2023. október 25. szerda

okt. 25
16:00
Durván egymásnak esett Orbán két szövetségese a Hamász miatt (naphire.hu)
Erdogan török elnök a gázai konfliktussal kapcsolatos eddigi leghatározottabb nyilatkozatában szerdán azt mondta, hogy a Hamász palesztin fegyveres csoport nem terrorszervezet, hanem a palesztin földek és a palesztin nép védelméért harcoló szabadságharcos csoport.
okt. 25
16:00
Álomszerű lombházak bújnak meg a mexikói lagúnák partján (Roadster)
A faházakat megemelték, hogy ezzel is csökkentsék az építkezés környezetre gyakorolt hatását, a vendégek pedig a dzsungel zöld lombjaiból élvezhessék a kilátást.
okt. 25
16:06
NAV: friss lista a 100 millió forint feletti adótartozással rendelkező, nem magánszemély adózókról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemély adózók listáját (2023. 09. 30-i állapot).
okt. 25
16:06
Sok pénzt kaphat az OTP a román bankjáért, de messze még a megállapodás (Portfolio)
Az OTP vevőt keres a román leánybankjára, a Profit.ro nevű román gazdasági lap úgy tudja, hogy a magyar bankcsoport 360 millió eurót kér a román bankjáért, a legesélyesebb vevő, a Banca Transilvania viszont 300 millió eurót ajánlana.
okt. 25
16:06
Erdélyi magyar katona esett el Ukrajnában (444.hu)
A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek.
okt. 25
16:06
Megemlékeztek a Kossuth téri sortűz áldozatairól (Demokrata)
Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
okt. 25
16:06
Orbán Viktor gyorsan beletenyerelt a sikerbe, amelyhez semmi köze nincs (Nyugati Fény)
"Közös" munka.
okt. 25
16:06
Meglepő terméket dob piacra Hamilton (Racing)
Lewis Hamilton és menedzsmentje meglepő hírrel állt elő a Mexikói Nagydíj előtt. A hétszeres világbajnok a Forma-1-en túl is aktívan tevékenykedik. Aktivista énjén kívül az üzleti érzékének is teret engedett az évek során, így számos projekt kapcsolódik a nevéhez. Vegán étteremláncot nyitott, a Tommy Hilfigerrel saját kollekciót dobott a piacra, ső
okt. 25
16:06
El a kezekkel! (Telex)
A szuverenitás védelmének álcája alatt hadat üzent a kritikus sajtónak a kormányzó hatalom. Támogasd te is rendszeresen a Telexet, ha elég sokan vagyunk, az nekünk is erőt ad, és pajzsot jelent minden támadással szemben.
okt. 25
16:06
Csúnyán kifigurázták megint Harry herceget és Meghan Markle-t (Sassy)
A South Park után most a Family Guy is rúgott egyet a hercegi párba.
okt. 25
16:06
Haute couture által ihletett Maybach limuzinok érkeztek Budapestre (Roadster)
400 millió forintot ér a Pappas Auto lounge hangulatú bemutatótermében megcsodálható két autóritkaság.
okt. 25
16:06
42-en indultak a 14. Hoczopán Sándor nemzetközi sakk versenyen (Gyulatelevízió)
Szombaton rendezték meg a 14. Hoczopán Sándor nemzetközi sakk versenyt. Az idei viadalra negyvenketten érkeztek, köztük voltak profi, és amatőr játékosok is. A rendezvényre a hazai játékosok mellett  Romániából is jöttek résztvevők. A 13 éves Markó Dávid Bence Törökszentmiklósról érkezett a megmérettetésre. Két éve kezdett el sakkozni. A körössza
okt. 25
16:08
Példátlan fenyegetést küldött Zelenszkij: ha ezt meglépi Oroszország, jön a válaszcsapás (Portfolio)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök válaszcsapást helyezett kilátásba, ha Oroszország idén télen is rendszeresen támadja az ukrán energetikai infrastruktúrát – írja a Reuters.
okt. 25
16:08
Három hétig nem lesz vonat Tatabánya és Biatorbágy között (Telex)
A MÁV szerint most kezdődik a legnehezebb üteme az 1-es vonal felújításának, jönnek a pótlóbuszok. A rossz állapotú Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonal miatt Lázár János a társaság vezetésének is nekiment.
okt. 25
16:12
Durva ábra: utoljára 2000-ben volt ilyen magas a lakáshitelek kamata Amerikában (Portfolio)
A legnépszerűbb, 30 éves fix kamatozású új amerikai lakáshitelek átlagos kamatlába a múlt héten 2000 szeptembere óta nem látott magasságba emelkedett, és ez 28 éves mélypontra vetette vissza a beadott jelzáloghitel-kérelmeket - derült ki egy szerdán közzétett felmérésből.
okt. 25
16:12
Listás választás jöhet Budapesten? (Demokrata)
Fodor Gábor egykori politikus szerint sok problémát megoldana, ha visszaállítanák a tisztán listás választást a fővárosban.
okt. 25
16:12
Csináljunk úgy, mintha valami fontosat kellene csinálnunk – bekapcsolva maradt a parlament alelnökének mikrofonja (Telex)
Egy átlagos nap a parlamentben, Latorcai János még a szünetben is igyekezett fontosnak tűnni.
okt. 25
16:18
Kormányinfó lesz szerda este (Adózóna)
Szentkirályi Alexandra szokatlan időben, szerda estére hívott össze tájékoztatót.
okt. 25
16:18
Beindultak a cigarettacsempészek - volt dolga a hatóságnak (Portfolio)
A harmadik negyedév a cigaretta- és dohánycsempészet szempontjából aktív időszaknak számít, legalábbis ez derül ki a NAV adatsorából. Ez alól 2023 sem volt kivétel, évek óta nem volt ilyen sok fogása a hatóságnak, miközben tovább csökkent az egy esetszámra jutó, lefoglalt cigaretta mennyisége.
okt. 25
16:18
Sejtelmes fotót posztolt Orbán Viktor, így még nem örült semminek (ATV)
A miniszterelnök különleges ajándékot kapott, ráadásul nem is akárhonnan.
okt. 25
16:18
Nagyon édes titok derült ki Lajos hercegről és Sarolta hercegnőről (Glamour)
Katalin hercegné és Vilmos herceg gyermekei, a tízéves György herceg, a nyolcéves Sarolta hercegnő és az ötéves Lajos herceg számára is közeleg a halloweeni borzongás ideje, most pedig az is kiderült, hogy miként fogják ünnepelni.
okt. 25
16:18
Újabb magyar halottja van az orosz-ukrán háborúnak, egyben ő az első román állampolgárságú áldozat (SzMo)
Wittmann Rudolfról van szó, aki tavaly önként jelentkezett, hogy ukrán oldalon részt vegyen a harcokban. A 27 éves férfi korábban a francia idegenlégióban szolgált.
okt. 25
16:18
Egyre több gyermekpornográf tartalmat készítenek mesterséges intelligenciával (WMN)
A nyílt forráskódú MI-modellek bárki számára elérhetők, a dark weben pedig már tanácsokat is adnak a gyermekpornográf tartalmak készítéséhez. AZ IWF szakemberei szerint a legrosszabb rémálmunk válik valóra.
okt. 25
16:18
Kinevezték az új Fico-kormányt (Demokrata)
Robert Fico negyedik alkalommal lett Szlovákia miniszterelnöke, ami rekordnak számít az ország újkori történetében.
okt. 25
16:18
Tovább bővül az Mg autókínálata: három új modellt dobnak a hazai piacra (Autószektor)
Az MG eddig négy modellt kínált a hazai piacon, és a paletta most két, tisztán elektromos modellel bővül, az MG5-tel, az első elektromos kombival, illetve a B-SUV szegmensbe tartozó MG ZS EV-vel, a harmadik újdonság pedig az MG HS modellfrissítésen átesett változata. A történelmi előzményekhez tartozik, hogy a Williams Morris által alapított MG (Mo
okt. 25
16:18
Honnan ered az Izrael és Hamász közötti véres konfliktus? (Helló Magyar)
Az Izrael és a Hamász közötti harcok az izraeliek és a palesztinok közötti hét évtizede tartó háború és konfliktus legújabb fejleményei.
okt. 25
16:18
Egy elhúzódó izraeli konfliktus jól jönne Moszkvának Ukrajnával szemben (Telex)
Ukrajna tart attól, hogy az izraeli konfliktus miatt kevesebb figyelem és támogatás jut az orosz megszállók elleni harcra. A Gázai övezetbe készülő izraeli haderő akciójának elhúzódása esetén ez nem kizárt, de egyelőre ennek nincs jele, és Moszkva sem tudta kihasználni a figyelem időleges csökkenését. Közben az ukrajnai fronton is bőven volt mozgás
okt. 25
16:18
Vészesen közelít hazánk felé a rettegett kór, már a határ mellett van (naphire.hu)
Fontos dolgokra kell figyelnünk, hogy elkerüljük a hazai járványt.
okt. 25
16:18
Travis Kelce beszólt saját testvérének, hogy hogyan bánik a feleségével (Sassy)
Az a tanulság, hogy a humor segíthet megkérdőjelezni a hagyományos sztereotípiákat és normákat.
okt. 25
16:18
Ezt gondolják a magyarok a sikerről: nem a pénz, és nem is a karrier a legfontosabb (Digital Hungary)
Meglepő eredményeket hozott a magyar lakosságnak a sikerről, a teljesítmény elismeréséről és a példaképekről alkotott véleményét vizsgáló reprezentatív kutatás: honfitársaink a harmonikusan felépített életet, a kiegyensúlyozottságot fontosabb sikerkritériumnak tartják az anyagiaknál, a munkahelyi előmenetelnél vagy a vezető pozíciónál.
okt. 25
16:20
Fontos döntéseket közölt a két új bolgár atomerőművi blokkról a miniszterelnök (Portfolio)
Megkezdi a bolgár energiaügyi minisztérium a hetedik atomerőművi blokk tervezésére, építésére és üzembe helyezésére vállalkozó kiválasztását kozloduji létesítménynél, és ezzel egyidejűleg megkezdi a nyolcadik blokk építésére irányuló eljárásokat – jelentette be egy közleményben a bolgár miniszterelnök.
okt. 25
16:24
A Nobel-díjas Krausz Ferenc Orbán Viktorral egyeztetett (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja tudománypolitikai megbeszélést folytatott szerdán délelőtt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 25
16:24
Novák Előd mellett Hadházy Ákos is nemmel szavazott az izraeli civilek lemészárlását elítélő nyilatkozatra (ATV)
Csak két politikus volt, aki nemmel szavazott.
okt. 25
16:24
A liszteskék a szabadban is áttelelnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
Október utolsó hetében ősziesre fordult hazánk időjárása. Az egymást váltó időjárási frontok több-kevesebb csapadékot szállítottak a térségbe. A legtöbb eső a délnyugati-északkeleti tengely mentén hullott, helyenként 30-40 mm is, de a dél-alföldi tájegységekben nem nedvesítette át kellőképpen a talaj felső rétegét, ott maradt az őszi aszály.
okt. 25
16:24
Különleges programban lehet részünk a fűszerek világnapja alkalmából (x) (Hamu és Gyémánt)
A fűszereket évezredek óta használjuk. A legrégebbieket – például a magyar konyha legnagyobb sztárját, a paprikát – több mint 8000 éve. Nélkülük főzni olyan, mint vonósok nélkül szimfóniát írni.A Kotányi idén már második alkalommal ünnepli a fűszerek világnapját, ráadásul nem is akárhogyan: Trakta 2 című kiállításuk a fűszerek sokszínűségét járja k
okt. 25
16:24
Gusztustalan, amit Bagdy Emőke fiának tragikus halála után tett a Fidesz megmondóembere (Nyugati Fény)
A kommentelők azonnal szétkapták a kegyeletsértésért.
okt. 25
16:24
Ahol a Peszeki leányka terem (Magyar Mezőgazdaság)
Palik Lászlót egyre több helyre hívják, a Felvidékről, Peszegtergenyéről származó gazda hol előadást, hol borbemutatót tart, de sokan fordulnak meg biogazdaságában is. Az idei OMÉK-on a szőlész-borász szakemberrel beszélgettünk.
okt. 25
16:24
Jön az új elektromos Toyota 1500 km autonómiával (BitcoinBázis)
A Toyota megállapodást kötött az 1500 km-es hatótávolságú akkumulátorok tömeges gyártására. Az Idemitsu Kosan által kifejlesztett anyag felhasználásával a Toyota
okt. 25
16:26
Mutatjuk a 2023-as Frieze London művészeti vásár legkimagaslóbb eladásait és legkelendőbb alkotóit (Portfolio)
Míg itthon a hétvégén zárult az Art Market Budapest,  a londoni művészeti színteret október 11. és 15. között a Frieze művészeti vásár tartotta lázban. Az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő esemény ez évben is számos érdeklődőt vonzott. A vásár történetét tekintve, a 2023-as kiadást nevezik az eddigi legnemzetközibb rendezvényének: a Frieze L
okt. 25
16:30
Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet (Pénzcentrum)
A TriflaFram szarvasgombái, Gyulai Évi Designer Szörpje, a Birsbirtok és a Tokaj-hegyaljai MyWine eredményes kampányai után újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, többeknek csak Főzelékes Feri, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint, hogy jav
okt. 25
16:30
Megjelent A magyar járműgyártás nagykönyve! (autopro)
Hogyan alakult hazánk járműipari körképe az elmúlt két évben? Mely akkugyártók és hol kezdtek beruházásba Magyarországon? Melyek hazánk kiemelkedő, szerszám- és gépipari, szoftveres vagy logisztikai vállalatai? Tudja meg A magyar járműgyártás nagykönyve legfrissebb kiadásából!
okt. 25
16:30
Kiadták a figyelmeztetést: korábban jön az eső, mint hitték (Promotions)
Már csütörtökre riasztást kellett kiadnia a meteorológusoknak.
okt. 25
16:30
December 17-től minden 50 főnél többet foglalkoztató cégnél kötelező lesz a visszaélés-bejelentő rendszer (Üzletem)
Hogyan kell felállítani és jól működtetni a céges visszaélés-bejelentési rendszert? Mire figyeljenek ennek során a cégek? Hogyan kell majd egy bejelentést kivizsgálni? A legfontosabb tudnivalókat dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai foglalták össze.
okt. 25
16:36
Hivatalos: negyedszerre is Szlovákia kormányfője lett Robert Fico (Portfolio)
Zuzana Čaputová szlovák elnök miniszterelnökké nevezte ki Robert Ficót, aki negyedik kormányfői ciklusát kezdheti meg – írja a Reuters.
okt. 25
16:36
A viselhető CNC-gép nem mindennapi precizitásra teszi képessé az embert (Rakéta)
A Mecha-Morphis-t megalkotója szerint "emberfeletti precizitást" sikerült elérni a karon hordható géppel.
okt. 25
16:39
Tfs Token: páratlan lehetőségek az online kaszinózás világában (Kripto Akadémia)
A szerencsejátékok világa a blokklánc technológiának köszönhetően gyors átalakuláson megy keresztül. Az iGaming tokenek története 2010-ben a bitcoin integrálásával kezdődött, majd 2016 után az ethereummal és az ERC-20 ICO tokenek elfogadásával folytatódott. 2018 után színreléptek az első kifejezetten szerencsejáték tokenek is, amik a Play to Earn,
okt. 25
16:42
Borzalom Kecskeméten: Öngyilkos akart lenni egy 14 éves lány, mert úgy érezte, nem szeretik az osztálytársai (ATV)
A kislányt a kecskeméti rendőrök egy felüljáró korlátjáról húzták vissza.
okt. 25
16:42
A magyarok több mint fele az állami nyugdíjrendszer összeomlására számít (Azenpenzem)
A magyarok 40 százaléka él hónapról hónapra – állapította meg kutatása alapján a Generali. A biztosító felméréséből az is kiderül, hogy a válaszadók igen borúlátóak, különösen a nyugdíjas éveikkel kapcsolatban. Majdnem egyharmad azonban az aktívak jövőjében is romlásra számít.
okt. 25
16:42
A bántalmazás ellen kampányol az NMHH (MMonline)
Kutatások szerint minden hatodik 15–16 éves gyereknek volt már része online bántalmazásban, ezért kiemelten fontos a cyberbullying kérdéskörével foglalkozni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa: a „Cyberbullying – Mást bántani nem menő” kiadványa a veszélyekre hívja fel a figyelmet és segítséget is kíván nyújtani. A cyb
okt. 25
16:42
A Nightshade MI-modelleket mérgez a szerzői jogok védelmében (Bitport)
A fejlesztők utolsó védelmi vonalként javasolják az új technikát az opt-out utasításokat figyelmen kívül hagyó webes adatgyűjtögetés ellen, de a lehetséges következmények ennél messzebbre mutathatnak.

Keresés