Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő erőteljes, 24 százalékos emelkedéssel 10834 euróra nőtt, ami az európai átlag 61 százalékának felel meg. Ezzel idén már a 29. helyen állunk az európai összehasonlításban.
Az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága (ITRE) állásfoglalást tett közzé, amely mérföldkövet jelenthet az EU Gigabit Infrastruktúra-rendeletének jogalkotási folyamatában. Az új rendelet a 2014 óta hatályban lévő szabályozás több hiányosságát is feloldaná, egyszerűbbé és költséghatékonyabbá téve a hírközlő hálózatok tervezését
Egyre több cégnél ügyelnek arra a munkatársak, hogy ne nyomtassanak feleslegesen, ám a legtöbb vállalkozás nem is tudja, mennyi mindent tehet még a fenntarthatóság jegyében, amivel ráadásul pénzt és időt is spórolhatnak.
A 2022-es TECHference Ipari konferencia és kiállításon bemutatkozó cégek közül a Photon Energy standján igazán válságálló és költséghatékony megoldásokat láthattunk az elszálló energiaárakra. A megújuló forrásból származó energiaforrások Mózes József ügyvezető igazgató szerint jelentős szeletet képviselnek a krízisre adható válaszokból, ezért haszn
Kínai beruházás érkezhet a dél-alföldi városba, de a végleges döntés előtt teljes hírzárlatot rendeltek el, így továbbra sem tudni, mi épülhet a 300 hektáros ipari parkban.
A Gázában humanitárius műveleteket irányító ENSZ azt mondta, hogy a következő órákban dönt arról, hogy az üzemanyag hiánya miatt mekkora segítséget is tud tovább nyújtani.
A Network4 Media Grouphoz került az Atp Tour kizárólagos közvetítése joga Magyarországon, azaz az Atp Master 1000-es, Atp 500-as és Atp 250-es versenyeket és az év utolsó tornáját, a legjobb nyolc egyéni és a legjobb nyolc páros részvételével rendezett Nitto Atp Finalst is a Network4 hozza el a nézőknek. Az Atp a világ legrangosabb
Az állatbarát kert ugyanúgy egy izgalmas téma, mint a gyerekbarát kert. A legtöbb kerttulajdonos ezen a vonalon mozog egyébként, ha nem kisgyerekes családoknál járok, akkor tuti van kutya vagy cica a háznál, és számukra is élvezhető kertet szeretnének végeredményként.
A tegnap esti rendkívüli kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, megnézik majd, lehet-e a mostani árakon változtatni. Tegnap este rendkívüli időpontban tartott tájékoztatót a kormány, ahol Csák János kulturális-innovációs miniszter jelentette be, hogy maximum 50 milliós támogatott hitelösszeggel jön a csok plusz (a részletek itt). A tájékoztatón Gu
Az MG eddig négy modellt kínált a hazai piacon, és a paletta most két, tisztán elektromos modellel bővül, az MG5-tel, az első elektromos kombival, illetve a B-SUV szegmensbe tartozó MG ZS EV-vel, a harmadik újdonság pedig az MG HS modellfrissítésen átesett változata. A történelmi előzményekhez tartozik, hogy a Williams Morris által alapított MG (Mo
Ahogy öregszünk, bizonyos fokú kognitív hanyatlást tapasztalunk, mint a feledékenység vagy mentális zavarok. Számos lehetőség áll azonban rendelkezésünkre, hogy a lehető legegészségesebbek maradjunk idősebb korban is.Számos kutatás kimutatta, hogy a testmozgás hatékony módja az egészséges agy és a kogníció fenntartásának az izmok átmozgatása mellet
Január előtt aligha érdemes uniós pénzekre várni, de az Európai Bizottságnak még ezután is marad bőven lehetősége mérlegelni, hogy mikor és mit fizet ki Magyarországnak.
400 lóerőnél erősebb autókhoz külön jogosítványt írna elő az MSZP. A párt javaslata szerint a kezdő sofőrök csak 200 lóerő alatti autókat vezethetnék. Az Építési és Közlekedési Minisztérium pedig közölte, foglalkoznak a jogosítványszerzés szabályainak kérdésével.
A 40 éves lőfegyver-oktató egy bowlingpályán és egy bárban nyitott tüzet Maine államban. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy maradjanak az otthonaikban, amíg nem kapják el a gyanúsított férfit.
Tavaly mintegy hétezer nagyvadat gázoltak az utakon, ami nem csak a vadásztársaságoknak jelent hatalmas kárt, de az autósoknak is, hiszen akár totálkáros is lehet a jármű egy ilyen ütközés után. A jogszabályok változásával ráadásul most érdemes még körültekintőbben vezetni és vadriasztót beszereltetni.
Szerdán este eldőlt, hogy CSOK Plusz néven minden eddiginél nagyobb összegű kamattámogatott lakáshitelt és hozzá tartozó hitelelengedést vezet be a kormány 2024. január 1-jétől. A babaváró hitelhez hasonló konstrukció nemcsak más logikára épül majd, mint a most még elérhető "városi" CSOK, de jóval szelektívebb is lesz nála, hiszen kizárja az eddigi
Szerdán 18:30-ra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely, a tájékoztatón Csák János kulturális és innovációs miniszter is jelen lesz. A kományinfóról a Pénzcentrum élőben tudósít!
A Pontooner magyar márkát Hidász Domonkos alapította, a márka első kollekciója pedig 2022 novemberében debütált, egy boltnyitással egybekötve az Arany János utca és az Október 6. utca sarkán található impozáns épületben. A Pontooner mögött álló csapat kevesebb, mint egy év alatt ötszörösére nőtt a dinamikus fejlődésnek köszönhetően, ami nem is csod
A hatóság álláspontja szerint a General Motors leányvállalatának robotautói nem elég biztonságosak, így azok mostantól csak úgy közlekedhetnek San Franciscóban, ha egy sofőr is ül a volánnál.
Több olyan étel is van, amelynek jól ismerjük a testünkre gyakorolt hatását, de azt nem tudjuk, miért is hatnak ránk így. Ha azonban tisztába jövünk a folyamatok hátterével, meg is előzhetjük a mellékhatásokat. Különösen várandós és szoptató kismamáknál hosszú a kerülendő ételek listája, hiszen sok minden árthat a babának. Mi van azokban az élelmis
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emeltek a 2019-ben történt óvodai mászókabaleset ügyében Csány egykori polgármestere és az óvoda volt vezetője ellen.
A pályafutása során több mint 100 sci-fi könyvet írt, köztük talán a legismertebb az 1968-ban keletkezett 2001: Űrodüsszeia. Neki tulajdonítják a geostacionárius pályára helyezett távközlési mesterséges holdak ötletét is, amit már 1945-ben publikált. Clarke volt a tudományos gondolkodásmód és a világűr kutatásának egyik legnagyobb 20. századi népsz
Tenderfolyamat során választotta ki legújabb médiaügynökségét a foodorát üzemeltető Delivery Hero Hungary Kft. A 2023. augusztus elején indult, Magyarországra vonatkozó tenderfolyamat során a pályázóknak Tv- és közterületi médiastratégiát kellett kidolgozniuk az online ételrendelési portál számára. A 2024. január 1-től két évre szóló együttműködé
A 2024-től élő CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum. Utóbbit viszont később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor.
A kormány és a jegybank közös, együttes munkája szükséges az infláció leszorításához – hangsúlyozta a Növekedésnek adott interjújában Járai Zsigmond. Az egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök szerint a pénzromlás mértéke még mindig magas, annak ellenére, hogy áldozatokkal már sikerült csökkenést elérni. Az uniós viszonylatban is magas inflációt
A végelszámolás olyan eljárás, melynek keretében az adóalany jogi személy jogutód nélkül szűnik meg, úgy, hogy van vagyona, amellyel a hitelezőket ki tudja elégíteni, tartozásait ki tudja egyenlíteni.
Az utolsó generációk kerek, kesze-kusza vonalaival és hatalmas karosszériájával kissé esetlennek ható formavilága után egy minden négyzetcentijében tökéletesen egységesre csiszolt,
A legtöbb altcoin egyelőre képtelen lépést tartani a BTC-vel. Míg az etf hírek hatására erősödő bitcoin újabb 2023-as csúcsot állított be, a kriptók többsége továbbra is csak veszít az értékéből. Bár sokan csak a kriptopénzek dollárban kifejezett értékét figyelik, az altpiac valós erejére a coinok BTC-vel szemben mutatott viselkedéséből lehet követ