2023. október 26. csütörtök

okt. 26
8:57
Kétmilliárd forintos vesztesége volt tavaly a Humda Zrt.-nek, idén több mint egymilliárdot költ kommunikációra (Telex)
A kormányzati hirdetéseket szervező Balásy Gyula cégeivel kötött szerződést a magyar autó- és motorsportért felelős cég.
okt. 26
9:00
Csepregi Éva őszintén mesélt élete mélypontjairól – Az ős-Neoton Família feloszlásáról is beszélt (Blikk)
Csepregi Éva a 70. születésnapja alkalmából gondolt vissza az életére, majd beismerte, hogy élete egyik legnagyobb mélypontjaként tekint vissza az ős-Neoton Família feloszlására. Az énekesnő elárulta, valójában mi állt a háttérben.
okt. 26
9:00
Felmentés az építési tárcánál (Infostart)
A miniszterelnök Lázár János javaslatára lépett.
okt. 26
9:00
Megint a forint ellen fordult a hangulat (Portfolio)
Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. A keddi kamatvágás után most a nemzetközi hangulat sem kedvező, hiszen az amerikai tízéves hozam megint 5 százalék közelében van, a dollár pedig erősödik. Délután az EKB kamatdöntése és az amerik
okt. 26
9:00
Rendkívüli hír: Izraeli harckocsik és gyalogság hatolt be a Gázai övezetbe (ATV)
A művelet után az izraeli csapatok távoztak az övezetből.
okt. 26
9:03
Három oltás után is covidos lett, otthonában ájult el a népszerű magyar énekes (Femcafe)
A zenész mindenkit óvatosságra int, hangsúlyozván: Magyarországon ismét emelkedőben van a koronavírusos esetek száma.
okt. 26
9:03
Mark Zuckerberg: havonta már százmillió felhasználója van a Threads közösségi oldalnak (Magyar Hírlap)
"Ha néhány évig kitartunk a Threads mellett, szerintem megvalósíthatjuk az elképzelésünket".
okt. 26
9:03
Keresik a leginspirálóbb nőket (MMonline)
Október 24-én megnyitotta az Inspiráló Nők Díja szavazóoldalát a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja hagyományt teremtve, immár ötödik alkalommal díjazza azokat a női teljesítményeket, amik ösztönzőleg hatnak a széles közönség számára is. Ahogy eddig, úgy idén is csak az olvasók kezében van a döntés, akik november 14-ig adhatják le a voksai
okt. 26
9:03
Szakmai konferenciát tart a Csaosz – fő témája az Epr (Transpack)
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség novemberben szakmai konferenciát tart – fő témája az Epr rendszer.
okt. 26
9:03
Azonnali hatállyal felmentették Lázár János műemlékvédelemért felelős államtitkárát (Telex)
Vukoszávlyev Zorán tavaly kapta a kinevezést, felmentésének okáról egyelőre nincs információ.
okt. 26
9:03
A Fővárosi Vízművek felmondja az agglomerációs vízátadási szerződéseit, ha a kormány nem téríti meg a veszteségét (Telex)
A Budapest környéki települések vízcsapjait nem zárja el, de bíróság elé viszik az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet.
okt. 26
9:09
Szerhij Zsadan regényében az ismerős táj hirtelen a halálos veszélyek földjévé válik (Könyves Magazin)
Az egyik legfontosabb kortárs ukrán szerző, Szerhij Zsadan legutóbbi regényét eddig több mint 25 nyelvre fordították le. A diákotthon még a "felkelésnek" álcázott, korlátozott orosz invázió idején játszódik, három napot beszél el egy tanár életéből, aki elindul, hogy hazavigye unokaöccsét a megszállt területen lévő bentlakásos iskolából. Olvass bel
okt. 26
9:09
Kvíz: 11 magyar híresség, akit művésznéven ismerünk - tudod a születési nevüket? (SzMo)
Curtis? Csuti? Kefír? Íme 11 magyar híresség, akiket művész-, vagy becenéven ismerünk.
okt. 26
9:09
Özönvízszerű esőzés jön pénteken – narancs riasztást is kiadtak (SzMo)
20-40 milliméter esőre lehet számítani, lesz, ahol egész nap esni fog. Addig kellemes, langyos, néhol napos időre van kilátás.
okt. 26
9:09
Újabb halálos áldozatuk van az Ausztráliában pusztító erdőtüzeknek (Magyar Hírlap)
A lángok már 11 ezer hektárt pusztítottak el.
okt. 26
9:09
Veszélyben a sajtó (Telex)
Hogy mi vár a kritikus, hatalomtól független sajtóra, még nem tudjuk, de ne legyenek illúzióink.
okt. 26
9:09
Orbán Viktor azonnali hatállyal felmentette Lázár emberét (naphire.hu)
Indoklás nincs, miért kellett felmenteni Vukoszávlyev Zoránt.
okt. 26
9:09
Cuki babafotóval tudatta a világgal a Barátok közt egykori Tildája, hogy megszületett első gyermeke (Sassy)
Nagy örömhírt osztott meg a színésznő.
okt. 26
9:09
Közeleg az évforduló, egyre több a látogató az Erkel-házban (Gyulatelevízió)
Énekkari próbára érkezett szerda délután az Erkel házba a gyulai Dürer iskola énekkara. Ebben az időszakban a szokásosnál is több fiatal érkezik ide, nem kis részt Erkel Ferenc születésének novemberi évfordulójához kapcsolódva. A Dürer iskola diákjait Kocsis János olyan érdekes, az Erkel családhoz köthető történetekkel várta, melyek egy mai fiata
okt. 26
9:11
Döbbenetes: ekkora szájfeltöltéssel is ritkán találkozni (Sassy)
A nő arca szinte teljesen műanyag, de nem áll le a feltöltésekkel.
okt. 26
9:12
Hamarosan nyílik a "csillagkapu" a bolgárok elleni Eb-selejtezőre pályázóknak (Infostart)
A válogatott ezen a mérkőzésen vívhatja ki az indulás jogát a jövő évi sorozatban.
okt. 26
9:12
Tovább zuhan a forint árfolyama, egyszerűen borzalmas, ami történik (ATV)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest.
okt. 26
9:12
Rengeteg új traffipax jelenik meg Budapesten: itt a lista, hol vadásznak a gyorshajtókra (Pénzcentrum)
Már több új traffipax is üzemel a fővárosban, a városvezetés összesen 45 kamera beszerzésére kötött szerződést első lépésben. A II. kerület saját hatáskörben 10 sebességmérőt telepít, ebből négy már vadászik is a gyorshajtókra.
okt. 26
9:15
Eddig rosszul használtad a hajbalzsamot, és nem is tudtál róla (Glamour)
A hajmosás elég egyszerűnek tűnhet, de a fodrászok szerint az egyik leggyakoribb hajápolási hiba bizony itt kezdődik. Ha megtanulod, hogyan kell helyesen használni a hajbalzsamot, az új hajmosási rutinod új szinte emeli a hajad egészségét.
okt. 26
9:15
Kivételes pillanat: Jakupcsek Gabriella megmutatta ritkán látott férjét, aki 24 éve hű társa az életben (Femcafe)
Jakupcseket és férjét, Kliegl Ádámot a Hölgyválasz című előadás ősbemutatóján kapták lencsevégre.
okt. 26
9:15
Erdős Virág, Kácsor Zsolt, Háy János és persze a kelták (Könyves Magazin)
Tudtad, hogy Buda területén egykor kelták éltek, és hogy minek szentelték a Halloween elődünnepét? Szeretted Dumas kalandregényeit? Néznél egy jó kamaradarabot? E heti programajánlónkban találsz filmeket, színházi előadást és írói esteket is.
okt. 26
9:15
Vádat emeltek egy budapesti díler ellen, akinél több kilogrammnyi drogot találtak (Magyar Hírlap)
A rendőrök tavaly májusban csaptak le a dílerre.
okt. 26
9:15
Kiderült: Nagyon csúnyán ráfázhat Magyarország az Orbán-kormány zűrös ügyei miatt (Nyugati Fény)
Veszélybe kerülhet az EU-tagság.
okt. 26
9:15
Több százmillióval szállt ki Orbán Viktor apja az egyik cégéből, de nem ez a legérdekesebb, ami történt (Forbes)
Százmilliókért szállt ki Orbán Győző egykori cégéből. A Nehéz Kő Kft. azóta nemhogy veszteséges, de a felszámolásra is sor kerülhet.
okt. 26
9:15
A kvantumszámítógép, a kvantuminternet rejtelmei és a jövő repülőgépeinek intelligens szárnyai (Autószektor)
A kvantumszámítógép, a kvantuminternet rejtelmei és a jövő repülőgépeinek intelligens szárnyaival kapcsolatos kulisszatitkok mellett az is kiderül majd a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-i Neumann után, szabadon című, előzetes regisztrációt követően ingyenesen látogatható konferenciáján, hogy hogyan szolgálja a városi fák véde
okt. 26
9:15
Az FTX 10 millió dollárnyi kriptót utalt a Binance-nek és a Coinbase-nek, de senki nem tudja miért (BitcoinBázis)
A jelenleg csődeljárás alatt álló kriptotőzsde a jelentések szerint több mint 10 millió dollár értékű digitális eszközt utalt át a
okt. 26
9:18
Itt a lista: ezekben a kórházakban érdemes fokozottan vigyázni a fertőzésekkel (Menedzsment Fórum)
Magyarországon most először nyilvánosságra kerül egy összehasonlítás, amelyből kiderül, hogy a magyar kórházakban milyen fertőzési állapotok uralkodnak.
okt. 26
9:18
Orbán Viktor Azahriah-val viccelődik a TikTokon (Blikk)
Orbán Viktor a TikTok-csatornáján jelentette be, hogy az október 23-án tartott veszprémi beszéde telt ház mellett zajlott le. S hogy mégis miként kapcsolódik ehhez a fiatal énekes, Azahriah? A videóból minden kiderül.
okt. 26
9:18
Ezek a gyerekek az oktatási rendszer vesztesei: hiába a büntetés, az is a diákoknak fájhat majd (Pénzcentrum)
A magyar oktatási rendszer felerősíti a társadalmi különbségeket, aláássa az esélyegyenlőséget - állapítja meg a G7 cikkében szakértői vélemények, elemzések alapján. Az EU elő is írta a szegregáció csökkentését, melyre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter október elején benyújtotta a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes törvény
okt. 26
9:18
Az izraeli hadsereg tankokkal hajtott végre rajtaütést Gáza északi részén (444.hu)
"A harc következő szakaszainak előkészítéseként". De már vissza is mentek Izraelbe.
okt. 26
9:18
További részletek derültek ki a városi csokról (Azenpenzem)
Új, az első közös otthon megvételekor felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány CSOK Plusz néven 2024 január elsejével - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter, Csák János a Kormányinfón. A felvehető hitel 50 millió forint is lehet.
okt. 26
9:21
Milliók lógnak a levegőben - mennyire lehet örülni a CSOK Plusznak? (Piac és Profit)
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni. A kezdeti közvetlen támogatás hiányát később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor - derül
okt. 26
9:21
Kibuggyant a melle Nagy Ő versenyzőjének, sokáig észre sem vette mi történik (Promotions)
Virág mindent elkövet, hogy kitűnjön a Nagy Ő lányai közül, és elnyerje Jákob Zoli rózsáját, de ebben a villantásban nem volt semmi szándékosság.
okt. 26
9:21
Ittas vezetés: személygépkocsi ütközött traktorral (Agrofórum)
25-ször nagyobb az esélye, hogy balesetet okoz, aki részeg, mint aki józanul ül a volán mögé.
okt. 26
9:21
Több mint 1000 drónból álló, mesterséges madárraj repült a New York-i Central Park felett (Rakéta)
Hatalmas, örvénylő seregélyrajt mintázott az a több mint ezer drón, amely az egyik, New York-i Central Parkban lévő tó fölé emelkedett múlt szombaton. A 10 perces, "Franchise Freedom" elnevezésű légi bemutatót egy holland stúdió, a Drift rendezte. A szervezők honlapján található információ szerint az előadás "az ember, a természet és a technológia
okt. 26
9:21
Kipécézte magának Orbán Viktort a Politico (Mandiner)
A brüsszeli lap "privát beszélgetéseken" elhangzó dolgokat említ, majd megjegyzi: az EU-s biztosok egyébként nem aggódnak.
okt. 26
9:21
Szappan- és kéztörlőadagolás karbonlábnyom nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
Európában elsőként csökkenti és kompenzálja egyes szappan-, WC-papír- és kéztörlőadagolóinak teljes életciklusára számított szén-dioxid-kibocsátását a világ egyik vezető higiéniai vállalata, az Essity professzionális márkája, a Tork.
okt. 26
9:21
Mostantól egy villanyautó áll az éves dán eladási rekordok élén (Villanyautósok)
Tízéves csúcs dőlt meg.
okt. 26
9:21
Varázslatos vonatút visz keresztül Európa legszebb öt országán szilveszterkor (Roadster)
Felejthetetlen élmények várják azokat, akik vonattal járnák be fél Európát, hogy végül felállhassanak a Jungfrau csúcsára.
okt. 26
9:24
Félelem és pánik: újabb drámai részletek láttak napvilágot az amerikai tömegmészárlásról (Blikk)
Szomorú részletek láttak napvilágot az amerikai tömegmészárlással kapcsolatban, ami Lewiston városában történt. A szomszédos Auburn város polgármestere szerint a szemtanúk között több kamasz is lehet, arról azonban nem tud, hogy gyerekek is lennének az áldozatok között.
okt. 26
9:24
Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról (WebBeteg)
Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre fiatalabb életkorban kerül felismerésre az 1-es típusú - köznyelvben fiatalkori - diabetes mellitus. Speciális kérdések merülhetnek fel a betegek ellátását érintően.
okt. 26
9:27
Banai Péter Benő: Az uniós átlag felett bővült tavaly a magyar gazdaság (Demokrata)
Sikerült megőrizni a munkahelyeket és fenntartani a családok támogatását.
okt. 26
9:27
Hatalmas nyereséget termelt idén a svéd hadiipari vállalat (Növekedés)
A harmadik negyedévben növekvő forgalom és működési eredmény mellett megduplázta nyereségét a svéd SAAB AB hadiipari vállalat és megemelte éves eredmény-előrejelzését is.
okt. 26
9:27
Ezentúl akárki hordhat katonai egyenruhát rendfokozattal, ha engedélyt kap rá a honvédelmi minisztertől (Telex)
Ingyen kell átadni az érintetteknek a Magyar Honvédség egyenruháját és rendfokozatát.
okt. 26
9:27
November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében! (Digital Hungary)
Lépjünk szintet – váljon láthatóvá hazai innovációs és befektetési ökoszisztéma hazai és regionális szinten is! Ezt a célt tűzték ki a szervezők a november 10-én Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES) kapcsán, ahol felvonul a hazai szereplők színe-java, és számos elismert külföldi szakértő.

Keresés