A pálmák nekünk magyaroknak némi egzotikumot jelentenek, pedig már sok fajuk szabadban is könnyedén kibírja az egyre enyhébb teleinket. Sok minden készül belőlük, például a sokszor vitatott pálmazsír, de sok más érdekességet is rejtenek e növények.
18.30-tól Kormányinfót tart Csák János és Gulyás Gergely miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Jó eséllyel a nagyobb településeken 2024. január 1-jétől elérhető CSOK Plusz lesz a sajtótájékoztató témája, az eseményről élőben tudósítunk.
Átlagosan több mint 40 kibertámadási kisérlettel kellett megküzdeniük tavaly a vállalatoknak, egy-egy sikeres betörés akár 4 millió dolláros kárt is okozhat – olvasható az EY nemzetközi kutatásában.
Csaknem két évtized után visszaült a rendezői székbe Koltai Lajos - írta a Vatiety.com hollywoodi hírportál a Semmelweis című életrajzi film Los Angeles-i bemutatója alkalmából.
"Nem kerültek át háborús üzemmódba" - ezt válaszolta az ATV Híradó kérdésére Karsai Dániel annak kapcsán, hogy a magyar kormány elfogadhatatlanná nyilvánítaná az eutanáziára vonatkozó kérelmét. A súlyos beteg alkotmányjogász hozzátette szeretné megszerezni a választás szabadságát, saját magának és a sorstársainak. Az ATV Híradó beszámolója.
Pártjának frakciója előtt mondta ezt a török autokrata. Azt is hozzátette, a Nyugat Izraelnek sokkal tartozik, de Törökországnak semmivel. Vastapsot kapott.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Április elején tért vissza a Kripto Akadémia Discord szerverére b (balage3770) régi-új kereskedőnk. Aki esetleg nem ismerné, évekkel ezelőtt ő volt a Kripto Akadémia első számú kereskedője. 2019-ben Balage vezetésével indult a Kripto Akadémia Discord szerverének kereskedéssel foglalkozó része és videós elemzéseket is gyártott YouTube csatornánkra,
Ahogy az ausztrál cégek egyre inkább arra kérik a dolgozókat, hogy térjenek vissza az irodákba, úgy nő a feszültség a távmunka jövője körül - közölte a Guardian.
Az idén is a vitorlázóközösség dönti el, ki lesz az év vitorlázója a nőknél és a férfiaknál. Lehet szavazni a legjobb fenntarthatósági projektre és a legjobb csapatra. A World Sailing Awards a kiemelkedő teljesítményt hivatott elismerni 1994 óta, a díj 2001 óta élvezi a Rolex támogatását. A szavazás október 30-án, hétfőn éjfélkor zárul. Az idei
Karácsony Gergely meghirdette, hogy összehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét. Azonban az Mszp-n kívül egyelőre senki nem jelezte, hogy részt venne ebben.
Oroszország nem hivatalos javaslatokat kapott az Egyesült Államoktól a hadászati stabilitással kapcsolatban, Moszkva tanulmányozza azokat - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak Moszkvában.
Az új nagyvárosi CSOK-ot csak lakásvásárlásra lehet felvenni, telekvásárlásra nem. A futamidő 10-25 év lehet. A második gyerektől minden gyerek után 10 millió forint leírható lesz a tartozásból.
Böröndi Gábor vezérkari főnök beosztásba helyezte, ezt ügyvédje szerint nagy sikernek tekinti, ugyanis a történtek ellenére katona szeretett volna maradni.
Kormányinfón jelentette be Csák János miniszter, hogy CSOK Plusz néven új kamattámogatott hitelt vezet be a kormány az új gyermeket előre vállaló házaspárok számára 2024. január 1-jétől. A hitelösszeg a teljes (meglévő + vállalt) gyermekszámtól függően legfeljebb 15, 30 vagy 50 millió forint lehet, a kamat egységesen fix 3%. A CSOK Plusz tehát bank
"Nem kerültek át háborús üzemmódba" - ezt válaszolta az ATV Híradó kérdésére Karsai Dániel annak kapcsán, hogy a magyar kormány elfogadhatatlanná nyilvánítaná az eutanáziára vonatkozó kérelmét. A súlyos beteg alkotmányjogász hozzátette szeretné megszerezni a választás szabadságát, saját magának és a sorstársainak. Az ATV Híradó beszámolója.
Látszólag törékeny és fiatal, de annyi erő, tehetség és bölcsesség van benne, hogy betölti a rendelkezésére álló teret, legyen az színpad, vászon, képernyő vagy autó. A Elviszlek magammal legújabb vendége: Sodró Eliza színész.
A WizzAir október 7-én jelentette be, hogy felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között az izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. A WizzAir tájékoztatása szerint járattörlés esetén az érintett utasok választhatnak az ingyenes átfoglalás, a repülőjegy vételárának 100 százalékos visszatér
Mi az? Nem kötődik helyszínhez, gyorsabban terjed, mint a pletyka, minden hatodik tizenéves elszenvedője, de bármelyik gyermek érintettje lehet. A kérdésre választ ad a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa: a „Cyberbullying – Mást bántani nem menő”. Kutatások szerint minden hatodik 15–16 éves gyereknek volt már része onlin
Két rögzítócsavart nem tudnak eltávolítani a felbecsülhetetlen értéket hordozó kapszula fedeléről. A feladat azért különösen nehéz, mert mindezt egy steril dobozon belül kell elvégezni, a legszigorúbb tisztasági feltételek betartásával, ellenkező esetben a minta szennyeződhet.
Bejelentette a kormány a 2024-től élő CSOK Plusz feltételeit, 50 millióra nő a támogatott hitel összege. Ezt a támogatást azok a gyermeket vállalók vehetik igénybe januártól, akik nem jogosultak a falusi CSOK-ra. 2023 végéig még a jelenlegi feltételekkel vehető fel a CSOK.
A fővárosiak szavazatai alapján új fejlesztések indulhatnak egymilliárd forint értékben; a közösségi költségvetés nyílt ötletpályázata után idén ősszel ismét a budapestiek dönthettek arról, mely fejlesztéseket valósítsa meg a fővárosi önkormányzat; a főpolgármester által jóváhagyott lista a beérkezett több mint százezer szavazat alapján állt össze