagy érdeklődés, ha mégis, a vevők nem borászkodni akarnak.
okt. 27
13:18
Figyelmeztetést adott ki a Nobel-díjas Karikó Katalin, csalók élnek vissza a nevével (ATV)
Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten - tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján, amelyet az intézmény kutatóprofesszorának, volt hallgatójának kérésére juttattak el az MTI-hez.
okt. 27
13:18
Az UPA által 1945-ben meggyilkolt lengyelek újabb tömegsírját találták meg Ukrajnában (hirado.hu)
"Négy hónapos nehéz kutatás után lengyel és ukrán szakértők megtalálták az ukrán nacionalistáknak áldozatul esett lengyelek, a falu meggyilkolt lakosainak tömegsírját" – írta Dworczyk az X közösségi felületen.
okt. 27
13:18
Felvételen a döbbenetes pillanat, amikor egy hatalmas medve rátámad egy biztonsági őrre a szálloda konyhájában (ATV)
Vérfagyasztó képsorokat közöltek a támadásról.
okt. 27
13:18
A Tiborcz-kör magántőkealapja nagyon jól járhat a kormány gigaberuházásán (444.hu)
Pont ott szereztek földeket tavaly, ahova most a kormány tervez közel 650 hektáron beruházni, írja a Válasz Online.
okt. 27
13:18
19-re húz lapot a kormány a CSOK Plusszal? Elkeserítő, ami most a támogatásokkal történik (Pénzcentrum)
Jócskán lecsökkent a CSOK-folyósítások száma az idei első félévben: a csúcsidőszakhoz képest kevesebb mint felére esett vissza a támogatást felvevők mennyisége. Mint kiderült, az igénylők több mint 66 százaléka használt lakást vásárolt. 2023 I. félévében a CSOK összegének szinte teljes egészét bankok folyósították, jelzáloghitel-intézeteken kereszt
okt. 27
13:18
Mécsest gyújtott donorja emlékére a kettős transzplantáción átesett Csaba: "Egy rövid imát is elmondok érte" (Ripost)
Hálás az elhunyt rendőrnek, hogy megmentette az életét.
okt. 27
13:20
Új, égető problémája van Magyarországnak (Portfolio)
Ma már nem a munkaerőhiány a legsúlyosabb problémája Magyarországnak, hanem az, hogy a gazdasági recesszió következtében eltűnt a kereslet. A vállalatok és a lakosság is igencsak óvatosan költ, így a következő hónapok az ipar és az építőipar számára is nehezek lesznek. Utóbbit a költségvetési kiadáscsökkentések is sújtják. A legjobban a szolgáltató
okt. 27
13:21
Egyre több magyar viszi haza szerettei hamvait - ezt kérik a temetkezési szervezetek (Femcafe)
Közös közleményt adott ki az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI), a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (Mateszsz), a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE), a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége (MKSZ) és a Magyar Temetkezési Kellékgyártók Egyesülete (Matek), hogy kifejtsék: "A csal
okt. 27
13:21
6000 Da Vinci-kód kötetet hasznosított újra az 1984 új kiadásához egy brit művész (Könyves Magazin)
6000 Da Vinci-kód kötetet hasznosított újra az 1984 új kiadásához egy brit művész
okt. 27
13:21
Előrejelezhető a madarak táplálékkeresése (Agrofórum)
Vajon a mesterséges intelligencia segítségével többet tudhatunk meg a madarak életmódjáról vagy viselkedéséről? Mit képes az Ai megtanulni a madarak repüléséből, mennyire érti a köztük lévő kommunikációt?
okt. 27
13:21
A karunkon is hordhatjuk a telefonunkat a Motorola elképzelése szerint (Rakéta)
A Motorola bemutatta koncepcióját egy hordható okostelefonról, aminek hajlítható kijelzője sokféle alkalmazási formát tesz lehetővé.

Keresés