2015 óta dolgozik együtt a Fundamenta és a Marquard Group Hungary, hogy elérhetővé tegye az olvasók számára az Otthonok & Megoldások magazint. Egy igényfelmérő kutatás lefolytatása után úgy döntöttek, hogy teljesen áthelyezik a magazint a digitális térbe. "A Fundamenta számára mindig is fontos érték volt a fenntarthatóság, melyre szervezeti működ
A nyolcvanas-kilencvenes évek egyik vezető hollywoodi színésznője az utóbbi 8 évben egyetlen filmet sem forgatott. Nemrég elárulta, miért döntött e hosszú hiátus mellett.
Mindannyiunknak vannak emlékei az iskoláról, ahová jártunk. Fel tudjuk idézni az osztálytermet, a folyosókat, az iskolaudvart és bizonyára ezekhez érzéseket, érzelmeket is kapcsolunk. Kutatások bizonyítják, hogy az iskola épülete, szerkezete és adottságai, a tantermek berendezése hatnak a diákok teljesítményére, közérzetére és általános jóllétére.
A Rivian akkumulátoros teherautója, az R1T lett az első elektromos jármű, amely megnyerte az évente megrendezésre kerülő Rebelle Rally elnevezésű autóversenyt, ami az államok leghosszabb ralija.
Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született és 9111 ember halt meg. 2022 szeptemberéhez képest a születések száma 7,0, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Mint írták, szeptemberben 722
Felújított egyházi óvodákat adott át a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon. Soltész Miklós a Gárdonyi Géza
Már pontosította is a csok plusz szerdán bejelentett szabályait a kormány. Ezek szerint a csok plusz jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi csokot. Ezzel elvileg az igénylők azonnali közvetlen támogatáshoz is juthatnak a csok plusz mellé ezen a 2630 településen. Az új bejelentés szerint ráadásul jövőre megmarad
A helyi seriff szerint van esély rá, hogy Robert Card a családi farmon tartózkodik. A hatóságok helyzetét nehezíti, hogy a 40 éves tartalékos katona állítólag rendelkezik egy rendőrségi adóvevővel.
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a be nem fizetett áfa aránya 22,3 százalékról 4,4-re csökkent 2010 óta, és ez a 4. legnagyobb mértékű javulás az uniós tagállamok között.
Aranyérmet szerzett és ezzel korosztályos világbajnok lett fekvenyomásban a gyulai Kovács Dalma. Az október közepén, Kiskunfélegyházán rendezett világkupán a tizenöt éves gimnazista lány 65 kilogrammos eredményével jutott a dobogó legfelső fokára. Október közepén Kovács Dalma korosztályos világbajnoki címet szerzett fekvenyomásban. A gyulai diák
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke, Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója és Szabó Levente, az MBH vezérigazgató-helyettese is optimistán nyilatkozott a magyar gazdaság előtt álló fordulatról.
Jelentősen növeli a szőlő- és borágazat gazdasági és adminisztratív terheit a betétdíjas termékek visszaváltási rendszere (deposit return system - drs) és a kiterjesztett gyártói felelősség (extended producers responsibility - epr) együttes bevezetése a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint, ezért az érdekképviselet szeretné elérni a szabályoz
A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a Mediator reklámügynökség ügyvezetőjével és Fabricius Gáborral, a Republic Group kreatív igazgatójával a Business Lounge október 11-i adásában. A Mediat
Aukcióra bocsátják azt a harmadik generációs Land Rover Range Rovert, amelynek igazán egyedi a története, hisz a különleges jármű II. Erzsébet brit királynő igényei alapján készült. Az utókor számára egy fotó is megőrzött egy pillanatot, amelyen Őfelsége látható a terepjáró volánja mögött. Az aukciós ház a ritkaságszámba menő autót a következő szlo
2023. október 17-én jelent meg a 2024. és 2025. évi adótörvény változtatási javaslatait tartalmazó őszi adócsomag. Az RSM Hungary honlapján a társaságok szempontjából legfontosabb, általános forgalmi adót, társasági adót, szja-t, és egyéb adónemeket érintő, valamint az USA-magyar kettős adóegyezmény megszűnése kapcsán életbe lépő változásokat fogla
Emelkedéssel kezdheti a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született és 9111 ember halt meg. 2022 szeptemberéhez képest a születések száma 7,0, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Október 29-én kezdődik a téli időszámítás, vasárnap három órakor az órákat hajnali kettőre állítják vissza. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet emiatt nem kellett módosítani. Az óraátállítás a Volánbusz alábbi járatait is érinti, azonban a MÁV-HÉV járatait az óraigazítás nem érinti - írja közleményében a MÁV-VO
Annak ellenére, hogy a munkavállalói piac erősödésével párhuzamosan a munkáltatók évek óta gyakorlatilag versenyeznek a jelöltekért, a fizetés mértéke és az egyéb, pénzben kifejezhető havi extra juttatások mellett egyre kiemeltebb szempont az is, hogy milyen feladatokkal találkozik a munkavállaló. Marton Klaudia, a Groupama HR igazgatója szerint to
Max Verstappen szerint a Red Bull annak köszönhetően maradt szabályos Austinban, hogy többet áldozott fel a teljesítményéből, mint egyes riválisok. A címvédő nem érti, Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után a csapattársakat miért nem ellenőrizték.